Amikor a Wall Streeten azt mondják a Money Managerek:
„Öt milliót készpénzben elvesztettünk ma délután”,
ez a Wall Street nyelvén azt jelenti,
hogy öt milliónak megfelelő értékű részvényt vásároltak fel.
Az Államtitkárok elszállnak, mint a költöző madarak,
de itt marad a Standard Oil.
A kanadai azt mondta a miskitónak: rossz a kommunizmus,
elveszi mindenünket. És a miskito, aki a Havannai Adót hallgatta
miskitóul,
azt felelte: Rossz Önnek, akinek mindene megvan,
jó a miskitónak,
a miskitónak semmije sincs.
Azután nemzetközivé lesz,
mondta Sandino. És Sandino azt mondta a parasztoknak:
„Egy napon győzni fogunk. És ha én nem érem meg,
a hangyácskák majd eljönnek hozzám, és elmesélik a fold alatt.”
Az „igazságos háború” katolikus költője
„A katolikus egyház már régóta ismeri az »igazságos háború« elvét” – mondta 1980-ban Emesto Cardenal a nyugatnémet televízió róla készült portréfilmjében.
Cardenal 1925-ben született a nicaraguai Granadában. Mexikóban és az Egyesült Államokban irodalomtudományi és filozófiai szakot végzett. Egyetemi tanulmányainak befejezése után Kentuckyban egy trappista kolostor tagja lett.
1965-ben visszatér hazájába, ahol pappá szentelik. A Nicaragua- tó szigeteinek egyikén él, Solentinaméban, egy parasztközösség irányítójaként. Az itt lakó parasztokkal, halászokkal létrehozott katolikus kolóniában beszélgetéseket folytatott az Evangéliumról, a latin-amerikai „felszabadítási teológia” szellemében, ezekből a beszélgetésekből született világhírű könyve, A solentinamei Evangélium. 1970-ben az uruguayi Marcha című lapnak tett nyilatkozatában kijelenti: „…a kereszténységnek forradalminak kell lennie, mert az Evangélium is forradalmi. Vagy forradalmi vagy máskülönben semmi. Politikai álláspontunknak mint keresztényeknek és Krisztus követőinek, forradalminak kell lennie, és nemcsak mint politikai álláspontnak, hanem mint vallási felfogásnak is. Vallom, hogy az Evangélium politikai, közgazdasági és egyben radikális alkotás is. E téren nagyon is közel kerültünk a marxizmushoz. A marxizmustól leginkább a módszerekben különbözünk, például az Evangélium az erőszakmentességet tanítja. Nincs szó róla, hogy elítélne mindenféle erőszakot (bizonyos erőszak, így a felebarátom védelmében való, megbocsáttatik), az Evangélium azonban a keresztény ember legtökéletesebb fegyverének az erőszakmentességet tartja, jóval küzdeni a rossz, szeretettel a gyűlölet ellen. Mindazonáltal keresztény nézőpontból is meg lehet védeni az igazságos háborút és éppígy a partizánmozgalmat (partizánmozgalom mint háború), megengedhetőnek, sőt kötelességnek is lehet tartani, miként Camilo Torres atya tette, de számomra az erőszakmentesség evangéliumibb, mint az erőszak, és ha választhatunk az ellenállás (az erőszakmentes lázadás) és az erőszakos lázadás között, akkor előnyben kell részesítenünk az erőszakmentességet. Ha nincs más út, csak az erőszak útja, akkor, úgy hiszem, kötelességünk azt választani. Gandhi, aki Krisztus szellemét a legjobban tolmácsolta, azt hangoztatta, hogy helyesebb az erőszak, mint a gyávaság, és amikor lehetetlen az erőszakmentesség, akkor az erőszakhoz kell nyúlni, mert nincs rosszabb a gyávaságnál, illetve a rosszal, az elnyomással való együttműködésnél.”
A solenlinamei Evangélium A mennyek országa és az erőszak című fejezetében az alkalmi bibliamagyarázók Máté 11,12-19 és Lukács 16, 16-17 könyveinek a teológusok számára is talányos részeit elemzik: „Keresztelő János napjaitól fogva mindmáig a mennyek országa erőszakot szenved és az erőszakosok ragadják el azt.” A beszélgetésben a helybelieken kívül részt vesz Emesto Cardenal költőbarátja, Antidio Cabal is, akinek 1963-64-ben illegalitásban írt versei 1974-ben jelentek meg Nagy idő címmel. Antidio Cabal és Emesto Cardenal közös álláspontot alakít ki. Szerintük Keresztelő Szent János „újat hozott a mennyek országát illetően.” Eszerint a mennyek országa a földön valósítandó meg, és az Evangélium megkülönböztet kétféle erőszakot, az elnyomottak felszabadító erőszakát, és az elnyomók erőszakát, akik a mennyek országát, az egyenlőség és igazság földi megvalósítását az elnyomottaktól, a szegényektől el akarják ragadni. Idézzük Antidio Cabal szavait, akivel Cardenal teljesen egyetért: „A mennyek országát ma az új történelmi helyzetnek megfelelően kell értelmezni: a mennyek országa ennek a szövegnek az értelmében egyrészt az erőszak által meghódított igazság, másrészt az erőszakosság hatalmával fenntartott igazságtalanság. Erre a nyelvezetre lefordítva tehát ez a mondat egy olyan politikai és társadalmi helyzetre vonatkozik, amely Amerika sok országában és a világ más részein is jelenleg fennáll, ám amelynek kezdete Keresztelő Szent János idejére nyúlik vissza.”
Cardenal elvi nézőpontjából természetszerűleg következik, hogy hamarosan tevékeny részt vállalt a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front munkájában, annak 1979-es győzelme után miniszterként hazája kulturális életének irányítója lett.
Ám az 1927-es gerillaháború legendás vezetőjéhez, Augusto César Sandinóhoz más szálak is fűzik.
„Ennek az embernek a gondolkodásában van valami vallásos jelleg. Isten neve gyakran szerepel mondataiban”- írja Sandinóról az észak-amerikai Carleton Beals, aki Nicaragua hegyeiben készített interjút 1928-ban a legendás szabadsághőssel. A jó szemű amerikai újságíró olyasmire figyelt fel, ami valójában filoszoknak való csemege. Az Egyesült Államok tengerészgyalogosai ellen gerillaháborút szervező Sandino sajátos, huszadik századi deista lehetett, íme egy részlet a Nicaragua Nemzeti Szuverenitását Védelmező Hadsereg Fény és Igazság című, 1931-ből való kiáltványából:
„A Világegyetemben a látható és érinthető dolgok kezdete előtt csupán az éter létezett, mint a Természet első és egyedüli anyaga. De az éter előtt, amely mindent betölt a Világegyetemben, létezett a nagy akarat, vagyis roppant vágya a Valaminek, ami még nem volt, és amit mi a Szeretet nevével ismertünk meg. Miként e magyarázatból kitetszik, minden dolgok kezdete a Szeretet: vagyis Isten.”
Valljuk be, különös harci kiáltvány ez. Ám Sandino a naiv-idealisztikus világlátást tükröző sorok után Latin-Amerika antiimperialista harcának szükségességét hirdeti meg: „Az elnyomott népek széttörik a megaláztatás bilincseit, amelyekkel minket a föld imperialistái kisemmizettekké akartak tenni.”
Az Istenre és a Szeretet törvényére hivatkozó Sandino Nicaragua nemzeti szuverenitását védelmezi, és gerillaháborút – tegyük hozzá, hogy igen eredményes gerillaháborút – szervez, irányít az Egyesült Államok ellen. Spiritualista barátaival arról vitatkozik Mexikóban, hogyan lehet megállítani az Északi Óriás betörését Latin-Amerikába, és amikor csalódik hazája konzervatív és liberális vezetőiben egyaránt, ő maga, az Isteni Igazságosság elvét valló deista áll munkásokból és parasztokból álló „kis, őrült hadserege” élére. „Mi magunk, munkások és parasztok jelöltük ki vezetőinket” – írja, és vele nemzeti történelme során először hallatja hangját a nicaraguai nép.
Cardenal már 1954-ben bekapcsolódott a Somoza-diktatúra elleni harcba, az úgynevezett Áprilisi Összeesküvés tagjaként, melynek összes jelentős vezetőjét elfogták, megkínozták és végül legyilkolták. „Nekem sikerült megszöknöm és elrejtőznöm, nem kerültem börtönbe, társaim közül azonban sokat elfogtak és megkínoztak. Életrajzi adataimban olykor arról is említést tesznek, hogy koncentrációs tábor foglya voltam. Ez nem igaz. A 0 órában van egy jelenet egy elrejtőzött emberről, aki nem tudja, melyik pillanatban fedezik föl. Ámít ott írtam, az valóban életrajzi adat.”
Idézzük a 0 óra említett részletét:
Ó, ha az ember ma éjjel ágyában felehetne újra,
rettegés nélkül, hogy fölkeltik álmából és otthonából kiabálják,
hogy dörömbölnek ajtaján és becsöngetnek éjjel!
Lövések hangzanak az éjben, vagy a zajokat véljük lövéseknek.
Súlyos kamionok jönnek, és megállnak,
majd továbbmennek. Valaki hallotta az ő hangjukat.
Ott, a sarkon. Valószínűleg az őrséget váltják.
Valaki hallotta nevetésüket és fegyvereik zaját.
A szemközti szabó világosságot gyújtott.
Úgy tűnt, mintha dörömbölnének itt. Vagy ott, hol a szabó lakik.
Ki tudja, hogy ma éjjel rajta vagy-e a listán!
És továbbtart az éj. És még sok éj van hátra.
Cardenal az idézett részben egy elrejtőzött emberről szól, visszafogottan, még azt sem írja bele a versbe, hogy ez az elrejtőzött ember ő maga, mégis – vagy talán éppen ezért – megrendítő sorokat talál az életveszély hiteles költői kifejezésére.
Az exteriorizmus, a külső világ képeivel létrehozott költészet, az úgynevezett objektív líra módszereit alkalmazza, megtörtént eseményeket beszél el, a valódi élet elemeiből, konkrét tényekből építkezik: „A szemközti szabó világosságot gyújtott. / Úgy tűnt, mintha dörömbölnének itt. Vagy ott, hol a szabó lakik./ Ki tudja, hogy ma éjjel rajta vagy-e a listán!”
Az Áprilisi Összeesküvés vezetője, Adolfo Báez Bone akinek halála előtt levágták a nemi szervét, Cardenal jó barátja volt. Barátságukról is szűkszavúan szól a 0 órában, inkább a forradalmár vezető saját szavait idézi:
„Ha tőlem függne, milyen sorsot választok magamnak
(három nappal a lázadás előtt Báez Boné ezt mondta nekem),
hogy, mint Sandino, gyilkos kezétől haljak,
vagy Elnök legyek, mint Sandino gyilkosa,
én Sandino sorsát választanám magamnak.”
Sorsát ő választotta.
A dicsőség nem olyan, miként a történelemkönyvekben írva áll:
hanem keselyűroham a mezőn és roppant hullabűz.
Kötetünkben helyet kapnak epigrammái, szerelmes versei, zsoltárai, Amerika indiánjai előtt tisztelgő költeményei. A spanyol hódítás borzalmait idézi a Nemlétező szoros ciklus. Megrendítő vádbeszéd a spanyolok ellen Bartolomé de Las Casas monológja a ciklus 8. versében.
Két nagy poémája, a 0 óra és a Nemzeti ének Nicaragua történetének, újgyarmatosításának, a Sandino vezette gerillaháborúnak költői tükre. Idézzük a Sandino meggyilkolása utáni részt az 0 órából:
Ez órában Chontales kukoricalepény dagasztó hajnalcsillaga
fölkelti az indiánasszonyokat, hogy elkészítsék a kukoricalepényt,
és útnak ered a kaucsukfametsző, a favágó, a gabonacsősz,
mialatt a banánligeteket ezüstszínűre festi a hold,
mialatt vonít a magányos farkas, kiabál a hullámos papagáj,
rikoltoz a gyöngybagoly a holdfényben.
Az alpaka és a láma előbújik rejtekhelyéről,
és fészkére tér az esteli csóka meg az éji fecske.
A Síró Kecskefejő sí-ri a folyók partján:
„Hol láttad?” „Sehol!” „Hol láttad?” „Sehol!”
Panaszkodik a madár, mint a reccsenő faág,
majd elnémul a szurdok, mint ki valamit hallott,
és megint egy kiáltás…Mondja a madár a magáét
ugyanazzal a szomorú szóval, ugyanazzal a szomorú szóval.
A tehénpásztorok nógatni kezdik teheneiket:
Neeee te, netene! Neeee te, netene! Neeee te, netene!
A hajósok felhúzzák bárkáik vitorláit,
a San Rafael dél Norte-i távirdász azt telegrafálja:
JÓ NAPOT SAN RAFAEL DEL NORTEBAN SEMMI ÚJSÁG,
és a juigalpai távirdász: JUIGALPÁBAN SEMMI ÚJSÁG.
És a búvárrécék lefelé úsznak a Rio Escondidón
a kacsákkal együtt kiabálva: háp-háp-háp, és velük a visszhangok,
a visszhangok, mialatt a vontatóhajó a búvárrécékkel
együtt siklik a folyó zöld üvegjén
az Atlanti-óceán felé…
Cintio Vitier, kubai katolikus költő az idézett részt a latin-amerikai költészet egyik csúcspontjának nevezi. Egy világ azonosul benne a kivégzett szabadsághőssel, egy világ, amely a kivégzés pillanatában nem is tudta, mi történt, kit végeztek ki.
Nyolcvanhét évesen, egyik legutóbbi nyilatkozatában Cardenal a következőket mondta: „Isten jó ideje lemondott arról, hogy Isten legyen. Eltávolodott, és ránk bízta, hogy egymagunk változtassuk meg a földi életet. Szabadon bocsátott bennünket, és eltűnt.”
Válogatásunk Kozmikus kantikum című, 1989-ben tízezer példányban megjelent kötetéből vett két versével ér véget. Quevedo híres szonettjének, a Halálon túl is állandó Szerelemnek „polvo enamorado”-jára, szerelmes porára utal a Nászdalban a spanyol nyelvű költészet legnagyobb élő alakja:
Hidrogén leszek, de szerelmes hidrogén.
Simor András
León
Greytown
Greytown! Greytown!
Amerikaiak, németek, írek,
franciák, mulattok, kínaiak, spanyolok
jöttek, itt találkoztak és továbbmentek.
What's the news from New York? New Orleans? Havanah?
Guájaváért márkával fizettek, egy üveg rumért
dollárral, frankkal, font sterlinggel.
Any new anexetion?
És megtörve a lombok tükörképét
eltávolodott a „Dániel Webster”.
Edward E. Brand, Kentuckyból, a legutolsó észak-amerikai,
aki Greytownban maradt, a Csatornára várva.
A Csatornát várta egész életében. Egy századon át.
Mindvégig zakóban, mellénnyel, nyakkendővel és
kenderkalappal.
Utolsó éveiben enni a szomszédoktól kapott,
cipője se volt már, mezítláb járt,
de mindig zakóban, mellénnyel, nyakkendővel és
kenderkalappal.
Greytown! Greytown! Szürke város.
Ma csupán szürke homok és szürke tenger a szürke ég alatt.
Vén hajóteknők a kiszáradt parton.
Kiszáradt szalmaviskók kiszáradt kókuszfák alatt.
Nap szikkadt sóbányák felett. Hamuszínű só.
Üres sóbányák. Üres part. És üres tenger.
Minden vizenyős. Minden meddő. Minden zöld.
Rozsdás kotróhajó a tenger mellett.
Egy fregatt a bozótban
(lián kötélzetével).
A György Király téren tehenek legelnek.
Századnyi pusztulás végzett mindennel, akár egy lassú ciklon.
Éjjel ugat a koszos tenger, mint egy kutya,
csontokat piszkálva, korhadt árbocokat, konzervdobozokat, borosüvegeket.
A tengeri szél forró homokot sodor
tukacsonkokra, félig eltemetett,
elpusztult sínekre, üres, öreg vagonokra,
a vén Vámhivatalra, üres, cinkjét rozsda ette.
És váratlanul mintha feltűnne árbocaival egy hatalmas hajó
utat nyitva magának az erdőben!
A Zöld utcában egy majom nyüszít a hold alatt.
A parton palackok óriási halma ragyog…
Diadalmenet
Már jön a Tábornok
már jön a Tábornok
fehér lován ül körülötte
csendőrök őrök képviselők kurvák részegek
elhalad a papír diadalív
előtt
ÉLJEN A LIBERÁLIS PÁRT
ragyognak kövér izzadt mellén
a kakaszínű érdemrendek Süvítenek
a rakéták Rákezd a zenekar
ÉLJEN SOMOZA TÁBORNOK! Mosolyog
félve néz mindenfelé A ló
patái megcsúsznak a részegek hányadékán
ÉLJEN A NEMZETI LIBERÁLIS PÁRT
León
Szent Ferenc temploma mellett laktam, egy öreg
házban, a tornácon felirat hirdette
AVE MARIA
vörös agyagtéglák a folyosókon,
vén, vörös cserepek,
rács fedte ablakok,
nagy, nyomasztó, estefelé levegőtlen udvar,
hol az órákat egy bánatos ugartyúk énekelte ki,
és az udvaron egy fehér hajú néni rózsafűzért morzsolt.
Estefelé az Angelusra hívó harangszó.
(„Az Úr Angyala megjelent Máriának…”),
messze egy kislány zongorán dalt játszott,
és hallatszott a kaszárnya kürtje.
Éjjel hatalmas, vörös hold kelt a Kálvária felől.
Elkárhozott lelkek meséltek hazalátogatóban.
Éjfélkor
az utcákon Arechabala tábornok árnya lovagolt.
Becsapódott egy ajtó. Fekete kocsi jött…
Üres kordé döcögött zörögve a Real-utcán.
Aztán a szomszéd kakasok kukorékolni kezdtek,
és velük énekelt az ugartyúk,
nénikém minden nap a 4 órai misére járt,
szóltak a Szent Ferenc templom harangjai,
szóltak
a Kálvárián
és a Szent János menhelyen,
tejesemberek kannái verődtek a kövezethez,
és egy pék dörömbölt a tornácon,
és kiabált:
KENYÉR
KENYÉR
Jósé Dolores Estrada
(Valamennyi nicaraguai száműzöttnek)
Harcolt a spanyol kormány ellen Xalteva utcáin
az 1812-es megbukott Áprilisi Felkelésben.
De nem lett övé a dicsőség. Még fiú volt akkor,
mások tevékenykedtek vezérekként.
Aztán legyőzte a jenkiket a San Francisco Birtokon.
Már tábornok volt. De nem csak övé lett a dicsőség.
Katonák és parasztok szintén verekedtek ott.
Aztán, öregen, száműzetésben, mert nem fogadta el
az Elnök újraválasztását (meghitt barátja hajdan),
azt írta híveinek Costa Ricából:
„Itt vagyok, tisztogatom a földet,
hátha sikerül néhány dohánycserjét ültetnem.”
És ez szerezte a legnagyobb dicsőséget neki:
mert legkeményebb csatája volt, amelyben egyedül verekedett
tábornok nélkül, se katonák, se trombitások, se győzelem.
Akvarell
Aranyszínű viskók bojtorjántól övezve,
disznók az utcákon,
egy kordékerék
egy viskó mellett, vécé az udvaron,
egy lány agyagkorsóba vizet tölt,
és a kék Momotombo
a kiteregetett alsónadrágok mögött,
sárgák, fehérek, rózsaszínűek.
Epigrammák
Elvesztve téged én, elvesztünk
te is, én is
Elvesztve téged én, elvesztünk te is, én is:
én, mert te vagy, akit én legjobban szerettem,
és te, mert téged én szerettelek legjobban.
De kettőnk közül te többet veszítesz, mint én:
mert én másokat is szerethetek, mint téged,
de téged nem szeret más, mint szerettelek én.
Azt mondták nekem, hogy
másba vagy szerelmes
Azt mondták nekem, hogy másba vagy szerelmes,
elvonultam akkor a szobámba,
és egy cikket írtam a Kormány ellen,
fogoly ezért vagyok.
Én illegális röpcédulákat
osztogattam
Én illegális röpcédulákat osztogattam,
ÉLJEN A SZABADSÁG! – kiáltottam a nyílt utcán
kihívóan fegyveres csendőröknek.
Én részt vettem az áprilisi összeesküvésben:
de elsápadok, amikor házadhoz érek,
remegek egyetlen tekintetedtől.
Néhány lövés hallatszott
tegnap este
Néhány lövés hallatszott tegnap este.
Onnét, a Temető mellől.
Senki se tudja, kit öltek meg, vagy kiket.
Senki se tud semmit.
Néhány lövés hallatszott tegnap este.
Ez minden.
Tegnap láttalak az utcán,
Myriam, igen
Tegnap láttalak az utcán, Myriam, igen,
annyira szépnek láttalak, Myriam, bizony!
(Hogyan mondjam el, mennyire szép voltál nekem!)
Még te, Myriam, se láthatod, milyen voltál, milyen,
elképzelni se lehet, hogy ilyen szép lehetsz, úgy hiszem.
Annyira szépnek láttalak, annyira, igen,
egyetlen asszony se szebb, mint te,
egyetlen szerelmes se lát egyetlen asszonyt soha sem
annyira szépnek, Myriam, amilyen szép te vagy nekem,
még te magad se, Myriam, még te sem,
mert ennyi szépség egyszerűen nem létezik!
Amilyen szépnek láttalak tegnap az utcán,
vagy ahogyan ma emlékszem, Myriam, igen.
Somoza felavatja Somoza szobrát
a Somoza stadionban
Nem hiszem azt, hogy szobrom a hálás nemzet emelte,
mert tudom, én magam adtam szobrot emelni parancsot.
Arra se gondolok én, hogy nem feled így az utókor,
mert tudom egy napon emlékművem a porba taszítják.
Arra se, jobb, ha magamnak szobrot még mikor élek,
én emelek, mert holtom után ti úgyse emeltek,
ám fölemeltem e szobrot, tudva, hogy gyűlölitek majd.
Sírfelirat Joaquín Pasos részére
Itt járt gyalog ezeken az utcákon, se munka, se állás,
egyetlen pezó nélkül.
Csak költők, kurvák, részegek ismerték verseit.
Külföldön sose volt.
Börtönben igen.
Most halott.
Nincs emlékműve.
De
emlékezzetek rá, amikor betonhidak lesznek itt,
nagy turbinák, traktorok, ezüstszínű magtárak,
jó kormányok.
Mert ő verseiben megtisztította a nép nyelvét,
amelyen egy napon a kereskedelmi szerződéseket írják,
az Alkotmányt, a szerelmes leveleket, a rendeleteket.
A Nemzeti Csendőrség egy
emberre vadászik
A Nemzeti Csendőrség egy emberre vadászik.
Egy ember ma éjjel el akar jutni a határra.
Ennek az embernek a nevét nem tudni.
Sok ember van, akiket árokba temettek.
Se számukat, se nevüket ezeknek nem tudni.
Nem tudni se helyét, se számát az árkoknak.
A Nemzeti Csendőrség egy emberre vadászik.
Egy ember ma éjjel el akar hagyni, Nicaragua.
Talán ez évben megházasodunk
Talán ez évben megházasodunk,
szerelmem, és lesz egy kicsinyke házunk.
Talán a könyvemet kiadják,
vagy külföldre megyünk mind a ketten.
Talán megbukik Somoza, szerelmem.
Ágyúlövésekre ébred az ember
Ágyúlövésekre ébred az ember,
és a reggel repülőkkel teli.
