ILUH ISTVÁN

 Amikor

Amikor megölellek
Szél surran át a réten
A csillagok útra kelnek
A kék arcú égen

Amikor átkarollak
Piros csillag-rügy pattan
Amikor megcsókollak
Vagyok már halhatatlan

SZARVAS JÁNOS

A dilemma

Napok óta töprengsz, mit tegyél, hogyan döntsél. Elhagyd-e a kórházat, ahol osztályos orvos vagy, mivel kedvezõ ajánlatot kaptál egyik volt egyetemista társadtól, aki magánklinikán dolgozik, s szívesen venné, ha megpályáznád az egyik, ma még üres orvosi helyet? Szükség van fiatal sebészre, aki betársulna a klinika nemcsak sebészi, de a teljes orvosi teamjébe. Rád gondolt, s talán nem hiába, hiszen napok óta azon tépelõdsz, mitévõ is légy.
    S most, amikor végre tollat ragadtál, hogy élj a csábító lehetõséggel, nem sikerül leírnod az elsõ mondatot sem. Küszködsz önmagaddal. Elsõ munkahelyed ez az évszázados közkórház, s ha eddig mi sem késztetett elgondolkozásra jövõdet illetõen, most megfogtak. Ilyen kedvezõ ajánlat nem akad egyhamar számodra.
    Elmentél a megadott címre, s elismeréssel adóztál a tervezõnek, ki a néhány emberöltõvel ezelõtt épült házak közé álmodta a klinikát. Az erdõvel borított hegyoldal, a friss levegõ, a szemlélõ elé táruló panoráma önmagában is testet-lelket javító gyógyerõ, gondoltad, de fõleg az orvosi kar névsorára vetett pillantás hatott rád lenyûgözõen. Mindenekelõtt egykori professzorod neve. Köztük a helyed, határoztál akkor, és most mégis kétségek gyötörnek.
    Igen, kétségek. Mert az immár egy hete az osztályodra került fiatal szakmunkás fiú magas lázzal küzd, s jól tudod, hogy már nemcsak az elkövetkezõ napok, de a kínos lassúsággal múló órák és percek dönthetnek életrõl vagy halálról.
    A legjobb gyógyszert, miniszteri engedéllyel használható antibiotikumot használsz a hirtelen fellobbant vérmérgezés és a bekövetkezhetõ csontvelõgyulladás ellen. Ismered az elõzményeket, az új bakancs okozta lábtörést, mit hamarosan vérmérgezés követett. A kihívott ügyeletes orvos fedezte fel a bajt a fiú otthonában, s azonnal mentõt hívott. A terápia erõt vett a lángoló fájdalmon, visszavonulót fújt a baktériumok támadó serege. De a láz nem múlt el. És megmaradt a csípõcsonton kialakult tályog is. Tudod, hogyne tudnád, hogy ez külön szerencse. Elakadhatott volna létfontosságú szervekben is, s akkor - annyi. Amint múlik a láz megmûtöd, döntöttél, s napok óta erre a pillanatokra vársz. Könnyen lehet, hogy hiába.
    Átnézted feljegyzéseidet, tanulmányoztad a kórképeket, s tapodtat sem jutottál elõre. Diagnózisokat elemeztél, konzultáltál kórházad agytrösztjével, miközben a láz állandósulva emésztette az ifjú szervezetet. Lehet-e ennél nehezebb helyzetben egy orvos? - teszed fel magadnak a kérdést szüntelen. Elõtted fekszik a gyertyafehér test, láztól égõ szemmel, és valami örök félelmet rejtõ mélységgel a pupillák mögött. S te, a kezelõorvosa lassanként lemondasz róla. Tehetetlen vagy, és ez szörnyû érzés, bénító hatalom. Úgy érzed, már gondolatod sincs, nincs mit elõbányászni tudásod, tapasztalatod gazdag tárházából.
