Yvonne az asztalon fekvő akták után nyúlt, ismét elővette a papírlapra ragasztott fényképeket. – Nem ismerem föl – mondta. – Ilyen hosszú idő alatt megváltozhat az arc – felelte Mr. Patters. Krokodilbőr táskájából újabb fényképek kerültek elő. Levelezőlap nagyságúak, színesek és metszően élesek. Középkorú, komoly urat ábrázoltak. A képeket egy repülőtéren vették föl, különböző helyzetekben. Az egyiken egy férfi éppen lejön a lépcsőn, egy másikon a várakozó buszhoz igyekezett. És mindannyiszor ott volt sorosan mögötte Wilhelm, a titkár. Yvonne ezeket a képeket az aktóból valók mellé tette. Rájuk meredt, aztán bizonytalanul emelte fel a tekintetét. – Nem fedezek fel hasonlóságot. – Persze, hogy nem – bólintott Mr. Patters. – A felvételek között harminc év telt el. De megnyugtathatom. Ez az ember itt a reptéri képen ugyanaz, mint aki a hamburgi klinikán fekszik. Az élet néha különös véletleneket produkál, Yvonne. Amikor Lady Chessman megbízásából felkerestem magát, álmomban se hittem volna, hogy egy gyilkosra találok.