Mintha kitört volna a forradalom:
de csak a diktátor születésnapja ez.
Ileana: az Androméda galaxis
Ileana: az Androméda galaxis
700 000 fényévnyire
tiszta éjjelen szabad szemmel is látható,
közelebb van, mint te.
Más magányos szemek néznek rám az Androméda galaxisról
az ő éjjelükön. Téged nem látlak ott.
Ileana: a távolság idő, és az idő elrepül.
Óránként 200 millió mérföldet tágul a világegyetem
a Semmibe.
És te messze vagy tőlem, sok millió évnyire.
Hallottad kiáltani éjszaka a
hangyász medvét
Hallottad kiáltani éjszaka a hangyász medvét
oo-oo-oo-oo-
vagy a coyotét csupa hold éjjelen
uuuuuuuuuuuuuuú?
Hát ugyanígy szólnak ezek a versek
Vigyázó, meddig még az éjszaka?
0 óra
Közép-Amerika trópusi éjszakái
tavakkal, vulkánokkal a hold alatt,
és elnöki palotáinak fényeivel,
kaszárnyáival és szomorú kijárási tilalmaival.
„Sokszor, mialatt cigarettára gyújtottam,
határoztam el egy ember halálát”,
mondja Ubico cigarettára gyújtva…
Palotájában rózsás tésztaképével
a meghűlt Ubico. Odakint a népet
gyújtóbombákkal az imént ugratták szét.
San Salvador az éjszaka és a kémkedés árnya alatt
suttogással az otthonokban, a penziókban,
és kiáltásokkal a rendőr őrszobákban.
A nép kövekkel hajigálta meg Carías palotáját.
Dolgozószobájának egyik ablaka széttört,
mire sortüzet nyitott a népre a rendőrség.
És Managuát célba veszik a géppisztolyok
a csokoládétortaszerű palotából,
és acélsisakok cirkálnak minden utcán.
Vigyázó, meddig még az éjszaka?
Vigyázó, meddig még az éjszaka?
A hondurasi parasztok kalapjukban hozták a pénzt,
mikor még maguknak vetettek a parasztok,
és a hondurasiak földjeik urai voltak.
Mikor még volt pénz.
És nem voltak külföldi kölcsönök,
sem adók a Pierpont Morgan & Tsa részére,
és a gyümölcstársaság nem versenyzett a kistermelővel.
De jött a United Fruit Company
mellékvállalataival, a Tela Railroad Companyvel
meg a Trujillo Railroad Companyvel,
a Cuyamel Fruit Companyvel
és a Vaccaro Brothers & Companyvel szövetkezve,
később a Standard Fruit § Steamship Corporationnal:
a United Fruit Company
forradalmaival, hogy koncessziókat szerezzen magának,
milliós behozatali és kiviteli
adómentességet, hogy megszerezze régi koncesszióinak
és szubvencióinak felújítását új meg új kizsákmányolás,
szerződésszegés, alkotmánysértés
érdekében…
És minden kötelezettséget a Társaság szabott ki,
a föld-elkobzás eseteinek kötelezettségeit is beleértve
(a nemzet kötelezettségeit, nem a Társaságéit),
és a feltételeket is emez határozta meg (a Társaság)
a nemzetnek visszaadandó ültetvények esetében
(gratis kerültek a nemzettől a Társaság tulajdonába)
99 esztendőre…
„és minden egyéb, a szerződést megkötő felektől
függő más személy vagy társaság, vagy vállalat
tulajdonában levő ültetvényekre, melyek iránt
az utóbbi szerződő fél bármilyen igényt támaszt,
vagy a jövőben támasztani szándékozik, egyértelműen
az előbbi megállapítások és feltételek alkalmazandók.”
(Mert a Társaság a prózát is korrumpálta.)
A feltétel pedig az volt, hogy a Társaság vasutat épít,
de a Társaság vasutat nem épített,
mert az öszvérek olcsóbbak voltak Hondurasban, mint a vasút,
és „egy képviselő olcsóbb, mint egy öszvér”
– miként mondta volt Zemuray –
ám a Társaság azért továbbra is adómentességet élvezett,
és még 175 000 acre szubvenció is járt a Társaságnak
azzal a feltétellel, hogy minden mérföld után, hol vasutat nem épít,
fizet a nemzetnek, de nem fizetett a nemzetnek semmit,
noha egy mérföldnyi vasutat sem épített (Carías volt
ama diktátor, ki a legtöbb mérföldnyi vasútvonalat nem építette meg),
és mindezek után az a szaros vasút, mi megépült, semmiféle
jótéteményt nem jelentett a nemzetnek,
mivel két ültetvény közé épült vasút volt,
és nem Trujillo és Tegucigalpa közé.
Korrumpálják a prózát és korrumpálják a Kongresszust.
A banán ott rohad ültetvényeiken,
vagy ott rohad vagonjaikban végig a vasútvonal teljes hosszán,
vagy túléretten szedik le, hogy legyen miért visszadobni,
mikor a mólóhoz ér, vagy beledobni a tengerbe,
a fürtöket löttyedteknek nyilvánítják, vagy satnyáknak,
vagy fonnyadtaknak, vagy zöldeknek, vagy túléretteknek, vagy fertőzötteknek:
hogy ne legyen olcsó a banán,
vagy, hogy olcsón vehessék a banánt.
Míg csak éhség nem támad Nicaragua atlanti-óceáni partvidékén.
És bebörtönzik a parasztokat, mert nem adják a banánt 30-ctv-ért.
És banánjaikat szuronyokra tűzik,
és a Mexican Trader Steamship elsüllyeszti ladikjaikat,
és a sztrájkolókat golyókkal törik le.
(A nicaraguai képviselők pedig garden partyra hivatalosak.)
De a négernek hét gyereke van.
Mit tegyen hát az ember? Elvégre az embernek enni kell.
És el kell fogadniuk végül a fizetési feltételeket.
24 ctv. Fürtönként.
Mialatt a Tropical Rádió nevű mellékvállalat azt telegrafálta Bostonba:
„Reméljük, hogy Boston jóváhagyja
a többségi nicaraguai képviselők megjutalmazását
a Társaság számára szerzett felbecsülhetetlen haszon fejében.”
És Bostonból távirat Galvestonba,
és Galvestonból sürgöny és telefonhívás Mexikóba,
és Mexikóból sürgöny San Juan dél Surba,
és San Juan dél Surból távirat Puerto Limónba,
és Puerto Limónból kenun evez a hegy belsejébe
a United Fruit Company parancsa:
„A Iunai nem vásárol több banánt.”
És Puerto Limónban megkezdődnek a munkáselbocsátások.
A kis műhelyek bezárnak.
Senki sem tudja a kölcsönt kifizetni.
És ott rohadnak a banánok a vasúti vagonokban.
Hogy ne legyen olcsó a banán,
és hogy a banán olcsó legyen.
19 ctv. Fürtönként.
A munkások napibér helyett váltókat kapnak.
Fizetés helyett kölcsönöket.
És elnéptelenednek az ültetvények, hiszen nem használhatók már semmire sem,
és munkanélküliek ütik fel rajtuk telepeiket.
És a United Fruit Company Costa Ricában
mellékvállalataival, a Costa Rica Banana Companyvel
és a Northern Railway Companyvel és
az International Radió Telegraph Companyvel
és a Costa Rica Supply Companyvel
egy árva ellen hadakozik a törvényszékeken.
A vasút kisiklása utasokként 25 dollár kártalanításba kerül
(de jóval többe került volna, ha idejében rendbe hozzák a vágányokat).
És a képviselők olcsóbbak, mint az öszvérek – mondta Zemuray,
Sam Zemuray, a török, aki kicsiben árulta a banánt
Mobiléban, Alabamában, míg egy napon New Orleansba nem utazott,
és látta a United mólóin a tengerbe hajigálni a banánt,
és felajánlotta, hogy megveszi mindet és ecetet csinál belőlük,
és megvette és eladta mindet ugyanott, New Orleansban,
és a United kénytelen volt Hondurasban földeket kínálni neki
a célból, hogy felbontsa szerződését New Orleansban,
és így esett, hogy Sam Zemuray elnököket fabrikált Hondurasban.
Határvitákat provokált Guatemala és Honduras között
(melyek valójában a United Fruit Company és társulata voltak),
kijelentve, hogy Hondurast nem veszítheti el (társulatát):
„egy hüvelyknyi föld, és nemcsak a vitatott határsávban,
de egyetlen más hondurasi övezetben
(mely társulatáé) nem lehet vita tárgya…”
(mialatt a United megvédte Honduras jogait
a Nicaragua Lumber Companyval folyó vitában),
míg csak abba nem maradt a vita,
mivelhogy Sam a Uniteddal szövetségre lépett,
és ezek után minden részvényét eladta a Unitednak,
és részvényei révén egyetlen rohammal bevette a bostoni elnökséget
(hondurasi szolga-elnökeivel együtt),
és minekutána már egyetlen ura volt Hondurasnak és Nicaraguának,
félbe maradt a kimerült földekről folyó vita,
melyek már úgysem voltak hasznosak sem Guatemalának, sem Hondurasnak.
Volt külföldön egy nicaraguai,
egy Niquinohomóból való „nica”,
aki a tampicói Huesteca Petroleum Co.-nál dolgozott.
És volt ötezer dollár megtakarított pénze.
És nem volt sem katona, sem politikus.
És kivett háromezer dollárt az ötezerből,
és Nicaraguába ment Moncada forradalma idején.
Csakhogy, mikor megérkezett, Moncada éppen letette a fegyvert.
Három napot töltött, szomorúan, Cerro dél Comúnban.
Szomorúan, nem tudván, hogy mitévő legyen.
És nem volt sem politikus, sem katona.
Töprengett, töprengett, és úgy döntött végül:
Valakivé csak lennie kell.
És megírta ekkor első kiáltványát.
Moncada tábom. táviratozott az amerikaiaknak:
MINDEN EMBEREM ELFOGADJA A FEGYVERLETÉTELT, KIVÉVE EGYET
Mr. Stimson ultimátumot küldött,ennek az egynek.
„A nép semmiféle köszönetét nem mond majd” –
üzeni neki Moncada.
Ő pedig összegyűjti embereit Chipotéban:
29 EMBER (ÉS VELE 30) AZ USA ELLEN
KIVÉVE EGYET
(„Egyet Niquinohomóból…”)
– És vele 30!
„Aki megváltót játszik, megfeszítve hal meg” –
üzeni neki másodszor Moncada.
Mert Moncada és Sandino szomszédok voltak;
Moncada Masatepéből és Sandino Niquinohomóból.
És Sandino azt felelte Moncadának:
„A halálnak a legcsekélyebb jelentősége sincs.”
És Stimpsonnak: „Bízom embereim bátorságában.”
És Sümpsonnak, az első vereség után:
„Aki azt hiszi, hogy legyőztek minket,
nem ismeri embereimet.”
És nem volt sem katona, sem politikus.
És az emberei:
többnyire fiúk voltak,
pálmakalappal és bőrszandálban,
vagy mezítláb, nádvágó késsel, fehér szakállú
vének, tizenkét éves kölykök puskájukkal,
fehérek, kiismerhetetlen arcú indiánok, és szőkék, és sötét bőrű négerek
széthasadt nadrágban,
egyesével felsorakozva, a zászlóval az élen
– egy hegyi botra felszúrt rongydarabbal –
hallgatagon az esőben, és kimerültén,
szandáljaikkal csúszkálva a nép tócsáiban –
Éljen Sandino!
a hegyekről jöttek le, és a hegyekre tértek vissza,
menetelve, csúszkálva, a zászlóval az élen.
Mezítlábas vagy szandálos hadsereg, szinte fegyverek nélkül,
sem rendszabályt, sem rendbontást nem ismertek,
és nem kaptak zsoldot sem vezetői, sem közkatonái,
de kényszeríteni senkit sem kellett a harcra:
és katonai rangjaik ellenére mindnyájan egyenlők voltak,
különbséget az étel és az öltözék dolgában
sem ismertek, mindenkinek mindenhol egyenlő rész járt.
És vezetőiknek nem voltak segédtisztjeik:
inkább közösség volt, mint hadsereg,
és egységük inkább a szeretetre, mint a katonai fegyelemre épült,
jóllehet nem volt még hadseregben az övéknél valódibb egység.
Jókedvű hadsereg, gitárszóval és öleléssel.
És egy szerelmes ének volt harci himnuszuk:
Ha mással menne el szép Adelita
Földön és tengeren követném nyomát
Hadihajóval a tengeren által
Páncélvonattal a földeken át
„Az ölelés a mi üdvözletünk, mindannyiunké”,
mondta Sandino – és nála hívebben senki sem ölelt.
És mindig, mikor magukról beszéltek, azt mondták:mindannyian.
„Mi, mindannyian”. „Mindannyian egyformák vagyunk.”
„Mi itt mindannyian testvérek vagyunk” – mondta Umanzor.
És mindannyian együtt maradtak, míg csak mindannyiukat meg nem ölték.
Aeroplánok ellen csatázva abrakon élő katonáikkal,
kik zsoldként nem kaptak mást, csak ennivalót, ruhát és fegyvert,
és kik minden egyes golyóra vigyáztak, mintha aranyból lettek volna a golyók;
fémcsövekből készült mozsarakkal
és kövekből és üvegdarabokból készült ágyúgolyókkal,
bányákban használt dinamittal töltötték meg és bőrbe burkolták őket;
és szardíniás dobozokból összeeszkábált kézigránátokkal.
„He is egy bandita” – mondta Somoza, egy útonálló.”
És Sandinónak sohasem voltak semmilyen javai.
Ami spanyolra fordítva azt jelenti:
Somoza Sandinót útonállónak hívta.
És Sandinónak sohasem voltak semmilyen javai.
És Somoza banditának nevezte a banketteken,
és Sandinónak a hegyekben nem volt sója,
és emberei a hidegtől dideregtek a hegyekben,
és apósának házára jelzálogkölcsönt vett föl,
hogy Nicaraguát felszabadítsa, míg az Elnöki Palotában
Moncada Nicaraguára vett föl jelzáloghiteit.
„Világos, hogy nem az” – mondta az Amerikai Miniszter
nevetve – mi mégis banditának hívjuk szakmai értelemben.”
Milyen fény az ott messzi? Tán egy csillag világít?
Sandino fénye az a fekete hegyen.
Ott van embereivel a vöröslő tűz mellett,
vállukon puskájukkal, takarójukba burkolódzva,
cigarettázva vagy Észak szomorú dalait énekelve,
nem mozdulnak az emberek, csak az árnyékuk mozdul.
Arca elmosódott volt, akár egy szellemé,
távolivá formálták töprengései és gondolatai
és szigorúvá a hadjáratok és a förgetegek.
És Sandino arca nem katonáé volt,
hanem költőé, kit katonává tett a szükség,
és egy csupa ideg emberé, ki mindig nyugodt maradt.
Két arc volt arcán, egyik a másikon:
csupa árnyék volt arca, és ugyanakkor csupa ragyogás;
szomorú, mint a szürkület a hegyen,
és vidám, mint a reggel a hegyen.
A fényben arca megfiatalodott,
és az árnyékban fáradság ült ki rá.
És Sandino nem volt bölcs és nem volt művelt,
de bölcs lett, mire a hegyről lejött.
„A hegyen minden dolog minket tanít”, mondta Sandino.
(iskolákkal teli Segoviasról álmodozva),
és híradás érkezett hozzá mindegyik hegyről,
és úgy látszott, számára kémkedik valamennyi viskó
(a hegyen a külföldiek mintha testvérek lettek volna,
minden külföldi, még az „amerikaiak” is),
„még a jenkik is…”
És: „Isten szót emel majd a segoviaikért… – mondta.
„Sosem hittem, hogy élve kerülök ki ebből a háborúból,
de mindig tudtam, hogy szükségünk van rá.”
És „Azt hiszik, hogy én földbirtokos akarok lenni?”
Éjfél van Segovias hegyeiben.
És ama fény Sandino! Fény csóva énekszóval…
Ha mással menne el szép Adelita
De minden nemzeten saját balsorsa ül.
És Sandinóból sohasem lett elnök,
hanem Sandino gyilkosából lett elnök,
és 20 éven át elnök!
Ha mással menne el szép Adelita
Földön és tengeren követném nyomát
Aláírták a fegyverletételt. Kocsikba rakták a fegyvereket.
Agávékötéllel összefogott parittyák, penészes puskák
és egynéhány vénséges vén géppisztoly.
És a kocsik lejönnek a hegyekről.
Hadihajóval a tengeren által
Páncélvonattal a földeken át
Az Amerikai Miniszter (Mr Lane) távirata
az Államtitkár Úrnak – Vették Managuában
1934. február 14-én 6.05-kor du.
és megkapták Washingtonban 8.50-kor du.
„Hivatalos forrásból jelentik,
hogy a repülőgép nem szállhatott le Wiwiliben,
minek következtében Sandino érkezése
késedelmet szenved…”
Az Amerikai Miniszter (Mr Lane) távirata
az Államtitkár Úrnak február 16-án,
melyben Sandino Managuába érkezését közölte,
Not Printed
nem került nyilvánosságra a Külügym. emlékiratai között.
Miként az alpaka, mikor a cserjésből
az országútra téved, és nyomában a kutyák,
és ott marad állva a vadászok előtt,
mert tudja, hogy nincs hová futnia…
I talked with Sandino for half an hour
mondta Somoza az Amerikai Miniszternek –
But I can't tell you what he talked about
because I don't know what he talked about
because I don't know what he talked about.
„Meglátják majd, hogy nekem sohasem lesznek javaim..”.
És: „Ez al-kot-mány-el-le-nes” – mondta Sandino.
„A Nemzeti Gárda alkotmányellenes.”
„ An insult!”- mondta Somoza az Amerikai Miniszternek
FEBRUÁR HUSZONEGYEDIKÉN, délután 6 órakor.
„An insult! I want to stop Sandino.”
Négy rab valakinek sírgödröt ás.
„Ki halt meg?”- kérdezi az egyik rab.
„Senki”, mondta az őr.
„Akkor meg minek ez a gödör?”
„Hogy ott rohadjatok – mondta az őr –, áss csak tovább.”
Az Amerikai Miniszter Moncadával ebédel.
„Will you have coffee, sir?”
Moncada tekintete az ablakra mered:
„Will you have coffee, sir?
It's very good coffee, sir.”
„What?” Moncada elfordítja az ablakról tekintetét
és a szolgára néz: „Oh, yes, 111 have coffee.”
És nevetett: „Certainly.”
Egy kaszárnyában öt férfi vár egy bezárt szobában
őrszemekkel az ajtók és ablakok előtt.
Az egyik férfinek hiányzik a fél karja.
Belép a kövér főnök, mellén kitüntetéseivel, és azt mondja nekik: „Yes.”
Egy másik férfi ma este vacsorázni fog az Elnökkel
(a férfi, akinek a sírgödröt ásták),
és azt mondja barátainak: „Menjünk. Ideje már.”
És fölmennek megvacsorázni Nicaragua Elnökével.
Éjjel tíz órakor autón indulnak le Managuába.
A lefelé vivő út felén megállítják őket a gárdisták.
Kiválasztják a két idősebbiket, és elviszik őket egy autón,
a másik hármat pedig egy másik autón a másik irányba,
oda, ahol négy rab nemrég sírgödröt ásott.
„Hová megyünk?
– kérdezte a férfi, akinek a sírgödör készült.
De senki sem felelt.
Később megállt az autó, és az egyik őr így szólt:
„Kiszállni.” Kiszállt a három férfi,
és egy ember, akinek a fél karja hiányzott, azt kiáltotta: „Tűz!”
„I was egy koncerten” – mondta Somoza.
És igazat beszélt, valóban egy koncerten volt,
vagy egy banketten egy táncosnő táncát nézte, vagy
ki tudja, éppen mi a szart csinált –.
És éjjel 10 órakor Somoza félni kezdett.
Váratlanul megszólalt odakint a telefon.
„Sandino hívja telefonon!”
Ő pedig félt. Egyik barátja azt mondta neki:
„Ne hugyozz be, szarházi!”
Nem kell felelni – rendelkezett Somoza.
A táncosnő tovább járta táncát a gyilkos előtt.
És kint a sötétben egyre csak szólt,
egyre csak szólt a telefon.
Egy kézilámpa fénye mellett
négy gárdista behantol egy sírgödröt.
És február holdjának fénye mellett.
Ez órában Chontales kukoricalepény dagasztó hajnalcsillaga
fölkelti az indiánasszonyokat, hogy elkészítsék a kukoricalepényt,
és útnak ered a kaucsukfametsző, a favágó, a gabonacsősz,
mialatt a banánligeteket ezüstszínűre festi még a hold,
mialatt vonít a magányos farkas, kiabál a hullámos papagáj,
rikoltoz a gyöngybagoly a holdfényben.
Az alpaka és a láma előbújik rejtekhelyéről,
és fészkére tér az esteli csóka meg az éji fecske.
A Síró Kecskefejő sí-rí a folyók partján:
Hol láttad?” „Sehol!” „Hol Láttad?” „Sehol!”
Panaszkodik a madár, mint a reccsenő faág,
majd elnémul a szurdok, mint ki valamit hallott,
és megint egy kiáltás…Mondja a madár a magáét
ugyanazzal a szomorú szóval, ugyanazzal a szomorú szóval.
A lehénpásztorok nógatni kezdik teheneiket:
Neeee te, netene! Neeee te, netene! Neeee, te netene!
A hajósok felhúzzák bárkáik vitorláit,
a San Rafael dél Norte-i távirdász azt telegrafálja:
JÓ NAPOT SAN RAFAEL DEL NORTÉBAN SEMMI ÚJSÁG,
és a juigalpai távirdász: JUGALPÁBAN SEMMI ÚJSÁG.
És a búvárrécék lefelé úsznak a Rio Escondidón
a kacsákkal együtt kiabálva: háp-háp-háp, és velük a visszhangok,
a visszhangok, mialatt a vontatóhajó a búvárrécékkel
együtt siklik a folyó zöld üvegjén
az Atlanti-óceán felé…
És eközben az Elnöki Palota szalonjaiban
és a börtönudvarokon és a kaszárnyákban
és az. Amerikai Követségen és a Rendőr Őrszobán
mindazoknak, kik virrasztottak ez éjjel, a szederjés hajnalban
mintha vérfoltos volna a kezük és az arcuk.
„I did it – mondta később Somoza. –
I did it, for the, good of Nicaragua.”
És William Walker azt mondta kivégzése előtt:
„Nicaragua Elnöke nicaraguai.”
Áprilisban, Nicaraguában, tikkadtak a földek.
Ez a tüzek hónapja a mezőkön,
a hőségé, a parázs borította legelőké,
a szénfekete színű domboké,
a forró szélé, az égett fű szagát lehelő levegőé,
a fölszálló füsttől meg a dübörgő
traktorok porfelhőitől kéklő mezőké,
utakként kiszáradt folyók medreié,
gyökerekként elkorhadt, kopár faágaké,
vérként vöröslő és szétfolyó Napoké,
Napokként vöröslő és óriás Holdaké,
csillagokként villanó, messzi éji tüzeké.
Májusban érkeznek az első záporok.
A hamu alól kiserked a friss fű.
Sáros traktorok szántják fel a földet.
Lepkékkel és pocsolyákkal tavaszodnak az utak,
frissek az éjszakák, bogarak és záporok
neszeznek minden éjjel. Májusban virágzik
Managua utcáin a sok-sok malincse.
De április a halál hónapja Nicaraguában.
Áprilisban ölték meg őket.