    Gazdag? - meredsz hirtelen magad elé, és elismered, van még mit tanulnod, ahhoz, hogy ezt a dilemmát feloldjad, elsõsorban önmagadban. Mert most rád néz, téged figyel a kórház maroknyi orvostársadalma. S neked bizonyítani kell ahhoz, hogy tovább lépj.
    Lehet, hogy elbátortalanodtál, hogy meginogtál, ezért nem véletlen, ha többször azon kapod magad, mintha önbizalmadat vesztetted volna. Pedig csak azt ne, hiszen az egészséges önbecsülés csodákra képes, bár csodák manapság nincsenek, gondolod, s ismételten a fiúnál üdvözöl. Állsz az ágya mellett, megfogod madárcsontú, finoman fehér kezét, s látod az arcán égõ lázrózsákat.
    Még egy napot, csupán egyetlen napot engedélyezel a fiúnak, ha egyáltalán megérheti a következõ reggelt. Addig is tanulmányozod a láz, és a pulzusszám görbéjének rajzolatát: a halálkeresztet. De ez merõ kíváncsiság csupán részedrõl, fokozott óvatosság.
    Az anyát már nyugtatgattad, az apát kéreted, aki rendkívül elfoglalt hajós ember, de most éppen itthon idõzik. Elõadod problémáidat, s az apa érdeklõdve hallgatja érveidet. A nem lohadó magas láz õt is aggasztja, de a gyerek esetleges elvesztésérõl hallani sem akar, még a gondolatát sem fogadja el.
    Ültök kis szobákban, elõtted a kórlap a kór minden elõzményével, és amikor mondókádat befejezve tehetetlenül széttárod a karodat, az apa csak hosszabb gondolkodás után szólal meg.
    - Doktor úr, elõre is elnézést kérek, ha butaságot mondanék. De gondolt-e arra, hogy a gyereknek esetleg idegláza van? Kisiskolás korában ugyanis valahányszor elégtelenre felelt, és ezt beírták az intõkönyvébe, az otthoni kérdõre vonástól való félelmében mindig erõsen belázasodott. Az elõbb, mikor bent voltam nála a kórteremben, hirtelen ez jutott eszembe. Mert arról panaszkodott a gyerek, hogy fél... hogy szinte irtózik a fájdalmas injekcióktól.
    Ezt hallva valósággal felragyogtál, és szinte suttogva ejtetted ki e szavakat: - Nem, ön bizony egyáltalán nem mondott butaságot.
    - Közölni kéne a fiammal - folytatta az apa -, hogy nem kap több injekciót, és én azt hiszem, ettõl megnyugodna.
    Azt tetted, amire az apa kért.
    És valóban csillapodni kezdett a fiú láza. Másnapra meg is szûnt. Harmadnap pedig sikeresen megoperáltad. Meglehet, az utolsó pillanatban.
    Amikor újra eljött az apa, és háláját fejezte ki a mûtétért, elhárítottad a köszönetét, s csak annyit mondtál neki: - Uram, én most megint tanultam valamit.
    S amint távozásakor udvariasan ajtót nyitottál elõtte, az enyhe huzat felkapta asztalodról az alig megkezdett pályázati levelet, és kiröpítette a nyitott ablakon.
    Te pedig nem kaptál utána.