Velük egy voltam az áprilisi lázadásban
és akkor tanultam meg, a Rising géppisztolyt hogyan kell kezelni.
És Adolfo Báez Bone a barátom volt.
Üldözték repülőkkel, kamionokkal,
reflektorokkal, kutyákkal, gárdistákkal:
emlékszem a vörös felhőkre az Elnöki Palota fölött,
átvérzett gyapotcsomók voltak,
és a vörös holdra az Elnöki Palota fölött.
A Titkos Rádió azt mondta, él még.
A nép nem hitte el, hogy meghalt.
(És nem halt meg.)
Mert néha olyan ember születik a földön,
aki maga a föld.
És a föld, amelybe eltemetik ezt az embert,
maga ez az ember.
És minden ember, ki ezután születik ezen a földön,
ez az ember.
És Adolfo Báez Boné volt ez az ember.
„Ha tőlem függne, milyen sorsot választok magamnak
(három nappal a lázadás előtt Báez Boné ezt mondta nekem),
hogy mint Sandino, gyilkos kezétől haljak,
vagy Elnök legyek, mint Sandino gyilkosa,
én Sandino sorsát választanám magamnak.”
Sorsát ő választotta.
A dicsőség nem olyan, miként a történelemkönyvekben írva áll:
hanem keselyűroham a mezőn és roppant hullabűz.
De amikor egy hős meghal,
nem hal meg,
hanem a Nemzetben születik újjá
ez a hős.
Aztán az USA megint fegyvereket küldött Somozának,
mintegy fél délelőtt csak fegyverek érkeztek,
kamionok és kamionok tele fegyverrakománnyal,
mindegyiken a jelzés USA, MADE IN USA,
fegyverek foglyokat ejteni, könyveket üldözni,
elrabolni Juan Potosmétől öt pezót.
I áttam a fegyverek érkeztét a Roosevelt sugárúton.
És az utcákon némán nézte érkezésüket a nép:
.1 sovány, a mezítlábas, a biciklista,
a néger, a duzzadt ajkú, a sárgaruhás nő,
a magas férfi, a vékonydongájú, a pocakos, a kurtalábú,
és mindegyikük arca
a hajdani, halott hadnagy arca volt.
Managuáig szállt a mambók zenéje.
Vörös, zavaros szemmel – szeme, mint a cápáké,
mint egy testőrökkel és fegyverekkel körülvett cápáé –
(Eulalia nicaragüensis)
járta Somoza a mambót,
mambó mambó
csudajó a mambó
mikor az ő vérük patakzott.
És Tachito Somoza (a fia) fölmegy az Elnöki Palotába,
hogy vértől mocskos ingét
tisztára cserélje.
A sebekbe szórt borstól mocskosat.
A börtön kutyái részvéttől vonítottak.
Kiáltásokat hallottak a kaszárnyák mellett lakók.
Először egy kiáltást, csak egyet az éj közepén,
és azután kiáltásra kiáltást,
és azután csöndet… Azután fegyverropogást,
majd egyetlen lövést. Azután másik csöndet,
legvégül egy mentőautó-szirénát.
És a börtönben ismét vonítanak a kutyák!
Csikordul a vasajtó, becsapódik mögötted,
és azon nyomban kérdésre kérdés,
és a vád, az összeesküvésben való részvétel vádja,
és a vallomás, és utána látomásaid.
Feleséged fényképe villanykörteként világít
előtted, és az éjszakák jajokkal,
zörejekkel és csönddel várnak, síri csönddel,
majd megint ugyanaz a kérdés, ugyanaz a kérdés,
és ugyanaz a zaj, megint és megint, és a szemedre irányított
villanykörte, végül pedig a hosszú hónapok egymásutánja.
Ó, ha az ember ma éjjel ágyában fekhetne újra,
rettegés nélkül, hogy fölkeltik álmából és otthonából kicibálják,
hogy dörömbölnek ajtaján és becsöngetnek éjjel!
Lövések hangzanak az éjben, vagy a zajokat véljük lövéseknek.
Súlyos kamionok jönnek, és megállnak,
majd továbbmennek. Valaki hallotta az ő hangjukat.
Ott, a sarkon. Valószínűleg az őrséget váltják.
Valaki hallotta nevetésüket és fegyvereik zaját.
A szemközti szabó világosságot gyújtott.
Úgy tűnt, mintha dörömbölnének itt. Vagy ott, hol a szabó lakik.
Ki tudja, hogy ma éjjel rajta vagy-e a listán!
És továbbtart az éj. És még sok éj van hátra.
És nem lesz nappal, csak napfényes éjszaka.
Éji nyugalom a Nap roppant fényében.
Az Amerikai Miniszter, Mr. Whelan
ünnepségen vesz részt az Elnöki Palotában.
Az Elnöki Palota fényeit Managua minden részében látni.
Az ünnepség zenéje egészen a foglyok cellájáig száll
Managua lágy szellőjével a Hadiállapot árnyéka alatt.
A foglyok celláikban hallják a zeneszót
az elektrosokk áldozatainak kiáltásai közben.
Fent az Elnöki Palotában Mr. Whelan azt mondja:
„Fine Party!”
Miként Sumner Wellesnek mondta a kurafi Roosevelt:
„Somoza is a sonofabich,
but he's ours.”
Külföldiek rabszolgája
és népe zsarnoka,
a beavatkozás révén lett elnökké,
és a benemavatkozás révén maradt elnök:
SOMOZA FOREVER.
A spicli, aki nappal indul útnak,
az ügynök, aki éjjel indul útnak,
és az éjszakai letartóztatás:
Ők, kik börtönben vannak, mert mondtak valamit a buszon,
vagy Éljent kiáltottak,
vagy elmondtak egy viccet.
„Vádat emelek ellene, mert gyalázta az Elnök Urat…”
I vi ők, akiket egy var ángy képű bíró ítélt el
v.igy néhány vérebpofájú gárdista a Haditörvényszéken;
ők, kikkel vizeletet itattak és ürüléket etettek
(majd ha lesz Alkotmányotok, emlékezzetek meg róluk),
ők, szuronnyal a szájukon és tűvel a szemükben,
villanyozó elemekkel testükön és villanykörte fényével szemükben.
„Ez egy kurafi, Mr. Welles, de a miénk.”
És Guatemalában, Costa Ricában, Mexikóban
a száműzöttek éjjel kiáltva fölriadnak,
azt álmodták, hogy ismét rájuk kapcsolták a gépet,
vagy azt, hogy megint meg vannak kötözve,
és Tachitót látják jönni kezében a tűvel.
„… És milyen uras, a mindenit…”
(mondta egy paraszt)
„Igen, ő volt az. És milyen uras, a mindenit…
Fehér úr, csinos, sárga, rövid ujjú
ingben.
Uras, a szarházi.”
Nicaraguában ha esteledik, az Elnöki Palota
árnyakkal telik meg. Arcok kísértenek.
Arcok a sötétben.
Vértől csepegő arcok.
Adolfo Báez Bone; Pablo Leal nyelv nélkül,
Luis Gabardi, osztálytársam, akit élve égettek el,
és e kiáltással halt meg: Vesszen Somoza!
A tizenhat esztendős távirdász arca
(kinek még a neve sem ismeretes),
aki titkos üzeneteket közvetített aznap éjjel
Costa Ricába, remegő táviratokat az éj
hullámain Tacho koromsötét Nicaraguájából
(ő sem szerepel majd a történelmi dokumentumokban),
arca még most is nézi őt. A fiú, ki az éjben
papírcsíkokat ragasztott a falra,
SOMOZA TOLVAJ
és kire ráakadtak, és kit zsákba fojtottak a röhögő gárdisták.
És még mennyi árnyék, még mennyi árnyék,
Wiwili árnyai, a keselyűk elé vetettek árnya,
Estrada árnya, árnya Umanzomak,
Sócrates Sandino árnya,
és a nagy árnyék, a nagy bűn árnyéka,
árnya Augusto César Sandinónak,
Managuában az Elnöki Palota minden éjjel
árnyakkal telik meg.
De a hős megszületik, mikor meghal,
és újjászületik a zöld fű az üszőkből.
A feltámadás dalát énekelték
Getszemáni apátság, Ky.
Húsvétkor feltámadnak a kabócák
lárva alakban rejtőztek 17 évig –
millió és millió kabóca
énekel és énekel egész nap,
még éjszaka is tovább énekelnek.
Csak a hímek:
a nőstények némák.
De nem a nőstényeknek énekelnek:
mert ők süketek is.
Visszhangzik az erdő éneküktől,
csak a nőstények nem hallják az erdőben.
kinek énekelnek a hímek?
És miért énekelnek annyiszor? És mit énekelnek?
Énekelnek, mint a trappisták a kórusban
a Zsoltárok könyve és az Antifonárium előtt
a Feltámadás 94. zsoltárát dalolva.
A hónap végén szomorú lesz az ének,
és elhallgatnak az énekesek, egyik a másik után,
végül csak néhányukat hallani,
legvégül egyiket se. A feltámadás dalát énekelték.
Megérkezett a trappista temetőbe a tavasz,
a nemrég kopott füvű, zöld temetőbe,
vaskeresztjei, mint a vetés, sorban állnak,
ahol szerelmesét hívja a kardinális pinty, és szerelmese
felel a hívásra vörös tollú szerelmesének.
Ahol a királyka fészkéhez ágacskákat gyűjt,
és sárga traktor robaja hallatszik
az út túloldaláról, épp a legelőt beretválja.
Most foszfor, nitrogén és kalcium-karbonát vagytok.
Az éjszakai eső gyökereket hántol ki,
hajtásokat hí elő, növényeket tápláltok,
nemrég ti ettétek őket, és ők emberek voltak,
és azelőtt növények, foszfor, nitrogén, kalcium-karbonát azelőtt.
De a kozmosz visszatér az ősi hidrogén eredetéhez
– Mert hidrogén vagyunk, és hidrogénné kell átalakulnunk –
nemcsak úgy támadunk fel, ahogyan eltemettek,
de testünkkel feltámad az egész föld,
az éjszakai eső és a királyka fészke,
a holsteini tehén, a fehér-fekete, a domboldalon álló,
a kardinális pinty szerelme és a májusi traktor.
Mint kacsák raja, kik rikoltozva szállnak,
őszi éjeken rikoltozva szállnak
Dél tavai felé, azokat sose látták,
és nem tudják, miért, és nem tudják, hová,
úgy megyünk Tefeléd, mi se tudjuk, hová.
És mint kacsák raja, kik Délről jönnek,
Dél-Amerika érkező tavaszában,
és Kentuckyn átszállnak, rikoltozva az éjben!
Traktorok dübörögnek a mezőkön.
Virágzanak a rózsás szilvafák.
Nézd: az almafák is virágzanak.
Szerelmesem, ez a szerelem évszaka.
A szikomorfán seregélyek dalolnak.
Illatozik az országutakon a frissen öntözött aszfalt, és
lánynevetéssel suhannak a kocsik.
Minden szálló madarat másik madár üldöz.
Nicaragua-illatával megérkezett a tavasz:
eső mosta föld friss szagával, meleg illatával
virágoknak, kihantolt gyökereknek, ázott leveleknek
(és hallottam messziről szarvasmarhák bőgését…)
Vagy a szerelem illata ez? De ez a szerelem nem a tiéd.
A haza szerelme a diktátoré: a kövér
diktátoré, sportos zakóban, texasi kalappal,
fényűző jachttal álmaid tájain hajózva át:
ő szerette, rabolta ki és birtokolta ezt a földet.
Szeretett földjében hever most a bebalzsamozott diktátor,
miközben téged a Szerelem száműzetésbe kényszerített.
Miként a baglyok csak éjszaka látnak, és miként
a délidő a denevérek éjfél-ideje,
ezen a júliusi ragyogó délutánon nem másféle a fény,
nem csupán sötétség az, amit ma látunk:
a tartály ezüstös vize, a naplemente,
az Égi könyv a köröző fecskékkel,
a repülő, mely halként úszik át július egén?
Az országúton jönnek és mennek az autók,
a noviciátussal szemben, mint a tenger hullámai.
Hallani messziről a zajt, egyre növekszik,
egyre, mindegyre, erősödik a motorzúgás,
surrognak a gumiabroncsok a nedves aszfalton,
aztán elhalkulnak, elhalkulnak, és semmit se hallani.
És másik motor kezdi ugyanezt messziről.
Mint a tenger hullámai. És én futok, mint a hullámok,
az országutak aszfaltján, ami sehová se vezet.
Néha azt hiszem, még ott futok rajtuk,
és hogy ez egy álom, már megérkeztem valahová,
nem állok itt nézve a békésen haladó autókat,
hanem csak szórakozottan nézelődtem ezen a helyen
egy kérészéltű autóból, amely itt elhaladt.
A hosszú lábú vízi bogarak,
mint az üvegen, korcsolyáznak a vízen.
És párban korcsolyáznak. Elválnak,
üldözik egymást, és összeállnak megint.
A vízen táncolnak egész életükben,
Te nászi tánccá tetted az egész földet,
minden dolog már férj és feleség.
Csupán Te vagy az egyetlen férj, aki késlekedik,
és én vagyok a magányos feleség, akinek nincs férje.
A madarak nászi ágyai zöldek,
és játékosan repülnek a varjú párok,
a fekete varjú párok, játszanak,
és kiabálnak: KÁR, KÁR, KÁR, KÁR! KÁR, KÁR, KÁR, KÁR!
Hajnali 2. Az Éjjeli Mise órája, és a templom
a félhomályban mintha ördögökkel volna teli.
A ködök és az ünnepek órája ez.
Dáridóim órája. És visszatér a múltam
„És az én vétkem szüntelen előttem forog.”
Miközben zsoltárokat mondunk, emlékeim
mint rádiók és zenegépek az imába tolakodnak.
Visszatérnek régi filmjelenetek, lidércnyomások, magányos
lírák hotelekben, tánc közben, utazások, csókok, bárok.
Elfeledett arcok bukkannak elő. Baljós dolgok.
Somoza gyilkolni indul mauzóleumából (Szihonnal,
az emoreusok királyával, Óggal, Básán királyával.)
„Copacabana” fényei ragyognak a móló
fekete vizein. Managua kloákáiból hömpölyögnek.
Részeges éjek abszurd beszélgetései
ismétlődnek, ismétlődnek, mint egy megkarcolt lemez
És rulettek és zenegépek kiáltásai.
„És az én vétkem szüntelen előttem forog.”
Ez órában ragyognak a bordélyok és a kantinok
fényei. Kajafás háza zsúfoltig teli emberekkel.
Somoza palotájának fényei kigyúlnak.
Ez órában összeülnek a Háborúk kitervelői,
és a kínzások szakértői alászállnak a börtönökbe.
Kémek és titkosrendőrök órája ez,
mikor tolvajok és házasságszédelgők sündörögnek a házak körül,
és elrejtik a holttesteket. Egy zsák a vízbe zuhan.
Ez órában a haldoklók haláltusájukba érkeznek el.
Az izzadság órája a kertben és a kísérteteké.
Odakint az első madarak szomorúan énekelnek,
a napra várva. A ködök órája ez.
Fagyos a templom, teli ördögökkel,
miközben egyre zsoltárokat mondunk az éjszakában.
Mint üres dobozos sörök és elnyomott
cigarettacsikkek, olyanok lettek napjaim.
Mint a televízió képernyőjén megjelenő és
eltűnő alakok, így múlt el életem.
Mint autók, amelyek gyorsan robognak az országutakon
nevető lányokkal és zenélő rádiókkal.
Gyorsan tűnik a szépség, mint autómodellek
vagy divatjuk múlt rádiódalok.
Azokból a napokból semmi se maradt, semmi,
csak üres dobozos sörök, elnyomott csikkek,
hervadt mosolyok fényképeken, elszakadt jegyek,
és a por, amit hajnalban a bárokban felsöpörtek.
Ennek az autónak a dudája az országúton ismerős nekem,
és ez a fenyők közt fütyülő szél,
ami megremegteti a noviciátus cinktetejét,
otthonomra emlékeztet. Valaki hív az autóból.
De otthonomat, az országút mellett,
hol szüntelenül robogtak az autók,
eladták már jó ideje, idegenek laknak benne.
Ismeretlen volt az autó, és már elment.
Csak a szél ugyanaz. Csak ennek az esős,
őszi délutánnak a füttye az, ami ismerős nekem.
A fák mint a lányfürtök,
vörös és szőke
fürtök. Ázott levelek, vöröslők, aranylók,
csak hullnak, és hullnak egyre, mint a fürtök.
Megint itt az ősz. Gyorsan elmúlt egy év,
elment, mint a fák mögött fütyülő vonat,
vagy mint az ezüst repülő, elszáll és vissza nem tér,
vagy mint a madarak, messzire szállnak, Spanyol-Amerika felé.
Nem tudom, ki áll ott a havon.
A havon csak fehér csuhája látszik,
és eleinte én senkit se láttam:
csak tiszta fehér havat a napfényben.
A novíciust a havon alig látni.
És érzem, hogy Valami más is van ott a havon,
se novícius, se hó, és nem is látható.
A zárda mögött, az út mellett,
elhasznált dolgok temetője,
rozsdás vas hever ott, cserépdarabok,
törött csövek, kicsavarodott drótok,
üres cigarettás dobozok, fűrészpor
és cink, öreg műanyag, megrepedt abroncsok,
várva, miként mi, a feltámadást.
Zsoltárok
1. zsoltár
Boldog az ember aki Pártjuk jelszavait nem követi
gyűlésein nem vész részt
nem ül asztal mellé a gengszterekkel
se a tábornokokkal a Haditanácsban
Boldog az ember aki nem kémkedik testvére után
nem jelenti fel kollégiumi osztálytársát
Boldog az ember aki nem olvas kereskedelmi hirdetéseket
rádióikat nem hallgatja
szlogenjeiknek nem hisz
Olyan lesz mint a forrás mellé ültetett fa
5. zsoltár
Figyelmezz szavamra ó Uram
Halld az én sóhajtásom!
Ügyelj az én kiáltásom szavára
Mert nem olyan Isten vagy te aki barátja a diktátoroknak
politikájuknak sem vagy te a híve
propagandájuk sem ér el tehozzád
és a gengszter sem lakhatik tenálad
Mert nincsen az ő szájukban
egyenesség sem sajtónyilatkozataikban
Békéről szól az ő szájuk
és titokban háborúra készülődnek
Hazug rádióik egész éjszaka bőgnek
Íróasztalaik telvék bűnös tervekkel és baljós végzésekkel
De te megoltalmazol engem terveiktől
Szólnak szájaival a gépfegyvereknek
Fénylő nyelveik
pedig szuronyok…
Kárhoztasd őket ó Isten
rontsd meg politikájukat
zavard össze memorandumaikat
akadályozd meg programjaikat
A Riadó Szirénájának órájában
te vezetsz engem
te leszel az én menedékem a Bomba napján
Aki nem hisz kereskedelmi hirdetéseik hazudozásaiban
sem reklámkampányaikban sem politikai kampányaikban
megáldod te azt
Jóvoltoddal körülveszed te azt
mint tankok sorával
30. zsoltár
Benned bízom Uram
utat sose tévesszek
Megmentettél a gengszterek maffiájától
Szellememet kezedbe helyezem
Te szabadítottál meg Uram
Igazság Istene
Hamis bálványok követőit megveted
álszent jelszavak követőit
csak tebenned reménykedem Uram
Nem adtál át engem Titkos Rendőrségüknek
A koncentrációs tábortól megmentettél
Könyörülj Uram mert keserűség emészt
Miközben ők ünnepelnek
– koccintanak –
sírunk az éjszakában
a kifosztott házban
Gyászolunk az ebédlőasztalnál
az üres hely mellett
sápadtan hallgatagon
várva ajtónkat mikor verik meg
Nem üdvözölnek a szomszédok
Nem ismernek meg a munkatársak
És a nevünket többé nem ejtik ki
mintha sohasem léteztünk volna
A rádiók egész éjjel minket gyaláznak
technikusaik éjjel miellenünk gyártanak
tökéletes terveket
Uram ne tévesszek utat
Némuljanak el örökre hazug rádióik
hol az igazak ellen szólnak
Jelenléted számunkra Védelmi Vonal
jelenléted Óvóhely
36. zsoltár
Ne nyugtalankodj ha látod hogy milliókat szednek össze
Kereskedelmi tevékenységük
mint bíborhere a mezőkön
Ne irigyeld a milliomosokat se a filmcsillagokat
akik az újságokban nyolc oldalon át szerepelnek
fényűző hotelekben laknak
fényűző éttermekben esznek
de nevük hamarosan egyetlen újságban sem szerepel
még a tudósok se ismerik nevüket
Mert lekaszálják őket mint a bíborherét a mezőkön
Ne nyugtalankodj ötleteik
technikai fejlettségük miatt
A Vezért akit most látsz nem fogod többé látni
keresed palotájában
és nem találod
A szelídek lesznek az új vezetők
(a „pacifisták”)
Egyre nagyobbak koncentrációs táboraik
új kínzóeszközöket találnak fel
a „nyomozás” új szisztémáit
Éjjel se alszanak terveket fabrikálva
azt tervezve hogyan nyomjanak el minket
hogyan zsákmányoljanak ki még jobban
de az Úr nevet rajtuk
mert hamar elvesztik hatalmukat
a fegyverek miket gyártanak ellenük fordulnak
Politikai rendszerük kitörlődik a földről
és már nem léteznek politikai pártjaik
Technikusaik tervei semmit se érnek
A nagyhatalmak olyanok
mint a virág a mezőkön
A birodalmak
mint a bíborhere
Egész nap minket kémlelnek
Már meghozták ítéletüket
De az Úr nem ad át minket Rendőrségüknek
Nem engedi hogy Bíróságuk elítéljen
Láttam a diktátor arcképét mindenütt
– Terjeszkedett mint virágzó fa –
és visszatértem
és már sehol se volt
Kerestem és nem találtam
Kerestem és már nem volt semmilyen arckép
és nevét se lehetett kiejteni
57. zsoltár
Törvényt és Rendet védelmező urak:
Nem osztályfüggő netán jogotok?
A Polgári Törvénykönyv a magántulajdont védelmezi
A Büntető az uralkodó osztályoknak kedvez
Szabadságról beszéltek a tőke szabadsága az
„szabad világotok” szabad kizsákmányolás
Puskák törvénye és gorillák rendje
tiétek a rendőrség
tiétek a bíróság
Nincsenek földbirtokosok se bankárok a börtönben
Gonoszak a burzsoák mióta megfogannak az anyaméhben
osztály előítéletekkel születnek
mint a mérgező mirigyekkel születő csörgőkígyó
mint az emberfalónak születő tigriscápa
Ó Isten szüntesd meg ezt a status quót
tépd ki az oligarchák agyarait
Tűnjenek el mint a vécékagylók vize
hervadjanak el mint a fű a gyomirtó alatt
Férgek ők a Forradalom érkezésekor
Nem sejtekből áll testük hanem mikrobákból
A kihajtani kész új ember elvetélői
Mielőtt tövisük kinőne tépje ki őket a traktor
Zártkörű klubokban szórakozni a nép fog
birtokba veszi a magánvállalatokat
az igaz a Népbíróságok ítéletének örvendezik
Nagy tereken ünnepeljük majd a Forradalom évfordulóját
Isten ki létezik a proletároké
136. zsoltár
Babilónia folyói mellett
ülünk és sírunk
Sionra emlékezve
Nézzük Babilónia felhőkarcolóit
a folyóban tükröződő fényeket
Babilónia bárjainak és night-clubjainak fényeit
hallgatjuk zenéjüket
És sírunk
Akik fogolyként hoztak ide minket
kérik hogy énekeljünk
egy „otthoni” dalt
Sión „hajdani énekei”-t
Hogyan énekeljük idegen földön
Sión dalait?
Száradjon el a nyelvem
rákosodjon el a szájam
ha nem emlékeznék terád
Jeruzsálem!
Ha nem őrizném
örömeid
ünnepeid
Bombákkal felfegyverzett Bábel!
Pusztító!
Boldog aki megragadja gyermekeidet
– Laboratóriumod teremtményeit –
és sziklához csapja őket!
150. zsoltár
Dicsérjétek az Urat a kozmoszban
Szentélye
100 000 millió fényéves sugár
Dicsérjétek a csillagokért
és a csillagközi terekért
dicsérjétek a galaxisokért
és a galaxisok közi terekért
dicsérjétek az atomokért
és az atomok közi űrért
Dicsérjétek hegedűvel
és szaxofonnal
dicsérjétek klarinétokkal és oboával
kürtökkel és harsonákkal
kométákkal és trombitákkal
dicsérjétek mélyhegedűkkel és csellókkal
zongorákkal és verklikkel
dicsérjétek blues-okkal és dzsesszel
és szimfonikus zenekarokkal
négerek spirituáléival és Beethoven 5. szimfóniájával
gitárokkal és marimbákkal
dicsérjétek lemezjátszókkal
és hangszalagokkal
Minden ami lélegzik dicsérje az Urat
minden élő sejt
Halleluja
Szemközt vele űrbéli éjszaka
Ima Marilyn Monroe-ért
Uram,
fogadd ezt a lányt, akit az egész földön
Marilyn Monroe néven ismertek,
bár nem ez volt a valódi neve
(de Te ismered a valódi nevét, a 9 évesen
megerőszakolt árváét,
az eladólánykáét, aki 16 évesen meg akarta ölni magát),
és most megjelenik Előtted mindenféle
smink nélkül,
sajtóügynök nélkül,
fényképészek nélkül, autogram írás nélkül,
egyedül, mint egy űrhajós, szemközt vele űrbéli éjszaka.
Kislányként azt álmodta, hogy meztelenül van egy templomban
(így meséli a Time)
térdre borult sokaság előtt, a fejüket a földre hajtották,
és lábujjhegyen kellett lépkednie, nehogy a fejekre tiporjon.
Te jobban ismered álmainkat, mint a pszichiáterek.
Templom, otthon, barlanglakás, ez az anyai öl melege,
de ezen kívül valami más is…
A fejek a hódolók, ez világos
(fejek tömege a sötétben a csorduló fény alatt).
De a templom nem a 20th Century Fox filmstúdiója.
A templom (márványból és aranyból) az ő testének temploma,
ahonnét az Ember Fia kezében korbáccsal
kikergette a 20th Century Fox kalmárjait,
akik a Te imaházadból tolvajbarlangot csináltak.
Uram,
ezen a bűnökkel és rádióaktivitással fertőzött világon
Te semmiképp sem fogsz megvádolni egy eladólánykát.
Aki, mint minden eladólányka, azt álmodta, hogy filmcsillag lesz.
És álma valóság volt (de a színes film valósága).
Ő nem tett egyebet, csak játszott a neki adott szövegkönyv szerint.
- Életünk szövegkönyve szerint – És abszurd volt a szövegkönyv.
Bocsáss meg neki, Uram, és bocsáss meg nekünk
a mi 20th Centurynk miatt,
emiatt a Kolosszális Szuperprodukció miatt,
amelyben mindnyájan részt vettünk.
Ő szerelemre éhezett, és mi nyugtatokat kínáltunk neki.
Mikor elszomorodott, hogy nincsenek szentek,
a Pszichoanalízis vigasztalta.
Emlékezz, Uram, hogy egyre jobban rettegett a kamerától,
gyűlölte a sminkelést – nem akart új sminket minden jelenethez –
és a borzalom egyre csak nagyobb lett,
és a stúdiók egyre hanyagabbak.
Mint minden eladó lányka,
arról álmodott, hogy filmcsillag lesz.
És élete irreális volt, mint álom, melyet egy
pszichiáter elemez és archivál.
Behunyt szemű csókok voltak románcai,
és amikor kinyitotta szemét,
meglátta a rávilágító reflektorokat,
és kialudtak a reflektorok!
és lebontják a díszlet két falát
(filmbeli lény volt),
miközben a Rendező elmegy szövegkönyvével a kezében,
mert már fölvették a jelenetet.
Egy jachtút netán, egy csók Szingapúrban, egy
tánc Rióban, fogadás a windsori Herceg
és Hercegnő palotájában,
kiket nyomorult lakás szobácskájából csodált.
Utolsó csók nélkül ért véget a film.
Holtan találták ágyában, kezében a telefonnal.
És a detektívek nem tudták, telefonálni kinek akart.
Mint
amikor valaki egyetlen barátnője számát tárcsázza,
és csak a tárcsahangot hallja, azt ismétli
WRONG NUMBER
Vagy amikor valakit gengszterek sebeztek halálra,
és kinyújtja kezét a szétkapcsolt telefon után.
Uram,
bárki legyen, akinek ő telefonálni akart
és nem hívta fel (talán senki se volt,
vagy Valaki, akinek száma az Angyalok Telefonkönyvében
nem szerepel),
válaszolj Te a telefonjára!
Murder Inc.
Elindulsz hivatalodból, hazamész, ahol vár
hitvesed, zörgő frizsidered teli rakva,
kényelmes living-room, highball és rádió,
meghallgatod 8-kor a bűnügyi híreket.
De azt hiszed, hogy a bűnök csupán a rádióban léteznek,
és nincsenek ott a living-room-ban?
Te soha senkire sem szegeztél pisztolycsövet.
Tiszteletre méltó személy vagy,
becsületes ember.
De ez a becsületesség nem puszta „alibi”?
Nem te vagy, aki bombát helyezett el a repülőgépen.
Nem te vagy, akit a rádiós-őrjárat keres
„alacsony, kövér, nyájas, keret nélküli szemüveggel”
(habár kövér vagy, nyájas, keret nélküli szemüveggel).
Nem te vagy a „szürke ruhás férfi”, világos.
Ujjlenyomataid bizonyítják, hogy nem te vagy az.
De talán mégis…
Mi van, ha a gengszterfőnök a te neved mondja ki,
és azt állítja, hogy te is a Maffia tagja vagy?
Hogy hasznot húztál az ékszerlopásból?
(ha nem, hogyan vásároltad meg a frizsidert)
Hogy a parkban meggyilkolt vénasszony pénze
sokféle utat bejárva végül kezedbe került?
Hogy a pénzt, amit a banda a bankban rabolt,
végül te helyezted el ugyanabban a bankban?
Hogy életedben van valami, ami a leánykereskedelemmel azonos?
És ha téged követtek a detektívek az utcán,
mikor beültél a taxiba és amikor a taxiból kiléptél,
amikor beléptél a bárba és amikor kijöttél a bárból,
és mindenkit követtek, akikkel beszéltél,
és mindenkit, akikkel mindezek beszéltek?
És ha minden szavadat diktafonra rögzítették?
Mit mondhatsz most?
Mire hivatkozol?
Abba a bárba jártál, ahol kitervelték a rablótámadást,
és abba a hotelba, ahol a lányt megfojtották.
A gengszter frizsiderének és rádiójának
ugyanaz a márkája, mint a tiédnek.
– A rendőrség tanulmányozta szokásait,
melyek pontosan megegyeznek a te szokásaiddal.
És mi van, ha ujjlenyomataid is megegyeznek,
és azt bizonyítják, hogy te is a banda tagja vagy,
az, akit a rádiós-őrjárat keres
„alacsony, kövér, nyájas, keret nélküli szemüveggel”
ha kiderül, hogy te vagy a „SZÜRKE RUHÁS FÉRFI”,
és szerepelsz az újságok bűnügyi rovatában,
és terólad beszél a rádió a living-room-ban?
Fénykép
Ezek a nevető arcok az elsárgult fényképen,
mögöttük elmosódott hullámok és egy elmosódott szikla,
hol nevetnek most – ha még nevetnek?
Némelyikük messze van. A lányok megöregedtek.
Mauricio már halott. Csak a tenger ugyanaz.
Csak a hullámok nem változtak:
ez a „Jegyesek Szirtje”,
és ugyanolyan friss hullámok törnek meg rajta.
É-ÉNy
Mikor megszületnek a hím rókák és az ebihalak,
és a hímlepke a nőstény előtt táncol,
és a jégmadarak összeérintik csőrüket,
megnő a fény és nagyobbak lesznek a petefészkek,
délről visszatérnek az éjfekete fecskék,
akik szeptemberben Észak-Afrikába szálltak
távíródrótokat belakva,
délutánokat sötétbe borítva,
füttyökkel az eget betöltve,
ezek nem térnek vissza már.
Az angolnák, akik Afrika folyóin úsztak
lefelé a Sargasso tengerig
megünnepelni menyegzőjüket ezüst esküvői ruhában,
mint Don Juan Király udvarának dámái,
mire készültek?
A déltengerek palolói
megtermékenyítő ünnepeiken a víz felszínére jönnek
teliholdas novemberben
és foszforeszkáló hullámokkal telítik a tengert éjszaka,
majd ismét alábuknak, nem térnek vissza már?
És az aranyló citromlepkék díszruhájukban, mint Thi Királynő,
ősszel É-ÉNy-ra vándorolnak
itt hagyva a nektárt, a virágokat, a megtermékenyülést,
miközben csak hullámok, só és tengeri magány várja őket,
és a halál (észak-északnyugati)
É-ÉNy,
de útirányuk mindig É-ÉNy.
Apokalipszis
Íme
láttam egy angyalt
(mindegyik sejtje elektronikus sejt volt)
és hallottam egy szuperszonikus hangot
így szólt hozzám: Ülj írógépedhez és írj
és láttam egy ezüst lövedéket szállni
Európából Amerikába 20 perc alatt ért
a lövedék neve H Bomba volt
(útján a pokol kísérte)
és láttam aláhullni az égből egy repülő csészealjat
A szeizmográfok óriási földrengést regisztráltak
és minden mesterséges bolygó a földre zuhant
és a Sugárzás Nemzeti Tanácsának Elnöke
az Atomenergiai Bizottság Igazgatója
a Nemzetvédelmi Főtitkár
valamennyien elbújtak barlangjaikban
és az első angyal megszólaltatta a riadó szirénáját
és Stroncium 90 hullt az égből
Cézium 137
Szén 14
és megszólaltatta szirénáját a második angyal
és megrepedt minden dobhártya
300 mérföldnyi területen
a robbanás zajától
és a robbanás fényétől elégett minden retina
300 mérföldnyi területen
és a robbanás központjának heve a napéhoz volt hasonló
acél vas üveg beton párologni kezdett
és radioaktív felhőként hulltak alá
viharzó szél támadt a Flóra Hurrikán erejével
és 3 millió autó és gépkocsi a levegőbe repült
mint Molotov koktélok csapódtak be az épületekbe
és megszólaltatta a szirénát a harmadik angyal
és láttam egy gombát New York felett
Moszkva felett egy gombát
egy gombát London felett
Peking felett egy gombát
(Hiroshima sorsa irigylésre méltó lett)
És elpárolgott a föld minden szépsége
minden üzlet minden múzeum minden könyvtár
valamennyi
radioaktív részecskék fellegévé lettek
a bolygó fölött lebegve megmérgezve azt
és aláhullt a radioaktív eső leukémiát
tüdőrákot
csontrákot
petefészekrákot okozva
a gyerekek szemükön hályoggal születtek
és 22 generáción át betegséget örököltek a gének
– Ez volt a 45 perces Háború –
7 angyal
hamuval teli serleget vitt a kezében
(a hamunak gomba formája volt)
és az első angyal kiborította Hiroshima fölött a serleget
(krémmel vagy mérgezett fagylalttal teli serleg)
rákos fekélyt okozva
és a második angyal kiborította a serleget a tenger felett
és radioaktív lett a tenger
és megdöglött valamennyi hal
kiborította a harmadik neutronserlegét
és az embereket a nap tüzéhez hasonlatos tűz égette meg
és kiborította a negyedik kobaltserlegét
és megitatta Babilóniát a harag borának serlegéből
és kiáltott a hang: Kétszeres megatonnát adjatok neki!
És az angyal akinél ez a bomba volt megnyomta a gombot
És azt mondták nekem: Ezt még nem láttad ez a Tífusz Bomba
a Q Láz Bomba
Tovább néztem az éji látomást
látomásomat mint televíziós képet
mint gyerekműsort
Egy rettentő
mindennél ijesztőbb Gép
medvéhez sashoz vagy oroszlánhoz hasonlatos
repülőgép szárnyakkal és
légcsavarokkal antennákkal teli szemei radarok voltak
agya számológép kikereste melyik a Bestia száma
és elbődült sok-sok mikrofonból
parancsokat adott az embereknek
és az emberek rettegtek a Géptől
Látomásomban megjelentek a repülőgépek
a létező leggyorsabbak 50 megatonnás bombák zajánál
sebesebbek
pilótájuk se volt a Gép irányította őket
és szerteszét szálltak a föld valamennyi városa felé
és mindegyik célba talált
És szólt az angyal: Felismered itt volt a Columbus Circle?
És ott állt az Egyesült Nemzetek épülete?
És ahol a Columbus Circle volt
csak egy üreget láttam amelybe belefért
egy 50 emeletes épület
és ahol az Egyesült Nemzetek épülete állt
csak egy szürke szakadékot láttam mohával teli
teleszarták a kacsák
és arrébb habfödte sziklák sirályok vijjogtak körülöttük
És hatalmas fényt láttam az égen
millió megatonnás robbanás fényét
és egy hang azt mondta: Nyisd ki a rádiót
kinyitottam és hallottam: ELESETT BABILÓNIA
ELESETT A NAGY BABILÓNIA
és ugyanazt a hírt közölte mindegyik rádió
És az angyal egy csekket adott a National City Bankba
és azt mondta: Váltsd be ezt a csekket
de egyetlen bank se váltotta be mert valamennyi bank porig égett
A felhőkarcolók mintha sohasem léteztek volna
Egyszeriben millió tűzvész támadt és egyetlen tűzoltó sem akadt
és telefon sem volt hogy a mentőt hívjuk és nem volt mentő
és egyetlen város sebesültjeinek sem volt
az egész földön elegendő vérplazma
És hallottam az égből szólni egy másik hangot:
Menekülj innét népem
ne fertőzzön meg a Rádióaktivitás
a Mikrobák ne érjenek utol
se a Lépfene Bomba
a Harag Bomba
a Diftéria Bomba
a Nyúlpestis Bomba
Nézték a televízióban a rettenetét
mert Babilóniára már ráhullott a Bomba
és szóltak: Jaj Jaj Jaj Jaj Szeretett Város
nézik repülőgépükből a pilóták és félnek odaszállni
az óceánjárók a távolban lehorgonyoznak
remegve ne hulljon rájuk az atomlepra
És valamennyi zengő hullámon egyetlen hang szólt
HALLELUJA
A sivatagba vitt el az angyal
és a sivatag laboratóriumokkal volt telis teli
atomkísérleteit ott próbálta ki az Ördög
és láttam a Nagy Prostituáltat a Bestián lovagolva
(ez a Bestia technológiai Bestia volt jelszavakkal teli)
és a Prostituált mindenféle csekkeket bonokat és részvényeket
markolt fel
kereskedelmi ügyiratokat
részeg volt kurva hangon énekelt mint egy night-clubban
és bal kezében vérrel teli serleget tartott
megrészegült azok vérétől akikből vérüket kihörpölte
a Háborús Tanács elítéltjei és megkínzottjai voltak ők
Jézus mártírjai
és nevetett arany fogaival
ajakrúzsként használta a vért
és azt mondta nekem az angyal: a Bestia fejei diktátorok
szarvai forradalmár vezetők akik még nem diktátorok
de később azok lesznek
és a Bárányra támadnak
de a Bárány legyőzi őket
Azt mondta nekem: A világ népei két tömbbe oszlanak
– Góg és Magóg –
de a két tömb voltaképpen egy tömb
(a Bárány ellen támad)
tűz hull alá az égből és elemészi őket
A Föld életében megláttam az új Evolúciót
Mintha a mindenségben Új Bolygó született volna
A halál és a pokol belevettetett a nukleáris tűz tengerébe
már nem léteztek tömegek
új fajt láttam az Evolúció szülöttjét
nem egyénekből állt ez a faj
egyetlen organizmus volt
emberekből állt sejtek helyett
megrökönyödött minden biológus
De az emberek szabadok voltak az emberek egysége
egyetlen Személy volt
– és nem egy Gép –
a szociológusok megdöbbentek
És azok az emberek akik nem váltak e faj részeivé
kövületekké lettek
az Organizmus beborította az egész kerek bolygót
kerek volt mint egy sejt (de méretei bolygónyi méretek voltak)
a Sejt kicsinosította magát mint egy Feleség
aki a Férjét várja
és ünnepelt a Föld
(mint amikor Menyegzői ünnepét ülte az első sejt)
és Új Énekszó támadt
és a többi benépesített bolygó meghallotta a Föld énekét
szerelmi dalát
A Nemlétező Szoros
Ami életüket és szokásaikat illeti,
férfiak és nők teljesen meztelenül járnak.
Termetük közepes és méreteik arányosak.
Bőrük vöröses, mint az oroszlánok szőre,
én úgy vélem, ha felöltözve járnának,
éppen olyan fehérek lennének, mint mi.
Hajuk hosszú és fekete,
leginkább az asszonyoké,
jól áll nekik a hosszú és koromfekete haj.
Vonásaik nem kifejezetten szépek,
mert orruk pisze és arcuk lapos,
a tatárokhoz hasonlítanak.
Igen fürgék és gyorsan futnak,
a férfiak és a nők egyaránt.
Nagyszerűen úsznak a vízben, mint a halak,
a nők még jobban, mint a férfiak.
Fegyvereik íjak és nyilak,
remekül kifaragják őket.
Vassal és más fémmel egyáltalán nem rendelkeznek,
halak és vadállatok fogaival látják el nyilaikat.
Nincsenek főnökeik, se harci kapitányaik,
rendezetlenül járnak, mindegyik kedve szerint.
Szabadon élnek, senkinek se engedelmeskednek,
nincs fölöttük törvény, se úr. Egymással sose hadakoznak.
Beszédmódjuk igen egyszerű,
de valójában ravaszok, csalafinták.
Ritkán szólalnak meg, akkor is halkan,
hanghordozásuk éppen olyan, mint a miénk.
Foguk és ajkuk közt formálják a hangokat,
szavaik különböznek a mieinktől.
Evésmódjuk igen primitív, nincs étkezéshez
megszabott óra náluk,
esznek, amikor éhesek, legyen nappal vagy éjszaka.
Evéskor leülnek a földre,
nem használnak evőeszközt, se abroszt,
mivel vászonnal, szövetfélével se rendelkeznek.
Levegőbe fellógatott nagy hálókban alszanak.
Rendesek és tiszták, mert sokat fürdenek.
Úgy építik házaikat, mint táborozáskor.
Ékességük sok színű madártollak,
vagy halcsontokból készített láncok,
vagy fehér és zöld kövecskék.
De megvetik az aranyat és a drágaköveket.
…ezeken a szigeteken és felfedezett földeken túl…
…a föld nagy része, nagy méreténél fogva…
…mert különféle fajtájú állatokat találtak,
a többi szigeten nem találtak négylábúakat,
ezért hitték, hogy ott a Szárazföld…
A Szárazföldet felosztották Nicuesa és Hojada között.
Vitorla foktól Urabá-öböl közepéig
Alonso de Hojedáé.
És a másik fele az öböltől Hála istennek fokig
Diego de Nicuesáé.
Kegyelmednek Diego de Nicuesa…
Kegyelmednek Alonso de Hojeda…
…mert nem tartoznak a fenséges portugál Királyhoz
Szeretett és nagyra becsült gyermekünkhöz…
Megszerezhető vagy birtokba vehető bármi módon
arany és ezüst ékszerek és egyéb fémek
gyöngyfüzér drágakövek igazgyöngy
fenevadak hüllők állatok
halak madarak fűszerek
(én a Király)
De ott Urabában
Juan de la Cosa összegömbölyödött, mint egy sündisznó.
Éjszaka vele álmodtak, rettentő rútságáról.
Annyi nyíl mérgétől eltorzult, megdagadt.
Hojeda az ingoványokban didergett
éhségtől és hidegtől,
pajzsán háromszáz nyíl nyomával.
Azután a méreg,
csonttá aszva kiszáradt.
És a mocsár! Előttük a mocsár –
Nekivágtak a mocsárnak, térdig sárban,
azt hitték, egyszer vége lesz,
és harmadnapja meneteltek,
egyre mélyült, mélyült,
és tovább mentek,
remélve, hogy hamar véget ér,
és egyre mélyült,
hogy ne menjenek a megtett úton, megint előre mentek,
és egyre mélyebb lett a mocsár.
(Hojedát méreg pusztította),
és mentek nyolc napig, tíz napig, tizenkét napig,
húsz napig, szomjasan, éhezve,
derékig sárban, éjjel, nappal, alvás nélkül,
vagy a mangrovék gyökerein aludva,
álmuk nyugtalan volt, szomorú, keserű,
gyökereket ettek,
a láp sós vizét itták.
Továbbmentek,
és a mocsár egyre mélyült, mélyült.
A büdös víz a hónaljukig ért,
a nyakukig, a fejükig, befödte őket,
és egyre mélyebb lett.
Ott maradtak a sárban,
már nagyon késő volt visszatérni, újra megtenni a megtett utat.
És továbbmentek. Remélve, hogy egyszer a mocsár véget ér.
Harminc napig mentek a mocsárban.
Csak a feléig jutottak.
Hojeda meghalni ment oda.
Hispaniolában temették el?
Pap lett?
San Francisco bejáratánál lett eltemetve,
hol rajta jár mindenki, aki arra megy.
A többiek Urabában maradtak.
(Hojeda nem tért vissza.)
Túl sokan voltak, két briggre nem fértek fel,
várva, hogy az éhség, a betegségek, az indiánok
megtizedeljék őket,
és a maradék majd felfér.
Pár nap múlva felfértek,
sok is volt már a hely. Felhúzták a vitorlákat,
Pizarro az egyik hajón, a másikon Valenzuela.
Valenzuela hajója elsüllyedt a vízben
minden emberével
(néhányan egy óriás halat láttak),
és kiáltozva fulladtak meg Pizarro szeme láttára.
Hojeda nem tért vissza;
Diego de Nicuesát választották kormányzóvá
(és nem tudták, hol van Nicuesa),
és Nicuesa
hajóit elvesztve egy kis csónakon
evezett a part mentén Veraguát keresve
(és Veraguát nem találta).
Alma Veragua volt. A fekete Veragua.
Ahol egy rühes kutya húsz kasztíliai aranyat ért,
és a kutyalábos egy aranyat,
2 béka hat dukátot.
Láttak egy földnyelvet egy öböl mögött, mit kivésett a tenger,
és odaevezve, hogy utat takarítsanak meg,
azt látták, hogy lakatlan szigetre jutottak.
Amikor ezt a szigetet látták, elmenekültek, utat tévesztve.
Amikor Nicuesa és emberei csónak nélkül maradtak,
egyik foktól a másikig futottak, őrültként kiáltozva.
Ismeretlen füveket ettek, sós vizet ittak,
és meghaltak. Az élve maradottak négykézláb jártak
füveket majszolva, nyersen falva a rákot.