 
CSOKONAI ATTILA

 "Usedom '69" 1996-ban

tenger és dûne s talán a vontatott
pátosz sem csupán addig létezõ
míg e vizes homokos világszegletet
megörökíti Dagmar fényképezõ-
gépe s hullámban csillagban meglelek
egy hazátlan szót vagy mondatot
 

 A Malaja Bronnaja
 és a Podmaniczky utca sarkán

tûnik fel hol befektetõkre vár egy beépítetlen telek
Ivan Nyikolajevics miszerint éppolyan zöld a szeme
rajta a Tolsztoj-ing olyan a mozgása és a termete
Trolink lámpát kapott (még a Rámpa elõtt) pedig én sietek
Testvérem az Irodalomban! - nehogy csasztuskán vagy poémán mesterkedj
Ha ambulanter verset írsz azt se papírra legfeljebb csak fejben
Tudniillik errefelé adaptáció a szabadság s én minden bolond titkát megfejtem
Jól kinézek (a 76-osból) Hontalan riadt meg gyermeteg
Kiért is tündérkednének és kéziratokat miképpen mentenének
és egyáltalán hol vannak a mi Margaritáink
Hát engedjétek hozzánk jó emberek azt a Ha-Nocri gyereket

BODROGI PÉTER

Harc poétika

Nekem a versírás
nem más,
mánia,
mágia,
anti-bánat
energia,
hallgatag
magányom
fáradt,
beszédes fia,
vágyakat ölõ alkoholmentes
pia,
mindig hû kedves,
barát
és kutya
uszíthatom bárkire,
a világra, magamra, rád.
A sors keze?
Az nem préda neki,
el nem érheti,

Ahhoz rövidek a sorok...
 

A Rendszergazda

Nem tudunk élességet állítani a világtengerek tükrén,
erõsebb, átlátszó kéz kell ahhoz,
olyan, mi ezredéveket lapoz,
(Hard-) verni nem, csak felhõvel haboz,
és lefagyasztja Kairót egy gombot leütvén.

 Az általa installált Óperenciás rendszer
 Egyetlen érthetõ az ENTER
 A többi?

Szaturnusz gyûrû - kozmikus vonalkód,
minden könnyedén kikutatható abból,
de senki sem szól,
hogy nem látjuk jól,
hogy építsünk akkora leolvasót.

 Ennyi igazán semmi,
 persze, elõbb kell még szerezni
 egy nagy, egy erõsebb kezet.

(Ami hiányzik
egy e-kezet)