(És Hispaniolában 1000 sonkacombot készítettek számára.)
Nicuesát kormányzóvá választották, keresésére indultak.
Isten neve városában találtak rá, ott halódott éppen.
És Nicuesa azt hitte, hogy diadalívekkel várják.
Már a karavellán rendeleteket diktált ellenük
(hogy minden aranyat elkoboz tőlük,
amit az ő fennhatósága alatt szereztek).
Mikor Nicuesa megérkezett, felfegyverkezve fogadták,
azt kiabálták, térjen vissza Isten neve városába.
Nicuesa szólni se bírt. Aztán könyörögve szólt,
és azt kiabálták neki, térjen vissza. (Balboa a parton kiabált.)
Ő azt kérte, ha nem fogadják el kormányzóul,
fogadják el legalább társukként.
Azt felelték, arról sem lehet szó. Kérte őket még egyszer,
ha társukként sem akarják, fogadják el fogolyként,
inkább legyen bilincsbe verve velük, mint Isten neve városában!
Azt parancsolták neki, jelenjék meg Spanyolország királya előtt,
meg ne álljon, míg Spanyolországba nem ér,
halálbüntetés terhe alatt.
A legöregebb briggre ültették fel,
ő tiltakozott, azt mondta: ez az ő kormányzósága,
és ők az ő alattvalói, ő a király akaratából való kormányzó,
és panaszt emel ellenük Isten ítélőszéke előtt
(mivel a király előtt panaszra nem volt módja),
ha már Spanyolországba küldik egy ilyen hajón!
És felrakták az öreg, felszerelés nélküli hajóra,
ami nemhogy Spanyolországba nem tudott eljutni,
de még Hispaniolába, Isten neve városába se.
A brigg vitorlát bontott március elején,
17 ember ment vele
(a 800 tagú expedícióból az utolsó 17),
és eltávolodott a brigg a tengeren,
soha többé nem került elő, többé senki se tudott róla
(az udvaronc, a vidám gitárjátékos,
aki Don Enrique Enríquez étekfogója volt),
se azokról, akik vele mentek, nem tudni hol, hogyan halt meg.
Mondták, állt egy fa Kubában, rajta néhány betű:
ITT VESZETT EL A SZERENCSÉTLEN
DIEGO DE NICUESA
Amikor Hispaniolát elhagyta,
egy pap üstököst látott az égen,
mintha vörös kard lett volna.
És Panquiaco, Comagre kacika nagyobbik fia,
kijött (meztelenül) a palota kapujához
és öklével a mérlegre csapott, szétszórva az aranyat,
és szólt: „Ha tudtam volna, hogy aranyomért hadakoztok,
nem kaptatok volna belőle!
Meglep, hogy tönkreteszitek a szépen kidolgozott ékszert,
rudakká olvasztva őket. Maradtatok volna a földeteken,
jó messzire tőlünk,
ha ott annyi bölcs és finom ember él, mint mondjátok,
minek idegenben verekedni, ahol elégedetten éltünk,
mi, a durvák és barbárok, ahogy minket neveztek.
De ha akkora az aranyszomj bennetek,
mutatok nektek földet, ahol csillapíthatjátok ezt a szomjat.
De nagy királyokkal kell verekednetek.
Először szembetaláljátok magatok Tumanamá királlyal,
több aranya van, mint bárkinek, hat csillagnyira innét.
Aztán a hegyek, közöttük a karibok,
kegyetlen férfiak, emberevők,
törvény, birodalom nélkül, kóborolva,
miután a hegyek lakóit leigázták
irigykedve a hegyekben rejlő rengeteg aranyra,
ott hagyták lakhelyüket, akár ti,
hogy aranyat ássanak nekik a szegény hegylakók.
Aranymíveseik ékszereket csinálnak,
mert mi megvetjük a megmunkálatlan aranyat,
mintha agyaggolyó volna,
ám a míves kezében
nekünk tetsző agyagtál lesz belőle,
vagy más hasznos dolog. Fegyverrel kell utat nyitnotok
a hegyeken átkelve (és ujjával mutatta,
merre vannak a déli hegyek). Csúcsukról látni fogjátok
a másik tengert, rajta hajók, karavellák, mint a tiéitek
(és mutatta a karavellákat), vitorlákkal, evezőkkel.
És ezen a tengeren átkelve még több arany…”
Amikor a másik tengerről hallotta szólni,
Balboa örömében megölelte őt.
Keddi napon, reggel tíz órakor
Balboa előre haladtában
meglátott egy hegyet,
kéklett, messze,
fürdőit a napban,
a déli tenger!
Fölemelte kezét, szeme az égen.
Térdre borult a földön, mindnyájan letérdeltek.
Kivágtak egy nagy szeibát, abból csináltak egy nagy keresztet.
És elénekelték a Te Deumot.
Te Deum laudamus
Te Dominum confitemur…
Az írnok felírta valamennyi ott levő nevét.
A tengerpartra a vecsernye órájában érkeztek.
Apály volt a tengeren, a part csupa sár.
A homokon ülve várták,
hogy növekedjék a tenger.
És látták növekedni,
és gyorsan növekedett, igen hevesen, elérte őket.
Balboa egy zászlót és egy királyi lobogót emelt magasba,
Mária képével és a Gyermekkel karjában,
Kasztília és León címerei a lobogóra festve,
karddal és pajzzsal térdig a sós tengerben,
és a királyság, Don Femando és Dona Johana nevében birtokba vette
„a tengereket és földeket és partokat és kikötőket és délszigeteket
minden hozzájuk tartozó résszel és királysággal és tartománnyal
vagy amelyek bármilyen oknál vagy címnél fogva lesznek hozzájuk csatolandók
régen vagy újabban, múltban vagy jelenben vagy a jövendőben
Kasztília jelenlegi és jövőbeli Királyai nevében szólván,
hogy ama Indiák feletti uralom és birodalom az övék,
szigetek és északi és déli Szárazföld
tengerrel, északi és déli sarkkörével
az egyenlítő vonalának egyik és másik részén,
a Rák vagy a Baktérítő csillagképén belül vagy kívül
most és minden időkben, ameddig a világ létezik,
a halandók végítéletének egyetemes pillanatáig...”
Megkóstolták a vizet, hogy éppolyan sós-e, mint az Északi tengeré.
A nap a tengerbe merült, mint egy aranypénz: és feljött a hold.
Gil Gonzáles Hibuerasba ment megkeresni a Szorost,
és Cortés Olidot Hibuerasba küldte a tengeren át,
és Alvaradót a szárazföldön (szintén a Szoros keresésére),
és Olid Hibuerasban fellázadt Cortés ellen,
és Cortés ellene Francisco de las Casast küldte oda,
és mivel las Casasról nem jött hír, ő maga ment Hibuerasba.
És Pedrarias Hemández de Cordobát küldte Gil Gonzáles után,
majd Hemández de Cordoba után ő maga is útnak eredt.
Mindegyik seregnek egyetlen úti célja volt: „Hibueras”
(Honduras), a Szorost keresgélték.
Gil Gonzáles megalapította San Gil de Buena Vistát,
és tovább haladt befelé a Déli tengerhez.
Cortés las Casast küldte Cristóbál de Olid ellen
öt jól felfegyverzett hajóval, de éjjel az északi szél
a parthoz csapta a hajókat,
negyvenen vízbe fulladtak, és a többiek sós vizet csurrogtatva,
meztelenül, az esőben dideregtek. Olid foglyul ejtette őket.
Las Casast szívélyesen fogadta, felöltöztette és asztalához ültette maga mellé.
(Megeskettette az Evangéliumokra, hogy mindenben őneki engedelmeskedik),
és Gil Gonzálest is foglyul ejtette és asztalához ültette őt is
(és esküt mondatott vele is az Evangéliumokra),
igen elégedetten, hogy az ő foglya mindkét kapitány.
Las Casas szabadulni akart, és Olid tréfálkozott vele,
azt mondta, hogy társaságában remekül érzi magát.
És las Casas nevetett: „Vegye magát jól szemügyre,
mert egyik nap vagy egy másikon meg kell, hogy öljem.”
Naco völgyében voltak, a hegyekhez közel.
Gyümölcsösök szegélyezték az utat, mint Valenciában,
folyók szabdalta föld, zöld, mint a bazsalikom,
és a zöld földek mögött magas hegyek,
és odébb még több föld, és még odébb még több hegy.
Azt mondták, ennek a vidéknek a neve Tegusgalpa,
ami annyit jelent: ház, ahol megolvasztják az aranyat,
mert olvasztó kemence az a ház, aranyat olvasztanak benne,
és jobbra van egy utca sokféle mívesekkel,
akik aranytárgyakat készítenek. És egy hercegnő azt mondta,
ezen a földön aranytálból esznek
(és aranygyűrűjével az ón-ólom-cink tányérokra mutatott).
„Mert egyik nap vagy egy másikon meg kell, hogy öljem” –
ismételte las Casas nevetve. És vasárnap éjjel
(lóversenyek voltak délután),
a három kapitány együtt vacsorázott,
és tréfálkoztak asztalt bontva vacsora után.
Gonzáles és las Casas az írnok késével
körmüket vágták.
Olid egyedül volt.
Emberei odakint vacsoráztak.
És Gil Gonzálesnek és las Casasnak 30 embere volt,
és másik 50 a kapunál.
Olid fegyverek nélkül.
Asztalt bontva tréfálkoztak, nevettek,
és las Casas belemarkolt Olid szakállába szólván:
„Komám, itt az idő”,
és torkának szegezte az írnok kését,
és nekiszegezte a kést Gil Gonzáles is szólván:
„Komám, így fizetnek a bűnös tettekért”,
és tizennyolcszor a késeket beledöfték.
Olid kiáltott: „Ide, enyémek!”,
és a többiek azt kiáltották: „Éljen a Király és Hemando Cortés!”,
és Olid futva menekült és elrejtőzött az éjben.
Gonzáles és las Casas a sötétben keresték.
A cserjésbe vette be magát. Egyik katonája
szintén őt kereste. Rátalált a cserjésben:
„Jaj, Critóbal Dolid úr!” „Muñana vagy?”
„Igen, uram. Uram, ki ölte meg önt?”
Azt felelte? „Gil és las Casas meg sokan mások.”
És hallották a kikiáltót, hogy aki rátalál,
halálos ítélet terhe alatt azonnal közölje, hol van.
Végül megtalálták, véres sebektől borítva.
Kigyógyították és bilincsbe verték,
és Naco utcán azt hirdette a kikiáltó:
„GIL GONZÁLES ÉS FRANCISCO DE LAS CASAS
FŐVESZTÉSRE ÍTÉLTE EZT A ZSARNOKOT”
Hajnalban lefejezték.
és miután meghalt, vádat emeltek ellene.
És fejét szájánál felfüggesztve egy rúdra kötözték.
Azután Gil Gonzáles és las Casas Mexikóba ment.
Gil Gonzáles fogoly Mexikóban. Hajón vitték Spanyolországba.
Sevilla dokkjában raboskodott. Ávilában halt meg,
anélkül, hogy az Édes Tengert látta volna,
az ő Édes Tengerét.
Pedrarias Francisco Hemández de Córdobát küldte
a „Nemlétező Szoros”-hoz
lovakkal és számszeríjászokkal, hogy meghódítsa, lecsöndesítse
Nicaragua földjeit, és fedezzen fel más vidékeket…
Luque, Pizarro és Almagro fizették a hajókat.
Két várost alapított – Granadát és Leónt –
két tó mellett:
Granada Tava, León Tava.
És két vulkán mellett:
Mombacho, Momotombo.
Karjával kijelölte a tér helyét.
A templom helyét. Az erőd helyét.
És a két város erődjei
visszatükröződtek a két tó vizében…
Volt sok méz, méhviasz és kukoricás,
és kakaó (azt használták pénzként),
hegyi disznó, szarvas, nyúl,
és sok gyapot, az indián asszonyok szőttek-fontak.
Voltak pergamen és szarvasbőr könyveik,
földek, fekete és vörös tintával festett jelekkel,
és folyók és utak és erdők.
A falvakban terek és piacok,
és ünnepeltek és daloltak
kukoricaszedés idején.
Vigadoztak kórusban énekelve
kakaószüretkor,
mikor roppant rúd állt a tér közepén,
hegyén a kakaó istene,
és agávéfonállal odakötött fiúk
keringtek a levegőben a rúd körül,
mintha repülnének,
és lent körtáncot jártak az indiánok
dobok és üstdobok ütemére,
feketére festve, és vörösre,
gyapotbojtokkal, gyönyörű tollakkal,
és tökhéj csészékben kukoricapálinkával kínálták
a hercegeket a lányok,
és ők dohánynyalábra gyújtva
beszippantották és kifújták szájukon a füstöt,
és kakaót vittek nekik másik csészékben,
és egész éjjel a dobokat verték,
az üstdobokat, hajnalig énekelve.
És a Masaya vulkán tüze éjszaka
megvilágította az eget, mint a hold,
és kráteréből vénasszony jött elő,
vénséges vén, és ráncos, csöcsökkel köldökéig,
hogy az indiánokhoz szóljon,
haja égnek állt, fogai kutyafogak,
bőre az indiánokénál setétebb.
Lányokat áldoztak a vulkán vénasszonyának.
De amikor megérkeztek a keresztények, nem jött elő többé,
azt mondta, nem jön elő, míg azok el nem mennek,
vagy ki nem űzik őket.
Nem parancsolt nekik törzsfő, se úr, se főnök,
hanem a vének tanácsa, szavazatukkal választott véneké,
akik főkapitányt neveztek ki háború esetén,
és amikor meghalt vagy megölték a háborúban
másikat állítottak a helyébe
– olykor ők maguk ölték meg,
ha ártalmára volt a köznek –
és a szeiba árnyékában tanácskoztak a téren:
a megválasztott vének tanácsa ott ülésezett.
Hemández de Cordoba emberei
találkoztak Cortésszal Hondurasban.
Cortés öszvéreket küldött vasláncokkal,
szerszámokkal, ruhákkal, ezüstkancsókkal, aranyékszerekkel
– és néhány titkos levéllel – Tervezi-e Cordoba, hogy fellázad?
Hemando de Soto és még kilenc vele gyalog Panamába mentek
elmondani mindezt Pedrariasnak. Beszéltek neki a levelekről.
Pedrarias azonnal rendbe hozatta a hajókat. Córdobának
azt tanácsolták, meneküljön. Emlékezzék Balboára.
De nem akart menekülni. Ártatlan vagyok, mondta.
Megvárom Pedrariast.
Pedrarias León erődjébe záratta.
Hemández de Cordoba szomorúan ment át a téren,
melynek helyét ő jelölte ki, utoljára nézte tavának vizét
(León Tava volt az), aztán lefejezték.
Abban a templomban temették el, amelyet ő emelt egykor,
a városban, amelyet ő alapított, a tó és Momotombo között.
Momotombo kráteréből tűz csapott ki nappal és éjjel.
Nagy Méltóságú Úr Pedrarias Dávila
Furor Domini
a „fejlődés első előmozdítója” Nicaraguában
és az első Diktátor,
aki behozta Nicaraguába a sertéseket, így igaz
„méneket és kancákat teheneket és birkákat
disznókat és más jószágokat..
(persze az ő jószágait)
a „kereskedelem első előmozdítója” Nicaraguában
(indiánokkal és négerekkel)
Panamába és Peruba
(az ő bárkáin)
„indiánok és négerek és más jószág”
„hogy ezen vidékek lakói hozzászokjanak
és Panama úgyszintén”
ez volt Pedrarias reklámlistája
„szürkésfehér öreg öszvér________________________
másik szürkésfehér három éves szamáröszvér________
másik kanca sarja az előzőnek____________________
juan a néger fransisquillo a néger__________________
ysabel rabszolganő billoggal az arcán______________
perico és fia gyerekrabszolga billoggal az arcán______
marica rabszolganő_____________________________
ysabel Guatemalából vemhes rabszolganő___________
martinillo matéfogyasztó_________________________
catalinilla ellés előtt_____________________________
juanillo és juan a vén____________________________
akik a következő áron kerülnek eladásra ____________
a szürkésfehér szamárkanca háromszáz pezó (CCC pezó)
a másik kanca a sarj kétszáz pezó (CC pezó)
francisquillo négyszázötven pezó (CCCC L pezó stb.
a felsorolt négerek és állatok
a mondott áron kerülnek eladásra…
hitelben egy évre Peruba vagy jelzálogosítva
a négerek és az állatok…
akik eladásra a következő áron kerülnek…
ysabel Guatemalából, martinillo, a matéfogyasztó, fransisquillo,
catalinilla, marica!”
Édes nevek száraz kereskedelmi dokumentumokban
a SOMOZA KOLLEKCIÓBÓL! Édes nevek
Pedrarias sakkozott velük.
Punonrostro grófja el akarta hallgattatni Herrerát:
Én dón Francisco Arias Dávila, Francisco de Bobadilla, Puñonrostro grófja
Őfelsége Hadi Tanácsából, kimondom:
Az Indiák Történetének Évtizedeit látva
Antonio de Herrera Őfelsége krónikása
írta Pedrarias Dáviláról, nagyapámról
és a róla hagyott följegyzések helyesbítendők
mielőtt a Történet lapjaira kerülnének…
Válaszol Herrera:
A KRÓNIKÁS NE HAGYJA FÉLBE DOLGÁT
És Pedrarias kutyáinak vonítása!
Nagy Méltóságú Úr Pedrarias Dávila!
Az indiánok megölték gyermekeiket, hogy ne legyenek rabszolgák,
vagy az asszonyok elvetéltek, hogy ne szüljenek, nem éltek együtt senkivel,
nehogy teherbe essenek. Fáradtan feküdtek le, vacsora nélkül.
És azon év múltával, mikor az indiánok nem vetettek
(Általános Sztrájk), és a keresztények elvették tőlük a kukoricát:
kezükben keresztekkel könyörögtek az indiánok Istenhez kukoricáért.
És ha az egyik az utat nem ismerte
(Leónból a bányákig),
nem kellett vezető, kérdezni se kellett:
a halott indiánok csontvázát követni elég volt:
Megláncolva mentek az utat nézve,
énekelve, zokogva:
„Azokon az utakon
mentünk Leónba szolgálni
és visszatértünk.
Most reménytelenül megyünk,
nincs visszatérni út.”
(a lánctól szabadulni
egyféleképpen lehet,
ha fejünket
levágjuk)
Megjelent a Király, és leült a királyi székbe,
lejjebb zsámolyokon az andalúz alattvalók.
Mosiur de Xevres, a Király jobbján,
balján a Nagy Kancellár.
Mosiur de Xevres mellett az Indiák Admirálisa,
mögötte Darién püspöke.
A Nagy Kancellár mellett Badajoz püspöke,
és Bartolomé de las Casas a falhoz támaszkodva.
Felállt mosiuer de Xerves és a Nagy Kancellár,
lassan a trónhoz vivő lépcsőkre álltak,
és letérdeltek a Király mellett,
és néhány szót váltottak vele, igen halkan.
Felkeltek, tisztelettel adóztak,
és visszatértek helyükre. Némi csönd után
szólt a Nagy Kancellár: „Tiszteletre méltó püspök úr,
Őfelsége szavadat várja.”
Felkelt Darién püspöke,
és egyedül kívánt szólni a Királlyal és a Tanáccsal.
A Nagy Kancellár intett és leült.
Újabb csönd támadt.
Felkelt mosiur de Xerves és a Nagy Kancellár,
tisztelettel adóztak a Királynak és letérdeltek,
és néhány szót váltottak vele, igen halkan.
Ismét leültek. Újabb csönd után
szólt a Nagy Kancellár: „Tiszteletre méltó püspök úr,
Őfelsége szavadat várja, ha szólni akarsz.”
Felkelt Darién püspöke, és szólt:
„Nagy hatalmú úr:
a Katolikus Király, nagyapád, övezze dicsőség,
sereget küldött az Indiák szárazföldjére,
és engem az első település püspökévé nevezett ki,
sokan érkeztünk, nem vittünk magunkkal ennivalót,
a legtöbben éhen haltak, és mi, kik megmaradtunk,
és nem vesztünk oda, mint a többiek, nem tettünk egyebet,
csak raboltunk, öltünk és ettünk. Az első kormányzó rossz volt,
a második még rosszabb. Ez a színtiszta igazság. De
ami az indiánokat illeti, született szolgák.
Született szolgák, ahogy Arisztotelész mondja…”
Elhallgatott a püspök, és újabb csönd támadt.
Felkelt mosiur Xevres és a Nagy Kancellár,
letérdeltek a Király mellett, és szót váltottak vele, igen halkan,
és visszatértek helyükre, és újabb csönd támadt.
Aztán szólt a Nagy Kancellár: „Miser Bartolomé,
Őfelsége szavadat várja.”
Felkelt Bartolomé de las Casas, levette süvegét,
tisztelettel adózott, és szólt:
„Felséges és nagy hatalmú úr:
A legrégiebbek közül való vagyok, kik az Indiákra jöttek,
sok éve élek itt, amit szemem látott
nem leírt történet, ami hazug is lehet, hanem
tapintottam, amit mondok, ennen kezemmel, mennyi
kegyetlenség irtotta a jámbor, békés nyájat,
és egyike eme zsarnokságok segítőinek az én apám volt.
Nem született szolgák, de született szabadok!
Szabadok, királyaik, eredendő uraik vannak,
békéseknek találtuk őket, köztársaságaikat rendezetteknek,
finom és arányos termetűek, arcuk jóra való,
mintha mindnyájan urak gyermekei volnának.
Isten egyszerűeknek alkotta őket, rosszaság, álszentség nélkül,
engedelmesek, alázatosak, türelmesek, békések és nyugodtak.
Igen finom és sovány emberek,
lágy alkatúak, nehéz munkára nem valók,
és könnyen belehalnak bármilyen betegségbe,
a hercegek gyermekei sem finomabbak, mint ők,
habár ők földmívesek fiai. Szegények szegényei,
nincs vagyonuk,
és nem is vágynak múlandó vagyonra,
a kapzsiságot, a fennhéjazást hírből se ismerik.
Ételük szegényes, mint a Sivatagi Atyáké.
Mezítlenül járnak, csak szemérmüket fedik el,
legfeljebb egy gyapottakaró van rajtuk.
Agyuk gyékény, függőágynak nevezett háló.
Tiszták, éles elméjűek, szófogadók.
Mint farkasok és tigrisek érkeztek ide a spanyolok,
mint farkasok és tigrisek ezekhez a jámbor juhokhoz.
Kuba szigete pusztaság lett, kietlen,
azelőtt bárányokkal volt teli.
Hispaniolában alig maradt kétszáz élő.
A San Juan szigetek és Jamaica néptelenek lettek.
Termékeny, gyönyörű szigetek voltak,
mint a Király gyümölcsöskertje Sevillában,
és most tizenegy lakost találtam ott.
Boldog és gazdag szigetek! És népük
alázatos, békés, könnyű volt igába tömi őket,
nem voltak bestiák, de adja Isten, hogy mint bestiákkal
bántak volna velük, nem mint ürülékkel a tereken,
vagy még úgy se. Élve égették el uraikat,
lassú tűzön, láttam üvöltve halni őket,
furcsán vonítva. És ha menekültek
hegyekbe bújva, hegyvonulatokba,
agarakkal, vad kutyákkal mentek utánuk.
Meztelenül küzdöttek, gyönge fegyverekkel,
hadi eszközeik, mint nádból való gyerekjátékok.
A férfiakat a bányákba küldték,
a nőket dolgozni a birtokokra,
bányákban és birtokokon haltak meg.
Otthonuk feldúlt, fű nőtte be.
Az újszülöttek csecsemőkként haltak,
mert az anyák mellbimbójából nem csurgott tej,
és gyerekükkel együtt felakasztották magukat a férfiak,
mérgező füveket ettek az asszonyok, hogy ne szüljenek.
Kifosztották az indiánok kertjeit,
szegényes ételükből lakomáztak.
Hajókon vitték eladni őket.
Odaérkeztek, ahol dolgoztak asszonyaikkal, gyermekükkel,
és izzé-porrá zúzták valamennyit.
Tehetetlenek voltak, mezítlenek,
a lovasok és fegyveresek ellen.
Arcukra billogot sütöttek a Király vasával.
A szívnek meg kellett szakadni látva mindezt,
mikor meztelenül, éhezve vitték eladni őket,
vagy mikor a spanyolok kincseit cipelték hálóval hátukon.
Kiűzik házukból a bárányokat,
billogot sütnek rájuk a Király vasával.
Szemeim mindezt látták, és fáj ma elmondanom,
mit láttak szemeim, mintha rémálom volna.
Felséges úr: nem valók munkára,
mert születésüknél fogva gyöngék.
Nincs jámborabb nép, se kevésbé ellenálló,
se alkalmasabb, se illőbb Krisztus igájára.”
......................................................................................
Felkelt mosiur de Xerves és a Nagy Kancellár,
letérdeltek a Király mellett, és szóltak vele, igen halkan.
Nagy csönd támadt.
Aztán felkelt a Király, és lakosztályába eltávozott.
Az év utolsó napja szomorú volt és felhős,
a hajó körül nagy halak ugráltak,
mint lovak, nagyokat horkanva.
Bohócok: viharjósok.
De 1545 első napja
tiszta égbolttal és kék tengerrel pirkadt,
kedvező széllel. Tonhalak tömege
nyüzsgött a hajó körül. A hajóorrban
oltárt állítottak a szerzetesek
a Gyermek Jézusnak, széna közt. És mise után
Bartolomé testvér mondott szentbeszédet.
A távolban kéklő földeket láttak.
ATYÁK ÉS TESTVÉREK: Látjuk már
a hegyek csúcsát
a földön, ahová érkezünk.
Ez Yucatán.
Rengeteg ember él ott, mert termékeny a földje,
teli gyümölccsel. Nincs földjében arany,
de van méze, viasza, több mint az Indiákban bárhol.
Háromszáz mérföld köröskörül. Az Indiák
legjobb politikai rendszere kormányzott itt,
se viszály, se bűn,
nagy városokat építhettek a spanyolok,
és úgy éltek, mint földi paradicsomban,
De egy Kormányzó érkezett ebbe a Királyságba,
és megölette az ott lakókat, akik senkit se bántottak.
Nem volt aranyuk, hát testük aranyát rabolta el.
Eladott emberekkel távoztak,
borral, olajjal, ecettel vették meg őket,
szalonna rudakért, lovakért cserébe.
A legszebb lány ára egy arroba bor volt.
Egy rúd szalonna. Egy herceg gyermeke
(vagy aki hercegi gyermeknek látszott)
egy sajtba került. Száz ember egy lóért.
Míg beszélt, nyugalom volt a hajón,
szélcsönd, hullám, vitorla nem mozdult.
Miután vecsemyei zsoltárokat énekeltek,
szelíd szél kezdett fújni,
és a hajó lassan a parthoz közeledett.
Kezükben függőónnal, óvatosan haladtak a kikötőben,
sötétedéskor tüzet gyújtottak a főárbocnál,
és feleltek nekik a szárazföldről. Előre mentek
három ölnyire, és horgonyt vetettek,
a pirkadatra vártak.
Újra megszólalt a Momotombo.
Messziről hallatszottak a dördülések,
mint csattanások a föld belsejéből.
Mint harci dob. Minden éjjel
remegett a föld. Tűzfolyó
tört ki a vulkánból, a tó egyre nőtt.
A tó vize kén ízű lett.
Az asszonyok nem szültek, és ha szültek
a csecsemők meghaltak. Csapásra csapás zúdult.
A Momotombo
tovább üvöltött. Tovább nőtt a tó.
Nyílt Gyűlést tartottak az újabb földrengés után,
és elhatározták, hogy elhagyják a KIKÖZÖSÍTETT várost
(a püspök meggyilkolása miatt).
Az Oltáriszentséggel vonultak ki,
elől a Fővezér, kereszttel és zászlóval,
egy zöld rétre értek, Sutiaba mellett.
A Fővezér egy guaszimára tűzte ki a királyi lobogót.
Kereszttel jelölték ki a Katedrális helyét,
és a Polgármester zsinórral mérte ki a teret,
akasztófát és kést helyezve oda a Király nevében,
és megjelölte a mezőn az utcákat,
hová kerül Miasszonyunk Szűz Mária,
Szent Ferenc,
Szent Sebestyén temploma.
Ott, messze, a tó mellett Momotombo
olykor-olykor újra bődült.
Tovább nőtt a víz,
és az átkozott város
a falon még látható, ráfestett véres kézzel
mélyre,
mélyre merült
a vízben.
Tisztelgés Amerika indiánjai előtt
Nele de Kantule
Államférfiak és elnökök
példaképe.
Igen, Amerika elnökeinek
példaképe.
Halála évfordulóján minden évben
táncot járnak Ustopo szigetén.
Az 1925-ös indián forradalom hőse,
a wagák (külföldiek) ellen vívták.
A forradalom után
iskolákat létesített Tigrében,
Ustopóban, Ailigandíban,
Tikantikíben, Tuipilében, Playa Chicóban
indián tanítókkal.
Könyvtárat Ustopóban,
a NELA DE KANTULE Könyvtárat.
Népének motoros hajót vásárolt 1931-ben,
az Esfera motoros hajót.
Megállapodásokat kötött Preston Brown tábornokkal
az indiánok munkavégzéséről a Csatomaövezetben,
egyezményeket Panama Elnökével.
Megvédte népét a panamai rendőrségtől.
Ösztöndíjakat szerzett indiánok számára
a Művészeti Akadémián és a Nemzeti Intézetben.
1932-ben bevezette a titkos szavazás rendszerét,
és azt kérte, hogy növeljék az iskolai személyzet számát.
NELE DE KANTULE,
aki egyetlen mag láttán leírta, milyen növényből való.
Ismert minden hagyományt, minden szent éneket.
Nem volt híve a civilizáció
válogatás nélküli elfogadásának,
se a hagyományok túlzó tiszteletének,
miszerint semmi se jó, ami a wangáktól való, hanem
befogadni, ami a civilizációból hasznot hoz,
és megőrizni, ami az indiánoktól eredő érték.
A civilizációt befogadva
képezni kezdte maga magát.
Népéből az ösztöndíjakkal
tanítókat, kézműveseket, mezőgazdasági
szakembereket nevelt.
Politikai hatalomra nem törekedett,
csak arra, hogy népének szolgáljon.
10 évesen apjával növényeket keresgélt
folyóknál, szigeteknél.
12 évesen elmesélte álmait.
17 évesen elment a Caimán folyóhoz (Kolumbia),
hogy tanuljon a vén Nele Inoyogától.
Először is: mi szükséges ahhoz, hogy valaki Nele legyen
„kedvesnek lenni az emberekhez,
kivetni szívünkből a gőgöt”.
Azután a szigetek régi történetei,
valamennyi
híres Nele San Blasban.
Nesquesura, aki azt tanította, hogyan kell eltemetni a holtakat,
és azt, hogy nem szabad közösödni mások jelenlétében.
Akkor érkezett, amikor az emberek között zűrzavar támadt.
Nesquesura faluról falura járva hirdette az igét.
Mago (egy másik nagy ember) a gyilkosságokról beszélt.
Cupna a barátságról,
és arról, mit kell adni az éhezőknek, a szomjazóknak.
Tuna megtanította, hogyan kell függőágyat készíteni.
Sue minden természeti jelenséget ismert,
mindenféle gyümölcs ismerője volt.
Szólt a folyókról:Olopurgandihual, Manipurgandihual,
Siapurgandihual, Calipurgandihual.
Az emberek nem tudták szétválogatni a gyümölcsöket,
és Szenyor Sue azt mondta, fajtájuk szerint kell azokat összeszedni,
egyik ember a másikat meglopta,
és azért fúj a szél vadabbul, mint azelőtt, magyarázta Szenyor Sue.
Tequenteba mérnök volt, az ételek tudója:
rák, kalácsok, ételek maniókával.
A tanyák újrafelosztásáról beszélt.
Ibele Isten igéit hirdette,
ellenségeink, mondta:
Masalaiban (Hangyászmedve) és
Masolototobaliel (iguána),
kik nem hisznek Istenben.
Mindegyik Nele nagy doktor volt,
Isten küldötte. Tudósok,
ismerték valamennyi orvosságot,
a leopárdokat, tigriskölyköket és jaguárokat házukba hívták
baráti csevegésre.
Megszelídítették a nagy orkánokat.
Barátkoztak a harapós halakkal.
Ahány Nele volt, a népnek mondott dalt valamennyi,
miközben fújni kezdtek nagy szelek.
Tiegun földerítette a gonosz szellemek világát,
és róluk magyarázott.
Sibú a holtak lakhelyére látogatott.
Salupip elmondta, hogyan teremtett Isten különféle állatokat.
És minden Nele közül, Ibeorgun,
aki 2 évvel Mu-osis (az Özönvíz)
után érkezett,
megtanította, hogyan kell köszönni,
mert köszönni jó,
mintha Istenre gondolnánk,
mikor szépen köszönünk.
Megmutatta, milyen a dohány, a neve huar.
„Én a dohányt huarnak hívom”,
és amikor rágyújtott vagy tömjént hevített,
azt mondta: tola
(és nem értették).
Ő volt az első ember, aki a kunáknak nevet adott.
Hajnalban gyűlést hirdetett a népnek,
és szólt: Isten engem tanítani küldött a földre,
és azt mondta nekik: tanuljunk énekeket,
Absogeti-Igala, Camu-Igala, Caburri-Igala, stb.,
gyógyító énekek,
Isten üzente, hogy ezeket megtanuljuk.
Az üzenet Isten szájából érkezett,
ezt kell megtanulnunk itt a földön.
És mivel akkor az emberek nem ismerték a testvér-szót,
azt mondta nekik, hogy a testvér-szó Cargüenatdi,
a lánytestvéré pedig Om,
nagynéném férjének neve Tue-so,
a feleség húgának férjét Ambesubinak,
az após testvérét vagy lánytestvérét Sacának hívják,
és szólt nekik arról, hogy Isten odafent az égben lakik,
őt Diosaylának (Atyának) nevezik,
és így beszélt Ibeorgun: a földet, melyet nekünk Isten adott,
nevezzük Nap-cu-nának,
mert a világ közepén élünk,
Kunában.
A föld felszínén vagyunk,
egyenesen járunk, ucurmacque módon:
„a földön járunk”.
Megtanította nekik, melyik 4 fonálból lehet inget varrni,
milyen növények nedvével lehet élénk színűre festeni az ingeket,
melyik 4 földből lehet agyagkorsót készíteni,
és hogy az emberek bőre színe is különbözik.
Fölfedezte, hogyan lehet aranyból tányért és kanalat csinálni,
és orrkarikát,
asszonyok orrába valót.
Nele de Kantule Inoyogával tanulta ki a gyógyászatot,
melyik növény hasznos, és melyik nem,
hogyan kell kivágni őket,
melyikhez milyen ima tartozik,
a baila-ukka kérge enyhíti a fejfájást,
a gyíkzsír a náthalázat,
és mindenféle fájdalmat a koka,
az utirbe pálma a testet erősíti,
a kígyófű a kígyómarást gyógyítja,
és megtanulta,
melyik fa kérgét tegyük a sebre,
melyik levéllel mossuk szemünket,
és melyikkel fessük ki,
a lián nyelvtanulásra való,
melyik orvosság óv a részegségtől,
melyiktől tanulunk alázatot,
a kígyópettyes fatörzs kigyógyít a feleségtől való félelemből,
gyökérrel gyógyítható az őrültség.
Innen Arquíába ment (Kolumbia),
ahol Orwity mester tevékenykedett,
hogy megtanulja tőle a régi karikák történelmét,
mert tudta, hogy egyszer a szigetek Karikája lesz.
– Orwity
ismerte a karikák történelmét legjobban,
20 tanítványa volt,
és mindegyik Nele akart lenni,
a karikák tanítása 3 évig tartott,
és Nele de Kantule ekkor már felszólalt a Kongresszusokon.
Azután meg akarta ismerni a modem civilizációt,
és Quibdobóba ment (Kolumbia),
ahol Jesús Manuel indián tanító élt,
aki Cartegenában baccalaureatusi fokozatot szerzett.
Több mint 3 évig nála tartózkodott.
Aztán, hogy az európai kultúrát megismerje,
Socuptiba ment (Panama),
ott William Smith indián tanító működött, aki tengerészként
egész Európát behajózta,
még egy évig ővele tanult.
A kurzus végeztével mestere azt mondta,
ha Amerika nemzeteit meg akarja ismerni,
keresse fel Charles Aspinwalt, aki Acandíban élt.
És Nele Acandí falucskájába ment, Kolumbiába,
a gyönyörű Acandí, emlékszem rá! Én is jártam ott:
Egy folyó torkolatánál, a tenger mellett, kókuszpálmákkal…
És Aspinwal kunyhója a kókuszpálmák alatt,
szemben a tengerrel,
„ott vett órákat Amerika nemzeteinek történelméről,
a Függetlenségi Háborúkról
és a Szabadító Simon Bolivár életéről,
megismerte tábornokainak nevét, az ütközeteket.”
Még egy évig tanult ott.
Végül Paya falvába ment (Panama),
hogy Nitipilele tanítótól
ismereteket szerezzen a kuna nyelvből,
mert ez a tanító tudta, hogyan jöttek létre a nevek,
minden dolog neve, ami csak van a földön,
és ővele tanult még 2 évig.
Ezután visszatért népéhez Nele de Kantule,
Portogandí falujába, kormányzásra
éretten. Portogandít éppen elárasztotta a folyó,
csak 6 viskó maradt,
és megparancsolta, hogy a nép költözzön át
egy szigetre (Ustopóba).
1903-ban történt ez, politikai pályája azon a szigeten vette kezdetét.
Kacikává választották.
– a Fő Kacika Inapaguiña volt –
Két legelső tennivalója:
fejleszteni a mezőgazdaságot
és jó kapcsolatot teremteni a szigetek többi kacikáival.
Két tanítót vitt Ustopóba:
egy spanyol és egy angol nyelvtanárt.
Robinson, a híres kacika, Charlie Robinson, nem
akart hallani se az ősök régi történelméről,
csak a kasztíliai történelem érdekelte.
Ezen különbözött össze Robinsonnal.
Mert Nele azt mondta:
„fontos a mi történelmünk”.
Aztán Colman, a Fő Karika, Simral
Colman, a nagy Colman
azt mondta: „Azt akarom, hogy szeressétek egymást,
ne öldököljétek egymást, mint az állatok, ti azonos arcú,
hajú és vérű népek,
és szeressétek a többi fajokhoz tartozókat is,
és ellenségeiket szintúgy.”
És egy másik beszédben:
„Meg kell védenünk az arany,
vas és ólombányákat,
és minden fémet, ami csak van a földön,
és a halakat, akik a tengerekben élnek,
még a rovarokat is.”
És Colman Nelét Al-Kacikává nevezte ki (1923),
azután egybehívta a kongresszust,
hogy elismerjék egész San Blas Fő Kacikájául.
És Nele de Kantule egyértelműen Nele
lett, egyszerűen Nelének hívták,
vagy Dr. Nelének.
Ismerte a kuna hagyományokat,
jobban, mint San Blasban bármelyik Nele.
Be kell fogadni mindazt, ami a civilizációban jó, mondta,
anélkül, hogy kuna hagyományainkat elfelednénk.
„Az álmok világának ismerője” volt.
Titkárjainak lediktálta a Kurták Történelmét.
Elérte, hogy a népek tanulságos könyveket olvassanak.
Dolgozott a község tyúkóljában,
amikor a sorban ő következett.
Népének imákat szerzett:
„Atyám, már aludni akarok
Atyám, engedd le az arany és gyöngyhálót
közém és a betegségek közé.
Atyám, engedd le az ezüst és gyöngy szúnyoghálót
közém és a betegségek közé.”
Énekekkel és varázsos gyógyszerekkel gyógyított,
de a Csatornaövezet penicillinjével is.
Megrótta a szülőket, ha
gyerekeik nem mentek iskolába.
Utolsó szavai a Karikának az ő népéhez ezek voltak:
„10 nappal halálom után hívjátok össze a Kongresszust,
és jelöljetek ki Főparancsnokot, aki engem helyettesít.
Fő Kacikául Olotebiliguiña urat ajánlotta,
az 1925-os forradalom vezérét.
Őrizze meg a jó viszonyt a Panamai Kormánnyal,
gyűjtse maga köré a spanyolul tudókat,
legyenek a kuna nyelv tolmácsai.
Tiszteljék az Indián Rezervátum 59. törvényét.
San Blas valamennyi karikájának egyesülnie kell,
egyesülnie kell mindenkinek,
hogy kókuszpálmáinkat és gyümölcsüket megvédjük.”
Halála előtt megkeresztelkedett.
A misszionárius megkérdezte, hisz Istenben?
Így felelt:
„Létezik”.
„Akarom, hogy lásd Istent.”
„Látom Atyámat, az Istent.”
Álom vizével körülvéve, hol indiánok halásznak,
temették el Nele de Kantulét,
egy szigetecske temetőben Ustopo szigete mellett.
És ő most látja Istent.
Ez a koráll szigetecske Pardísiaco temetője.
Zöld és kék a víz,
a mélyében korállok…
Virágzó csontvázak nőnek a víz alatt
(ahol kevésbé mély, ott zöld, ahol mélyebb, ott kék),
mint a feltámadás jelképei. A kókuszpálmák éneke, mintha
minden Nele dalolna,
minden Nele bölcsődalt énekelne.
És ha valaki repülőgépen ott száll,
látja netán az elmerült hosszú hálót
– a hosszú-hosszú halászhálót –
egész a tenger fenekéig!
Tiszteletére minden évben
táncot járnak Ustopo szigetén.
Elveszett városok
Éjjel a gyöngybaglyok a nagy ugarfüvek közé repülnek,
a teraszokon hegyi macska nyávog,
jaguár bődül a tornyokban
és magányos prérifarkas vonít a Nagy Téren
a tavak vizében tükröződő holdra,
melyek medencék voltak régi időkben.
Most valódiak az állatok,
kik stilizáltan éltek a falfestményeken,
és a hercegek agyagkorsókat árulnak a piacokon.
De hogyan lehet újraírni a képírást,
lefesteni a jaguárt, megdönteni a zsarnokokat?
Újjáépíteni trópusi akropoliszunkat,
mezei városainkat kukoricásokkal körülvéve?
Emlékművekkel van teli a bozót.
Oltárok a kukoricásokban.
Az óriás fügefa gyökerei közt boltívek darabkái
domborművekkel.
Őserdőben, ahová az ember sose jutott el,
csak a tapír, a magányos mókus,
csak a díszruhás kecál, olyan, mint egy maja,
egy metropolisz áll.
Mikor a papok fölmentek a Jaguár Templomába,
jaguár köpenyben, kecáltollas legyezőkkel,
szarvasbőr papucsban, szertartási álarcokkal,
odaszálltak a labdajáték kiáltásai,
a dobok dübörgése, az elégetett kopálgyanta füstje,
amit a rágógumifa szent szobáiban égettek,
füstje a fenyőfáklyáknak…És Tikal alatt
egy másik metropolisz, ezer évvel régebbi.
- Ahol rágógumifa ágakon most majmok rikácsolnak.
Katonák neve nincs a domborműveken.
Templomaikban, palotáikban, piramisaikon,
kalendáriumaikban, krónikáiban, kódexeikben
nincs törzsfő, vezér, uralkodó neve,
se papé, se vezetőé, se kormányzóé, se tábornoké, se főnöké,
és nem őriznek köveiken politikai eseményeket,
igazgatási rendeleteket, dinasztiákat,
se kormányzó családok, se politikai pártok nevét.
Nincs képírásos jel egyetlen ember nevéről se,
és a régészek még nem fejtették meg, hogyan kormányoztak!
Az „úr” szó különös az ő nyelvükön.
És a „városfal” szó is. Nincs városfal városaik körül.
Városaik templomokból álltak, a mezőkön éltek,
kukoricások, pálmaligetek, papajaföldek között.
Templomaik boltíve kunyhójuk mintázata volt.
Országutjaikat csak ünnepi menetekkor használták.
Egyedül a vallás létezett számukra kötelékként,
de vallásukat szabadon választották,
nem igázta le, nem nyomta el őket.
Papjaik átmeneti hatalommal se rendelkeztek,
és kényszermunka nélkül építették piramisaikat.
Civilizációjuk tetőpontján se alakultak birodalommá.
Nem voltak gyarmataik. Nem ismerték a nyilat.
Jézus számukra a kukorica istene volt,
egyszerűen áldoztak neki
kukoricával, madarakkal, tollakkal.
Nem háborúztak, nem ismerték a kereket,
de kiszámították a Vénusz együttállásának idejét,
följegyezték minden délután, mikor jelent meg a Vénusz
a láthatáron, egy messzi szeibafára vésték.
Nem ismerték a fémfeldolgozást. Szerszámaik kövekből készültek,
technikailag a kőkorszakban maradtak.
De hiteles időpontokat számítottak ki, amelyek
400 millió évvel ezelőtt léteztek.
Nem ismerték az alkalmazott tudományokat. Nem voltak gyakorlatiasak.
Fejlettségi szintjük a vallásban, a művészetekben, a matematikában,
a csillagászatban mutatkozott meg. Súlyt mérni nem tudtak.
Istenítették az időt, ezt a titokzatos folyamot,
folyását az időnek.
Szentség volt az idő. A napok istenek voltak.
Múlt és jövő összeolvadt énekeikben.
Azonos időszakként vizsgálták a múltat és a jövendőt,
mert azt hitték, az idő ismétlődik,
miként látták ismétlődni a csillagok mozgását.
De az imádott idő megállt váratlanul.
A domborművek megmunkálatlanok maradtak.
Félig kihasított tömbök álltak a kőbányákban.
– És itt vannak még
Most csak magányos rágógumi árusok járnak Peténen át.
Vámpírok fészkelnek a fali díszekben.
Hegyi disznók röfögnek alkonyatkor.
Jaguár bődül a tornyokban – tornyok gyökerek között –
és messziről egy prérifarkas vonít a holdra,
a Pan American repülőgépe száll a piramis felett.
De visszatérnek egy napon az elmúlt idők?
8 Ahau
Hamis szavak záporoztak miránk.
Igen, szavak rohama fenyegetett.
Elvették tőlünk
mindennapi kenyerünk felét.
Ah Uuuc, a Héthalál ördög szónokol nekünk.
Prérifarkasok uralkodnak rajtunk,
most gyíkok parancsolnak.
Földünk elveszi Hapai-Can, Zabáló Kígyó,
azt mondjátok: Elmaradottság katúnja korunk, stb…
A rettentő Ayin, a Gyík,
és a gonosz Xooc, a Cápa.
Fejünk felett a halál keselyűi…
Csőcselék Urak kora ez…
Hamis szavak. Eszelős szavak.