Hát igen, ilyen "plafon" egyszerû a menny-
ezet

SZALONTAI IMRE

A vaspánt

Tehát rögzítõpántot - jelentette ki inkább, mintsem kérdezte a mûhelytulajdonos.
    - Igen - felelte a férfi. - Radiátorhoz. Leszakadt az egyik fele.
    A tulajdonos nem indult el rögtön. Háttal állt az ajtónak és szótlanul, hosszasan meredt az ablakon túlra. Senki sem volt rajtuk kívül az irodában. Késõbb, ahogy mégis megfordult és elindult a kijárat felé, egy pillanatra figyelmesen a férfira tekintett (vizenyõs, fáradt szeme volt), s egy moccanással jelezte neki, hogy kövesse.
    Átvágtak az udvaron és beléptek egy raktár súlyos fémajtaján. A raktárban irdatlan mennyiségû késztermék sorjázott a kerti grillektõl a kandeláberekig, lószerszámoktól a kerítéselemekig. Az apróbbak a falakat övezõ lyukacsos állványokon, a nagyobb darabok a helyiség belsõbb terében álltak szorosan. A vasrózsák kacskaringós indázata alatt festékkel teli vályúk húzódtak el. Rend és szakszerûség uralkodott mindenütt.
    A tulajdonos végigvezette a férfit az egyik sarokig, ahová a félig nyitott ajtón át vakító, de keskeny és kontúros fénysáv vetült kintrõl. Lehajolt egy földön fekvõ, nyitott tetejû ládához, keresgélt kicsit, aztán kiemelte belõle a szóban forgó darabot.
    A férfi lopva belenézett a ládába. Nem volt belõle több. Elvette tõle, hogy ellenõrizze, illik-e a radiátor felfogó részének átmérõjéhez. Közben körbemutatott vele a polcokon.
    - Gyönyörû itt minden - mondta.
    - Az - felelte a tulajdonos. - Gyönyörû volt az egész.
    A férfi nem értette rögtön. Aztán végignézett a másikon és észrevette annak riasztó soványságát, amely addig valahogy nem tûnt fel neki. S hogy az arca hamuszürke. Félfordulatot tett, a kezében levõ tárgyra pillantott, majd újra õrá. Arra gondolt, mit mondhatna most. Hogy mit beszélhetnének errõl. S még azt is gondolta: tüdõ lehet és valószínûleg elõrehaladott.
    - Mennyit fizetek érte? - kérdezte aztán.
    A másik felnézett rá és valami furcsa, értetlen csodálkozás lobbant a szemében, talán némi dac. Mást akart mondani, de meggondolta magát.
    - Háromezret kapok - felelte végül. - Sehol nem talál ilyet.
    A pánt legfeljebb ötszáz forintot érhetett.
    - Sok - mondta a férfi. - Ha olcsóbb, elviszem.
    - Nem tehetem - mondta amaz. - Sehol sincs ilyen. Nem gyártják sehol. - Meg sem szólalt többet, csak nézett maga elé.
    A férfi elõször nem hitte el. Nem tudta, hogyan hihetné el. Végtelennek tetszõ idõ telt el, közben agyagsûrû masszává vált közöttük a csend, és körbeburkolta mindenüket. Aztán - számára is váratlanul - terjeszkedni kezdett benne valami, akár az itatóspapíron a tinta.
    -  Adja olcsóbban. Magának már úgyis mindegy.
    -  A másik megmerevedett, de nem mozdult. Ahogy nem mozdult emez sem, csak összeszorított foggal hallgatott. Kintrõl köszörûgép sivító hangja hallatszott, még távolabbról, valahonnan az utcáról gyerekzsivaj harsogott át az udvaron. Mintha megállt volna az idõ, s a pillanat tágult volna ki végtelenné.
    Aztán fáradtság és csömör ömlött szét a férfiban, vagy inkább üresség, amely lefegyverez és kijózanít. Már nem volt maradása tovább. Elmenni akart, akárhová. Elege volt az egészbõl.
    A pántot lassan, alig moccanva ejtette a ládába. Megfordult és elindult a kijárat felé. Két lépés után lelassított és visszanézett a másikra. Az ott állt ugyanúgy. Körben a megrakott polcok, mellette a láda, az pedig állt a félhomályos raktáron keresztülhasító fénysugárban és nézett maga elé.
    Lassú, majd egyre gyorsuló léptekkel hagyta el a férfi a raktárat, az udvart és az utcának azt a szakaszát, ahol a kocsija állt.
    Beült, megfordult és egyenletes sebességgel távolodni kezdett a telephelytõl, amely akkor már láthatatlan volt a gomolygó tûztõl, amelyben égett. Hosszan, merõn nézett a visszapillantó tükörbe, és nem lassított, amikor a szembogarából kinövõ lángnyelvek szétterültek az ég alján, hogy a tér mind nagyobb részét forrósítsák fel és emésszék el.
    Kihajtott az utcából és rákanyarodott a fõútra.

ESNAGY JÓZSEF

Disputáció

Négyzet alakú a test...
két kéz és két láb
párhuzama, melyekkel rúgni
s ütni lehet. Igaz,
ez a négyzet bár valóban
négyszögû, igazából
mégis téglalap alakú,
ha primitíven síkban nézem.
S nagyjából minden ember hasonló,
amikor, mint egy nagykabát,
a fûben elterül
katona-vigyázban,
karjait párhuzamba rakva
bordái mellett.
Így hát miért kellene bármikor,
bármiért, bárhol
szememet lesütnöm
olyan dolgokért,
amelyekre
mindenki bólogat, vagy éppen
beleegyezõen hallgat?

ROZSNYAI ERVIN

Valaki

Hallgatagok a nappalok,
rejtõzködõk az éjszakák.
Valaki, aki nem vagyok,
fogva tart, mint gyökér a fát.

Valaki, aki csak leszek,
bujkál a lomha föld alatt,
tejutak peremén lebeg,
névtelen, mint a pillanat.

Semmi sem végleges ma még,
képlékeny még a tegnap is.
A kéz sután bogozza szét,
hogy mi volt igaz vagy hamis.

Hiteles formát a hiány
nem kap, csak a végsõ egész.
Milyen lesz: sárral gyúrt, silány
vagy kõtömb, feszes és merész?