Gonosz nyelvek rohama fenyegetett.
(Mindennapi étkünk ellenségei)
Előjelei hitvány kormányoknak…
Azt mondjuk:
talán megkönyörülnek kukoricásunkon.
Zsarnokság.
Mindent felfalók.
…Majom-Urak kora…
A Rókák kunyhóról kunyhóra járva szedik az adót.
Hatalmat bitorolva.
Kéjelgő nők magzatjai.
(a kurva anyjukat)
A hatalomváltás eljöttékor,
mikor a sokaság kormánya kormányoz,
nagy lesz a tökhéj bögre,
nagy lesz a tányér, amiből eszünk,
és megszületik Katún,
az Élet Fájának katúnja.
Látom bilincsbe verve a letartóztatott
tábornokokat.
Könyvet a jövendő számára írunk.
Mi, költők.
szavunkkal a népet pártoló poéták.
Becsapnak a jóslatok,
ha megvetitek őket.
Az Erőszak-Mentesség Katúnja.
A nép kukoricására tiszta egek világítanak,
…mézízű szüret ideje jő…
Visszakapjuk a gyönyörű kunyhót.
Az utat festett szavak jelzik,
festett szavak mutatják a követendő utat.
Nézzétek a holdat, az erdő fáit,
ők jelzik a hatalomváltás jöttét.
Miféle emlékművet faragunk?
Tolmáccsá kell lennem,
a ti dolgotok (és az enyém)
újjá születni.
Kelj fel, Pancho Nicaragua
Nicaragua taván
Éjfél, egy ladikban, a tó közepén,
San Miguelito és Granada közt.
Még nem látni Granada fényeit,
és már nem látni fényecskéit San Miguelitónak.
Csak a csillagokat
(az árboc a Fiastyúkra mered),
és Chontales fölött megjelent a hold.
Másik csónak (vörös fény),
és belevész az éjbe.
Mi az ő számukra
egy másik, éjbe vesző vörös fény vagyunk…
Elheverve nézem a csillagokat
banánfürtök és chontalesi sajtok között,
arra gondolva: talán egy másik csillagról
(egy másik földről, akárcsak erről)
valaki engem néz (a csillagokat nézve)
egy másik csónakból, egy másik éjben, egy másik tó közepén.
A „Harmónia” nevű hely
A férfi lassan hajtott, mert korán indult el,
a nő gyorsan, mert késésben volt.
A férfi az egyik országúton ment, a nő egy másikon,
és a két autó összeütközött az útkereszteződésben
(a „Harmónia” nevű helyen).
A rendőr azt mondta, hogy az ütközés lehetőségei
„egy a millióhoz” valók voltak,
mert azon a helyen igen széles volt mindkét út,
és a vezetők tökéletes látási viszonyokkal rendelkeztek,
„kivéve, ha mindketten csak egyvalamire figyeltek,
hol van az a hely, ahová megérkezni akarnak.”
De a rendőr nem tudta, hogy a férfi és a nő egymásnak
randevút adott,
és hogy az autók pontosan a randevú helyén
ütköztek össze.
A lehetőség jóval nagyobb volt, mint ahogyan a rendőr hitte:
nem egy a millióhoz, se egy a billióhoz,
még csak nem is egy a végtelen lehetőségek közül,
jobban mondva, nem volt se véletlen, se valamilyen lehetőség,
és ami megtörtént, nem történhetett másként,
a férfi és a nő egymásnak randevút adott,
és óráikat összeegyeztették,
és igen pontosan érkeztek a randevúra.
Ez minden.
A cuái parasztasszonyok
Most a cuái kiáltásokról fogok beszélni nektek
asszonyok kiáltásai mintha vajúdnának
A 90 esztendős Maria Venancia süket már szinte holttest
azt kiáltja a gárdistáknak nem láttam a fiúkat
Az 50 éves Amanda Aguilar
kislányaival Petronával és Erlindával
nem láttam a fiúkat
mintha vajúdnának
– Három hónapon át foglyok a hegyi kaszárnyában –
A 25 éves Angéla Garda két kicsinyével
A 16 éves Candida aki egy kislányt szoptat
aprócska és csont és bőr
Sokan hallották ezeket a cuái kiáltásokat
a Haza nyögéseit mintha vajúdna
Estebana Garda négy kicsinyével mihelyt kijött
a börtönből
megint szült Gyerekeit oda kellett ajándékoznia
egy tanyásgazdának A 16 éves Emelinda Hemández
orcái könnyektől ragyogtak
könnyektől áztak fürtjei
Tazuában fogták el őket mikor Waslalából jöttek
a kukoricás virágban érőben már a tengeri
jött az őrjárat és elvitte a férfiakat
Helikopterre rakták Estebánt
és nemsokára nélküle tértek vissza…
Elvitte egyik éjjel az őrjárat
Juan Hemández nem tért vissza többé
Másik éjjel Satuminót vitték el
azóta őt sem láttuk…Chico Gonzálest
úgyszintén elvitték
így ment ez minden éjjel
abban az órában amikor a lidércek dalolnak
csak mentek emberekkel kiket nem is ismertünk
Matilde ülve vetélt el
mikor egész éjszaka a gerillákról faggattak minket
Candidát odahívta egy gárdista
gyere mosd ki ezt a nadrágot
de a lány neki egész másra kellett
(Somoza úgy mosolygott a képen mint egy Seltzer-víz reklám)
Még rosszabbak érkeztek egy katonai teherautón
Elvonulásuk után három napra Candida megszült
Ez a története a cuái kiáltásoknak
szomorú mint a lidércek dala
ezt a történetet mesélik a cuái parasztasszonyok
sírva mesélik
mintha könnyeik ködén át földerengene
a börtön
és a börtön fölött egy helikopter
„Mi semmit sem tudunk róluk”
De látták őket
álmaik fölforgató
szakállas álmok ködbe veszők
fürgén
futnak át egy patakon
elbújnak a kukoricásban
ugrásra készen
(mint pumák)
előjönnek a fűből
becsapják a gárdistákat
megérkeznek a tanyára
(piszkosan és diadalmasan)
Candida Amanda Emelinda
álmukban sok-sok éjjel
– hátizsákjukkal –
fölfelé az egyik hegyen mialatt
„víg-vagyok-víg” – mondjad madár
a 90 esztendős Maria Venancia
látják éjjel álmukban
különös hegyeken
sok-sok éjjel
mind a fiúkat
Pirkadat
Már énekelnek a kakasok.
Már énekelt a kakasod, Natalia, komámasszony,
már énekelt a tiéd, Justo, komámuram.
Ideje kelni ágyból, gyékényről.
Már hallani a bőgőmajmokat ébredezni a másik parton.
Már fújhatjuk a parazsat – kiönthetjük a bilit.
Hozzatok mécsest, lássuk arcotok.
Kutya ugatott az egyik tanyán
és egy másik felelt egy másik tanyáról.
Ideje begyújtani a tűzhelyet, Juana, komámasszony.
Még sötét a félálom, de jön már az új nap.
Kelj fel, Chico, kelj fel, Pancho.
Tigrisek bőgtek a szigeten, és másik tigrisekc feleltek nekik a másik partról.
Már elszállt a lappantyú, azt mondja: Hódító, Hódító.
Aztán az énekes zacskómadár azt énekli
a pálmaligetben: Compañero
Compañera.
A fény elől menekül az árnyék, mint
egy vámpír.
Ideje ébredni rég.
(Már énekelnek a kakasok.)
Jó napot adjon az Ég!
A kő
Folyékonyan szakadt ki a föld magmájából,
egy vulkán szája lökte
ki még vörösen,
vörös kőfolyam
zúdult alá a hegyről,
nátriumból és kovakőből egybeolvadt massza,
és kihűlt, megszilárdult, kikristályosodott
elválva a massza többi rétegétől,
egy ízben a tenger alá került,
visszavonult a tenger, folyók sodorták,
tovább gurult a földön,
végül nyugalomra talált egy síkságon,
méretét mind kisebbre zsugorítva,
eső, nap és szél
addig csiszolta, míg már-már kerekké lett,
egyre kisebbé töpörödve,
mígnem egy nedves, szeptemberi reggelen,
mikor a kalózok megrohamozták San Jacintot,
Andrés Castro fülkapta a földről
és megölt vele egy jenkit.
Nemzeti ének
Az FSLN-nek
Májusi reggeleken, amikor rákezdik az esők,
dalol a csúfolódó rigó,
júliusi délutánokon, zápor után,
édes dalát dalolja a csúfolódó rigó,
szabadon dalol északon. És a
trombitás zanate, Cassidis nicaragüensis (ez a nicaraguai
énekes madár) feketéskék lilán száll
októberben vagy novemberben a nicaraguai falvak felett,
proletármadár – ékesség nélkül – ott jár mindig
a szegények között.
És a karmazsin pirók (kárminvörös folttal a mellén)
énekel a kertekben,
a bársonyfekete színű és skarlátvörös bóbitájú toledo
azt énekli: TO-LE-DO TO-LE-DO a kávéföldeken
az éjfekete tollazatú pihul így dalol:
PIHUL PIHUL PIHUL
(a jószág kullancsait eszi)
a hárompezótkérő azt kiabálja:
HÁROM PEZÓ HÁROM PEZÓ HÁROM PEZÓ
a fémszámyú sapu az ültetvényeken énekel, farktollát billegtetve,
a csíkos uhu temetőkben és romok közt huhog holdas éjjeken,
az üvöltő búvár elbújik az Escondido folyóban,
csak kiáltását hallani, de őt nem látni sohasem,
és Curinguás hegyeiben kecálok tanyáznak…
Nyáron lerakják tojásaikat az iguanák.
A gyíkocskák tél elején születnek.
Májusban az első esőket brekegve köszöntik a békák.
Júniusban a csúfolódó rigó fészket készít.
Júliusban tojásokat raknak a hegyes orrú krokodilok (éjjel
foszforeszkál szeme a krokodiloknak),
és lerakják tojásaikat a parton a dobozpáncélú teknőcök
holdtalan éjszakákon. Azután jönnek az orkánok. Megjön
a szélviharok ideje. A nagy, vidám záporoké.
Szeptember: a drótkerítéseken énekel a huncut-a-bíró.
HUNCUT-A-BÍRÓ HUNCUT-A-BÍRÓ HUNCUT-A-BÍRÓ
ezt énekli egy hónapon át.
Fecskék települnek szeptemberben a tóra.
Október: megjönnek a kormos ollóscsőrűek és elszállnak a fecskék,
megpihenve a távírópóznákon vándorútjaik közben.
Novemberben hollók szállnak át Matagalpán,
és májusban térnek vissza, amikor kinő a kukorica,
és kicsipkedik a csöveket, így mesélte nekem egy földműves.
Decemberben rovarirtószag árad a mezőkről,
és decemberben rakják le tojásaikat a zanaték
(márciusban kelnek ki a fiókák, és nagy
a zsibongás nyáron a fészkekben,
a pálmaligetekben).
Januárban kezdik építeni fészkeiket a sárgarigók
– arany fészküket a pihivaj pálmák ágaira –
és februárban rakják le tojásaikat,
és októberre már üresek a fészkek, mint
egy elhagyott kunyhójú falu,
amelyet a szél lassan-lassan szétszed.
Februárban virágoznak a cédrusfák,
és dalol az Atlanti-óceán partján fészekrakáskor a buenos-días.
Márciusban virágzanak Solentinaméban a vízre hajló tölgyfák,
virágjaik rózsásak, akár a lányok ajka,
és a csicsitote nyáron Nicaragua
legszebb dalát énekli,
és nyáron dalol a kukurucsi is fészekrakás közben,
és Bluefields kikötőjében kagylókra halásznak
– március, április – és
Ocotalban, áprilisban megjelennek a kecálfiókák.
De az történt, hogy ezeket a kincseket eltulajdonította egy másik ország.
Az 1911-es kölcsönök fejében Nicaragua átengedte
vámbehozatali jogát a kölcsönzőknek, és a Nemzeti Bank irányítását,
bennfoglaltatva a megállapodásban azt a jogot is, hogy a bankárok
kisajátíthatják a Nemzeti Bankot. Az 19Í2-es kölcsönök
fejében a vasutat engedte át nekik. 1911. február 2-án
a Brown Brother & Co. bankárjainak csoportja
érdeklődött irántunk. Hogy a kölcsönt visszafizethessük,
egy másikhoz fordultunk, és ez azután
így folytatódott. (Aki egyszer elkezdi, nem tudja abbahagyni.)
Jöttek a bankárok csapatostul.
A tengerészgyalogosok partra szálltak, hogy helyre állítsák a rendet,
és Nicaraguában maradtak 13 évig. Nem elegendő
a vámok kontrollja, a bankoké és a Vasúté.
Nicaragua eladta a területét is.
Adolfo Días, az Angeles Mining Co. bánya hivatalnoka
heti 35 dollárjával a „forradalom”
„kapitalistája” lett, a mozgalomnak 600 000 $-t adott kölcsön.
A Brown Brothersnak visszafizetendő kölcsön összegét
a vámjáradékok összege biztosította.
Korrupció, nemzeti korrupció a bankárok bankettje,
bankettje a keselyűknek,
körben fekete frakkos urak ültek keselyűkként.
És a politikusok, mint vak denevérek, amelyek ránk szarnak,
lelógva a sötétből, ránk szarva és ránk pisálva
ürüléküket és vizeletüket, ködszínű denevérei a ködnek,
sötétlő szárnyukkal csapkodnak a sötét levegőben.
Még 500 000 $-t adtak kölcsön a változás stabilizálása érdekében,
de – ilyen volt a bankárok bankettje –
a pénzt sosem adták ki kezükből a New York-i bankárok.
Biztosíték fejében átadtuk az országot a kölcsönzőknek.
Az 1911-es kölcsön összege a Nemzeti Bank létrehozására szolgált,
de a Nemzeti Bank a bankárok kezében maradt.
A Brown Brothers bankárjai fölvásároltak minden kötvényt, amit csak akartak,
vagy precízebben, minden papírpénzt, amit csak akartak, 20-at egy dollárért,
és 12.50-et adtak el belőle egy dollárért, minden kötvényt, amit csak akartak,
vagyis 20 pezót vettek 1 dollárért (és megvehették,
amit csak akartak), és azután eladták (amikor ők akarták)
egy dollár hatvanért. Vagyis
olcsó pénzt vettek, hogy drágán adják el,
megvették az országot, hogy azután eladják,
és drágább lett a kukorica, a lakás, az iskola,
a tánc és a vonatjegy.
Ez jutott zsákmányul a bankárok maffiájának.
Pisztolyos banditákként rohamozták meg a nemzeti pénzpiacot.
Azután a bankárok kölcsönadták az országnak az ország pénzét
6%-os kamatra.
A nemzeti jövedelmet a külföldi bankárok szerezték meg,
és helyezték el a Nemzeti Bankban, amely bizonyos
külföldi bankárok hatalmába került, és bizonyos külföldi bankárok
osztozkodtak rajta, akik az Egyesült Államok államtitkárával
üzleti viszonyban álltak
(részvényei voltak az Angeles Mining Co.-nál).
Mint mikor Morgan behajtotta a hondurasi jövedelmi adókat,
Morgan, az ádáz,
úgy csörtetett, ahogyan a hegyi vadkan csörtet,
és pumaszag bűzlött a levegőben.
Azután eladták a nemzeti földterületet 3 millió
dollárért (Chamorro – Bryan Egyezmény),
ami végül szintén a bankárok kezébe került.
(Az USA kisajátított minden korlátozás nélkül
egy csatomaövezetet,
2 szigetet a Karib-tengeren
és egy tengeri haditámaszpontot,
a haza 3 millióért – és a pénz a bankároké –
és a vámokat továbbra is a kölcsönzők szabták ki
meghatározatlan
időre – a hiteladósságok teljes kiegyenlítéséig –
és a kölcsönzők kisajátították a Nemzeti Bankot, és úgyszintén
a Vasutat, 1 millió dollárért felvásárolva a részvények
51%-át, és abból, ami a nemzet volt, nem maradt más, csak a zászló.)
Sötét az éj és nincs kerozin a tanyán.
És bagoly huhog a hazáról.
Nem zeng már a kicsiny pihul éneke.
Területi annexióra nem került sor,
az USA-t kielégítette az ország fölötti uralom (Díazzal
és az összes többi elnökkel a mostaniig) minden
előnyével az annexiónak, kockázatai és költségei nélkül,
„szó sincs arról, hogy játszani akarnánk a szavakkal
– egy professzor, 1928 körül, a Daily Newsnak, Párizsban –,
senki se kétli, hogy Nicaragua
függetlensége nem létezik.”
Tőkét befektetni Nicaraguában és támogatni a már egyszer
befektetett tőkét, ezt a célt szolgálta az Egyesült Államok
Külügyminisztériuma.
Politikai terjeszkedés a gazdasági terjeszkedéssel kacérkodva:
és gazdasági terjeszkedés, mert a tőkét nem lehetett kellőképpen
megsokszorozni az Egyesült Államokban, vagy mert kevés volt,
szóval Nicaraguában
that is: imperializmus,
intervenciók tőkekivitel céljából, vagy vice versa.
A diplomácia a bankárok révén leigázta az országot,
a bankárok a diplomácia révén vonták ki belőle a pénzt.
Összegyűltek szigorú etikett szerint a baljós keselyűk.
A Bruttó Nemzeti Jövedelem körül.
Hasonlóképpen a cápához, amikor vérszagot érez.
A külső beavatkozást megkönnyítette a belső szervezetlenség
és korrupció, mivel a beavatkozás megerősítette
a szervezetlenséget és a korrupciót, és továbbfejlesztette őket
(világos, mint az övesállat szeme).
Ebből következik:
az imperializmus mint züllesztő, zavarkeltő tényező stb.
a visszamaradottság, a korrupció okozója Nicaraguában:
meggyalázva egyezményeket, alkotmányokat, jogi döntéseket,
polgárháborút provokálva, választásokat manipulálva, megszegve,
lopásokat támogatva, elkurvítva a politikát, nyomorba döntve a népet,
megakadályozva, hogy egyesüljünk,
ügynökeit beépítve az államhatalomba
a nép akarata ellenére, megdrágítva az életet, védelmezve
az elnyomást, és halált hozva.
Ilyen volt Nicaragua (amikor Sandino megjelent) elidegenített
területével, egyre növekvő
külföldi adósságával, a New York-i Banqueros Szindikátustól
függő pénzügyeivel, és a fejlődés minden lehetősége nélkül.
Az egész ország
akárcsak most Cabo Gracias a Diós, már csak egyetlen
viskósor, egyetlen utcával, és rajta, két méterre a tengertől,
egy keselyű meg egy kutya, haldarabon marakodva.
Azt mondtam, hogy lerakják tojásaikat az iguanák. Ez a fejlődés. Ők
(vagy a békák) a csöndes szénkorszakban
kibocsátották az első hangot,
az első szerelmes éneket a föld felett,
az első szerelmes éneket a hold alatt,
ez a fejlődés.
A fejlődés a csillagok felől jön.
Új termelési viszonyok: ez is
a fejlődés. Elnyomás. Az elnyomás után a fölszabadítás.
A Forradalom a csillagokban kezdődött, millió
fényévnyire. Az élet buboréka
egy és ugyanaz. Az első
gázbuboréktól az iguána tojásáig, az új emberig.
Sandino büszke volt arra, hogy az „elnyomottak hasából” született
(egy niquinohomói indián asszonyéból).
Az elnyomottak hasából születik majd a Forradalom.
Ez a fejlődés.
A pelikánok közt a hím fölfújja bendőjét udvarláskor,
azután megragadja a nőstényt.
A fejlődés még ennél is több:
Che, aki halála után mosolyog, mint aki nemrég tért vissza az Alvilágból.
„Mohamed paradicsoma” – mondta a földről Gage,
én pedig azt mondom nektek, hogy a Paradicsom eladatott,
ígéret Földje, a földbirtokosok osztották szét egymás közt!
Föld, amelyhez tartozom, akár
a tigvilote-fán fészkelő galamb és a gyászos gerle.
Nindiri, Niqunihomo, Monimbó,
Nandaime, Diriá, Diriomo.
Gyermekkorunk ökre, Darío látta párát eregetni egykor.
A szürke guánok, suhancként hallottuk őket énekelni.
A kurvanyázások. Kagylót halászni jártunk a folyó torkolatához.
Az ananászkertek sövényén megjelent az ananásztolvaj.
Csörgő szarkák, mangókat zabáivá, fészkeket dézsmálva.
Faágon zöld hullámos papagájok, mintha levelek rikácsolnának;
és amikor elrepülnek, mintha a faág repülne el!
Volt egy tukán egy kiszáradt ágon, szárazságot jósolt.
Délután öt óra, a kukoricalepények egymáshoz verődnek,
és árad illatuk a cseréptálakról,
meg a nedves tűzifa szaga. Ez órában
Nindiri ruhát mosó asszonyai visszatérnek a tóról.
Managua tava fölött kócsagok raja száll át.
Ilyenkor hoztam el menyasszonyomat a gépíróiskolából.
Ilyenkor gyúltak ki az első fények,
és az utolsó ararapár elszállt.
Managua. A dús hajú Rubén a mólón, menyasszonyával,
a fehér és barna kócsagokat nézik.
Simogató az alkony.
Ő „barna kócsag”-jával. Az első csók.
Hányszor mondtuk mi, nicaraguaiak, külföldön,
„szarország vagyunk”, kocsmaasztaloknál, penziókban,
ahol összejönnek az emigránsok, de
emlékeztünk a hússal töltött kukoricalevélre, a hájlevesre
korianderral, ají-borssal, a „Szentséges”
énekeire, a szamócabokrok illatára decemberben,
a csupakék tóra és a tavon
fehér vitorlaként ívelő kócsagra
vagy a kócsagként szálló kicsiny vitorlásra,
és némelyikünk
a májusi illatra gondolt, az ázott udvarra, a nedves cserepekre,
Nicaragua hevére, illatára,
kip-kop-kip-kop-kip-kop-kip-kop,
kopogására a háztetőre hulló esőcseppecskéknek,
sípjelére a Granadához közeledő Victoria gőzhajónak,
ez a föld – hányszor mondtuk – jobb sorsot érdemelne.
És némelyikünk gondolt még:
vasrózsákra formázó, messzi szélmalmokra,
a mozdony énekére a mezőn,
a teheneket nógató kurjantásra, a korareggeli fejésre,
a sajtok illatára, kenukban szállították a sajtkészítő asszonyok,
távírópóznákra valami legelőn keresztül,
a Victoriára a mólóban és a TACA repülőgépre,
a gyapotültetvényre, hófödte mezőként virágzott,
és mögötte a Momotombóra.
És a dízel vonatocskára, a tavat szegélyezte útjában León felé.
Vagy:
a lenyugvó napra, ahogyan Momotombóra sugárzott,
a sárga és narancsvörös, moharra hal színű tóra,
egy suhancra, aki Matearéban halászott,
és a leóni kis vonat füttyére.
Rubén a Momotombo-vulkán vidékéről utazott Managuába
apró gőzhajócskákon. Látott fehér és barna kócsagokat.
Szépséges asszonyokat. A fedélzeti ebédlőcskében,
azt mondja, koktélt és konyakot fogyasztottak.
A növények vágyakat ébresztettek benne, és elandalították.
Egy kávészínű tanyán egy kakaószínű parasztasszony
tökhéjból készült edényben lágy vízzel kínálta, és ő az edényben
pajzsokat, madarakat, palmettákat, meandereket, írást látott.
Masayáról Háíiz jutott eszébe.
Virágok a kertekben, virágok az asszonyokon.
És a polgármester megöntöztette a virágokkal teli sétányt.
Nindiri mellett a Masaya-vulkán. (Victor Hugó mesélte,
hogy hajdanvolt időkben Momotombo nem szerette istenét,
aki kegyetlen vala.) Ne üssön….Ne üssön…Jaj, anyácskám!
Jaj, anyácskám! Megölnek! Arca véres cafat már.
Orrjáromcsonthomlok véres cafat. A bal szeme
majdnem kifordult. Az őrnagy azt mondta: Még…Még…
Öljétek meg… Ne hagyjátok élve.
A smasszerek egyre csak ütlegelték
a villanydrót nyalábokkal. Ő meztelenül feküdt
a vízcsap alatt. Még…Még egyet… Még… Öljétek meg…
Öljétek meg… Ő maga verte a villanydrót nyalábbal.
És rugdalta. A szíve tájára rúgott. Megöllek, te szaros.
Az Őrnagy acélsodronyt vett a kezébe, és a fogoly nyakszirtjére
csomózta; ő
futott és fölbukott 15 méter után. A bal szeme majdnem kifordult.
Jobb oldala olyan volt, mintha másik arca nőtt volna ki
ez oldaláról. Elvonszolta magát a vécéig, és holtan zuhant le.
A fiú hulláját a Masaya vulkán kráterébe hajították.
A Masaya Pokla mondták a spanyolok. Oviedo, aki látta volt:
„Fenekében és vége-felében, amelyet láték ez kútból,
folyékony tűz fala, mint víz, vagy olyasféle anyag,
izzó parazsaknál vakítóbb vala színe, és mondhatni,
olyan égő anyag, amilyen tűz nem is tud lenni,
és fortyogott, nem mindenestül, de részeiben,
egyik helyről másikra vándorolván heve,
és buggyanások vagy bugyborékok pattogtak ki belőle egyik és másik végén.
Hallottam mondani ama karikától, Nindiritől,
hogy ez kútból meztelen vénasszony jött ki és mondta nékik,
ha győzni akarnak, vagy ha esőt könyörögnek, hogy bőven legyen kukoricájuk,
áldozzanak, és állt ott egy vagy két vagy több ember áldozatképpen,
és néhány asszony és néhány fiú és néhány leány, azután pedig, hogy a keresztények
megérkeztek ama földre,
nem akart többé előjönni a vénasszony, csak délutánonként,
vagy majdhogynem soha, és mondá nékik,
hogy a keresztények gonoszok,
és amíg el nem távozandtak, találkozni nem akar az indiánokkal.
És azt mondta Nindiri, hogy nagyon vén vala az asszony,
és ráncos, a melle a köldökéig lógott,
és alig volt haja szála, az is fölfelé meredt, és hosszú és éles
fogai, mint a kutyáké, és sötétebb színű vala, mint az indiánok, és
szemei üregükbe süllyedtek és onnan lángoltak elő…
És az Ördög «a kezdetek kezdetén megöletett»”.
És ama Don Manuel Zavala, önszáműzött New Yorkban
a 20-as évektől fogva, azt mondta 75 évesen, hogy nem
tér vissza Nicaraguába, amíg ott van a Gengszter,
betegen tért vissza nővéreihez, és még ott volt a Gengszter,
meghalt az ő vén Granadájában,
és még mindig kormányzott a Gengszter.
Coronel ismert egy öreget Granadában, aki azt szokta mondani,
csak hogy valamit mondjon:
„Szeretnék külföldi lenni, hogy szülőföldemre visszatérhessek.”
És Gilberto arról álmodozott, hogy bárhová emigrál, mondjuk
Angliába, „Nicaragua Tavával, zanate madarával, a Granadától
Managuáig vivő vonattal, töpörtyűvel, jukkával,
Coronel Urtechóval”.
A mélykék víz fölött vitorlák, kócsagok.
A blue jean színű tó, így mondta William.
A szerelemre adatott nekünk ez a szépség.
San Ubaldo szintjén egy csónak megáll a tó közepén…
és csáják érkeznek Colón felől.
Tó, holddal.
A hold a tó fölött és a holdszínű víz.
Az egyenlőség számára született szépség.
(Nyugodt az éji tó, a távolban egy motoros csónak.)
Bandákba verődve vonultunk a tóra halászni
„…a föld, amelyet nektek adok… mondja Jahve”.
És itt vannak a kalózok vagy
a „Fuvarozási Társulat” vén, elsüllyedt bárkái,
az öreg Vanderbilt gőzhajók, ma a cápák nyüzsögnek körülöttük,
talán csak kéményük látszik ki a vízből
moszatokkal és kacsaszarral (Vanderbilt
nem tudta kimondani: Nicaragua. Azt mondta: Nicaraguay.)
Moyogalpa kikötője szétrohadt…
Nem kurva a haza,
de épp most akarták fölkínálni egy
hotelban tanyázó rémnek,
Hughes kísértete volt az.
Moyogalpa kikötője szétrothadt,
és fekete gödrökön ugrál ott az ember a holdfényben
hajnalban érkezik a csónak San Miguelitóba,
feketekávét és sült hallal töltött lepényt árulnak a mólón,
és hajnalodik, zöld fények tükröződnek a lágy vízben.
Egy fiú zsinóron arany- és vörös színű moharra-halakat kínál.
Föld, amelyet mitőlünk elraboltak.
Bankárok, Somoza dinasztiája, társaságok, ők rabolták el,
és elrabolják nap nap után.
Földem és földem folyói, én szép folyóim: tanyák kenukkal,
és mellettük a száradni kiteregetett ruha,
a folyókban tükröződő budik,
és egy evezős csónak, folyón lefelé,
szintén visszatükröződve a vízben, mintha üveget hasítana
(vörös ruhás asszonnyal),
és kávészínű, parti tyúkocska,
citromsárga szárnyú, hosszú lábú,
fehér vízililiomok fölött lépked,
könnyű, mint egy virág,
Guapote-hal színű a víz a partok mentén,
és ott nyílik a szorokontil sárga virágja,
ott repül a kék színű arara,
ott úszik a kígyónyakú madár
(nyaka, mint a kígyó, csőre, mint a tű),
jön egy gyors motoros a vízből oldalán kilátszó motorjával,
és rémülten menekül a kis kócsag.
Cédrusfák illata.
Fűrésztelepek zaja a folyó mentén.
Fehér kócsagok a vízparton és alattuk fehér tükörképük.
Olyan az újhold, akár egy könnyű kócsag.
Sötétedik az Escondido folyón, és énekel a guvatgém.
Itt kell országot alapítanunk.
Ez a bejárata az ígéret földjének,
mely tejjel és mézzel csordul, mint egy asszony,
mel et lac sub lingua tua,
a csók idejében csattan és azután idejükben csattannak a csókok.
„A földön, amelyet néktek adok, ne tartsd írástudatlanságban
testvéredet, hogy ő vágja a te gyapotodat és szedje a te kávédat.
Jahve szólt.”
Ez az ígéret földje, a Forradalomé.
Dolgaik közösek leendnek,
„miként Ősatyáink bűnesete előtt vala”.
Láttam zöld banánültetvényeket
és nádültetvényeket, másféle zöldből.
Zakate-fűvel teli legelőt tehenekkel
és ösvényt a cukorfenyők között…
Művészeti iskolákat álmodtam ide,
óvodákat.
Sárga és kiégett dombokra emlékszem.
És odébb tökökkel és tejelőkórókkal teli mezőkre.
A lappantyú éjjel a dzsip elé szállt,
szeme a fényszórókkal egyszerre villogott.
Emlékszem Telpaneca kávéültetvényeire,
Jalapában csak dohányföldek vannak.
El Jícaro: arrafelé
tisztán fut az El Coco, a fehérlő homokban aranyszemcsék.
Jalapa után balzsamfenyők illata árad…
Vagy a buszról odalátszik:
egy malom, egy kolostor
egy dombon, egy falusi temető.
Az ararapapagájok mindig párban repülnek,
és a délutáni égen szállnak fecsegve (vagy veszekedve)
arara-nyelvükön.
Emlékszem, nem is tudom, miért
egy boltocskára San Rafael dél Nortéban, éjjel,
kivilágítva, odabent lányok ültek.
Fenyő borította hegyeket láttam hegyi galambok dalával
és az özvegyecskéknek becézett pintyek énekével. Ott
Quilaliban, a téren volt egy légcsavar
egy repülőgépből, amelyet Sandino lőtt le,
és amelyet harangként használtak a faluban. És
hallottam panaszkodni az özvegyecskéket.
Magányosak és szomorúak.
Itt álmodott Sandino nagy, paraszti termelőtársulatokról.
– Azután elérjük a miskitók táborait, az
El Coco partjain, mintha madárfészkek volnának. –
Házak, iskolák, fehérhajók, kórházak, élelmiszerek, országutak,
csatornák, fény,
de most az érkezés szépsége tölt be mindent a pálmaviskó előtt,
a szúnyogok és az első fények órájában,
és a tigris lába nyomát látod itt: elhagyatott
a pálmaviskó.
És szomorú a szürkület, és a szúnyogok szomorúak…
El Tuma! Újra
látni El Tumát… Virágban a kávé- és kukoricaföldek.
Köd borul a kávéföldekre, és a ködben
a kávévirág fehér illata (a narancsvirág illatát idéző) elvegyül
a csicsitote dalával
és a csifladoréval.
Parasztember, parasztember,
de szép zsíros földet vetsz be,
csak az a kár, hogy a földed a kapitalistáké.
Vagy
feketék, kiégettek a legelők (ott
San Jósé de Rematesban): és azután
cédrus-, gvajakerdők, tukánok
énekével.
És az oroszlán-madár – oroszlán színű és hosszú –
azt énekli: pun,
pun,
pun.
Őserdői a kecálnak, aki rabként élni nem bír,
kecál-szokás és a sandinistáké.
El Bijagual: domb északon, Masún felé.
El Tapacucí, El Quiabú, El Tisey, El Tomabú, ezek dombok
Esteliből.
Pis-Pis, Condega, Yalí, Quilalí,
Yalagüina, Palacagüina,
Muy-Muy.
Országot álmodtunk ide,
harcoltunk érte, harcoltunk
sokáig,
(Pis-Pis: itt járt Pedrón. Elfoglalta a bányákat.)
és még sok mindent kell tennünk, testvérek.
Kukerawala folyó! párzó tigrisek üvöltenek a holdfényben
partjain, és üvöltésükre
rémült rikácsolással válaszolnak a majmok.
(Iskolákat fogunk építeni El Kukerawalában.)
Igazságos társadalmi rend, mely
biztosítja, hogy sose térjen vissza
a társadalmi egyenlőtlenség rendje.
El Chipote…
Ezen a nedves és ködben úszó hegyen, ahová nem hatol be a nap,
fehérpofájú, hosszú farkú majmok és a cukorfenyők,
az ámbrafák, az indákkal, fikuszokkal benőtt
mahagónifák ágain ülő ararapapagájok közt,
ahol a lappantyúk rikoltását, a tigrisek üvöltését,
a tukánok trilláját hallani,
itt volt az ő főhadiszállása.
Itt énekli fészkében a legmagasabb ámbrafa legtetején, talán
60 lábnyira a földtől,
gyönyörű, földi énekét a kecál,
mozdulatlan, nem látod, fényre formáz;
ha felhős az ég, tollazata a ködben úszó falevelek színére hasonlít,
de átszüremlik a leveleken a napfény, és írisszé, napraforgóvá lesz,
mintha a lombokra tűző napsugarak színeibe öltözködne.
Zöld ruhájával, széles karimájú kalapjával, vörös gallérral…
Perlas lagúnája. Huahua lagúnája. Sandy Bay.
Hosszú homokzátonyok, ahol
holdfényben szeretkeznek a valódi cserepes teknősök.
Punta Gorda világítótornya 100 lábnyira a tengerszint fölött.
Monquibel öble Punta Micóban.
És kókuszpálmák nőnek a szigetecskéken. A part mentén
languszták tanyáznak. A kék vízre és a fehér
szigetecskékre lerakódik a guanó, ráhull a kókusz.
A Mico folyó. El Siquia. Elnézem a tutajokat.
Erre járnak a kaucsukgyűjtők.
Itt énekel a csillogó tollú hajnalmadár.
Mérföldnyire nyúló kókuszligetek az Atlanti-óceán partján.
Benzin és kaucsukfoltok hasítanak a csillogó vizekbe,
amelyek azután tükörsimává fényesednek.
Egy falvacska egy homokzátonyon
egyetlen magányos világítótoronnyal,
a tenger morajlása és a villanytelep zümmögése,
tengeri szél ringatta pálmaligetek,
a hold a pálmák árnyéka mögött.
A fát nyáron vágják fel, és a rönköket
festékkel jelölik, vagy hasítással, azután traktorok vagy ökrök
vonszolják őket a szurdokig, és a tengerig úsznak az első esőkkel.
Szeretném látni, amint a fát felhasogatják.
Szeretnék beszélni a teknőchalászokkal a szigetecskéken.
Erről a földről való énekem. Költészetem, ebből a levegőből,
akár a trombitás zanate, akár a kókuszpálma.
Ezek a posványok hiányoznak nekem.
Elszomorodom, ha Prinzapolkára gondolok.
Az öböl kék, és egy hajó (banánszállító) horgonyoz az öbölben.
Banánültetvények végig a folyóparton,
és azután síkságok,
és lagúnák, kecálszínűek,
és végül elérsz a sumók táboráig:
egy szerelmes dal sumo vagy miskito nyelven.
És cápák nyüzsögnek a tengerszorosban.
Jaj, United Fruit,
Jaj, United Fruit!
Mint ciklonok jártak erre ezek a társaságok.
Voltak vasárnapok, amelyeken a miskitó lányok
anyaszült meztelenül mentek a templomba (a baptistába),
miskitó kisasszonyok, semmit se tudtak felvenni magukra.
És voltak, akik éhen haltak
a szó szoros értelmében.
Testvérem, Pedrón Altamirano!
Elképzelem a bányák szomorú fényecskéit.
Látom az arany útját egy prinzapolkai lefolyótól
egy Wall Street-i Bank pincéjéig.
A harc nemzeti, mondta Sandino,
de azután nemzetközivé lesz.
Mister Spencer aranybányáiban a bányászokat
minden hatodik hónapban röntgensugarakkal vizsgálják meg,
hogy megállapítsák, tüdőbajosak-e.
Ha foltra bukkannak, azon nyomban elküldik
a férfit. Amikor eljön az ideje, vért köp,
kártérítést kér a bányától, a bánya egészségesen
bocsátotta el, később támadta meg a kór, a bánya
nem felel érte. És meghal egy managuai utcasarkon.
(Ha sumo vagy miski tó indián, visszatér falujába,
és megfertőzi. Egész falvak néptelenedtek el.)
És a társaságok, mint sáskák, vonultak végig a tengerparton;
csak tönkök maradtak a fenyvesek helyén.
Amerre jártak, semmi se nő újra.
Itt járt a Magnavox.
A nyersanyagok illata vonzotta ide.
És miként a General Motors egykori elnöke mondta,
ami jó a General Motrosnak, jó az Egyesült Államoknak,
és vice versa.
Az imperializmus azt állítja, hogy boldoggá akar tenni
bennünket.
Őserdő mindkét parton, és középen a folyó,
mint folyékony őserdő.
Tételezzük fel,
hogy egy miskito tábor van itt, ahová megérkezünk,
és szerelmes dalt hallunk miskitóul, a szerelem szavával,
kupia-kumi = „egyetlen szív”.
„Egyetlen szív”, mintha most a militarizmus
válna egy szívvé a pénzzel (azokéval, akiknek nincs szívük).
De nem, a kupia-kumi
valóban a szerelem, maga az egyesült nép
forradalomra készülőben. Csakis a szerelem
a valódi „egyetlen szív”.
Caribbean Bener Lumber Co. Bluefields Lumber Co Gold
Mining Co. Luz Mines Ltd. American Smelting Refining Co.
Neptune Mining Co. Long Leaf Pines Co. Cukra Development
Co. Nicaragua Lumber Co. mit tudom én, még mennyi,
Magna vox, mit tudom én, még mennyi…
Tábornokom, Sandino,
a tanyára jöttek a tengerészgyalogosok,
a tanyára jöttek meggyalázni a lányt!
Testvérem, aki mezítláb jársz és wolframot fejtesz.
Analfabéta az antimonbányában.
Az International Telephone and Telegraph
szabadon jár, mint a tigris.
(így igaz, és
a Már-Tudjuk-Melyik tábornok még több lánykát becstelenít meg,
és még több parasztot hajítanak a mélybe a helikopterekről,
és Mons. Chávez megáldja a rendszert).
Azt állították, hogy a gazdaságügyi miniszter a népet védi meg,
hát nem az Essót?
Még léteznek encomiendák.
És amikor zárórát jelez a harang
a New York-i Értéktőzsdén,
valamit, amiről nem is tudsz, testvérem, elraboltak tőled.
Amikor a Wall Streeten azt mondják a Money Managerek:
„Öt milliót készpénzben elvesztettünk ma délután”,
ez a Wall Street nyelvén azt jelenti,
hogy öt milliónak megfelelő értékű részvényt vásároltak fel.
Az Államtitkárok elszállnak, mint a költöző madarak,
de itt marad a Standard Oil.
A kanadai azt mondta a miskitónak: rossz a kommunizmus,
elveszi mindenünket. És a miskito, aki a Havannai Adót
hallgatta miskitóul,
azt felelte: Rossz Önnek, akinek mindene megvan,
jó a miskitónak,
a miskitónak semmije sincs.
Azután nemzetközivé lesz,
mondta Sandino. És Sandino azt mondta a parasztoknak:
„Egy napon győzni fogunk. És ha én nem érem meg,
a hangyácskák majd eljönnek hozzám, és elmesélik a föld alatt.”
Hazatért Darío, a fogadtatás diadalittas, az ifjakat
megbűvölték próféciái, pohárköszöntők, a jó Rubén, és
dicsfénnyel az ország, „nemzeti és végleges győzelemmel”…
(tízben történt, egy év múlva, tizenegyben megjöttek
a bankárok).
Még harcolunk, Sandino a tengerészgyalogosok ellen,
és jaj, a hegyekben mennyi Rubén Darío
vág ösvényt macsetéval. A tanyák lakói örök éjben élnek.
Filozófus, aki cipőtisztító maradt.
Zseniális festő a kecskék közt. Nemcsak
írni, olvasni nem tud:
gondolkodni, szeretni, álmodni sem.
Látod ezeket a buszokat, szegényekkel teli? Ők a valódi gazdák,
ők emelték az Amerikai Bank épületét
– kurva magas – és ők, ki más
a hidakat, a csatornákat. Egy van még hátra,
hogy megszerezzék mindezt.
A szegények. Mindenek előtt
a legszegényebbek,
(a seggberúgottak, a lyukas ülepűek, a szarosak.)
Lökhajtásos repülőgépek raja piszkítja be az égi kéket,
és téged, testvérem, kiebrudaltak civilizációjukból, hiszen
zöld citromodból, nem is sejted,
citromszörp készül, hogy kiszolgálják lökhajtásos repülőgépeiken.
Aranyszínű eperfádból kamionok platója,
keménytörzsű gvajakfádból propellerek, kerekek készülnek, és…
de inkább
kísérd gitárral ezt az éneket:
sokféle fontos dolog van,
de legfontosabb az ember…
hirtelen szeiba- és mahagónifák alatt,
anélkül, hogy előzőleg észrevennénk,
táborhelyünkre érünk. Viskók. Tábortűzzel, agyagkorsókkal,
őrlőkövekkel, nyersbőrtakarókkal, sózott
húsdarabokkal, egy karbidlámpácskával Szent Antal képe előtt,
és vannak lopok kukoricacsövekkel bedugaszolva,
egy kisgyerek sír
élénk színű rojtokkal díszített, pitakenderből készült függőágyban,
és egy gramofon szól, meg egy gitár is, és odakint
a tábortűz fényénél a Don Quijotét olvassa Sandino.
– bevehetetlen erőd, akár a kecál fészke –
Sandino ismét El Chipotéba érkezik, fiúk.
Ismét megtámadja éjszaka Telpanecát.
És Pedrón ismét El Coco környékén jár,
vagy talán Boaco felé.
A parasztok ismét morzsolatlanul hagyják a kukoricát,
őrletlenül a babot,
és megindulnak Sandinóval bekeríteni a bányákat, odasózni a
tengerészgyalogosoknak,
fölgyújtani a Standard Fruitot.
– Sötét az éj, és köd van, és 140 sandinista
meglepi a kaszárnya őreit –
– Szürkületkor a sandinisták őrszemeket állítanak az útra,
ahonnan jönnek majd a tengerészgyalogosok –
– Miguel Angel Ortez fölmagaslik az éjben
hosszú, szőke hajával, fekete nadrágjával –
Puskák és macseték és két öreg Lewis gépfegyver
és kiáltások: ÉLJEN SANDINO!
a lövések közben: SZABAD HAZA VAGY HALÁL!
– Sötétedéskor a tengerészgyalogosok
bemerészkednek a fenyveserdőbe
(hallanak még valami gitárpengést a fenyők mögött),
és váratlanul megállít a tartalék San Rafael dél Nortéban:
„Ki az?”
„Éljen Nicaragua!”
„Jelszó?”
„Ne add el soha a hazát!”
És Pedrón és Ortez ismét egyesülnek, hogy bevegyék Jinotegát.
Pedrón ismét arra biztatja a népeket, faluról falura járva, hogy
ne szavazzanak,
támadás után a tengerészgyalogosok hallják az istenáldjonokat és
az öszvércsapat ügetését és a szekerek dübörgését az éjben,
és Lee sebesülten a földre zuhant…–
Megalakulnak a nagy. paraszti termelőszövetkezetek,
megkezdődik az írástudatlanság elleni kampány,
balettezni tanulnak a fiúk Muy-Muyban,
színészetet Tecolostéban, Telpanecában. Látom
a kizsákmányolás nélküli
földet!
Szétosztjuk a nemzeti vagyont egyenlő módon,
a bruttó nemzeti összterméket, mindenkinek egyenlően.
Nicaragua Nemzeti Gárda nélkül, látom az új napot!
Föld, terror nélkül. Dinasztikus zsarnokság nélkül. Dalolj,
dalolj, trombitás zanate.
Se koldusok, se prostitúció, se szélkakas politikusok.
Világos, nincs szabadság, amíg gazdagok vannak,
amíg mások kizsákmányolásának szabadsága létezik, amíg
a többieket kirabolni lehet,
amíg osztályok vannak, nincs szabadság.
Nem születtünk szolgáknak,
se gazdáknak.
Testvéreknek születtünk,
arra születtünk, hogy testvérek legyünk.
Kapitalizmus – mi más, mint emberek adás-vevése?
Mert miféle út ez, testvérek, ahová
Első osztályú és Harmadosztályú jegyekkel megyünk?
Van nikkelünk, és az új emberre várunk,
mahagónifánk, és az új emberre várunk,
tenyészállataink, és az új emberre várunk,
csak ő hiányzik, az új ember.
Gyertek,
szaggassuk szét a drótkerítéseket, elvtársak.
Szakítsunk a múlttal. Voltaképpen nem is a mi múltunk volt!
A kizsákmányolóké, akik a kurvák tanyáján tovább folytatnák
a kizsákmányolást.
Miként egy kubai lány mondta nekem:
„A Forradalom, mindenekelőtt,
szerelemből fakad.”
Szeretnék föliratokat látni már az országutakon, mint:
Nem annyit érsz, amennyit másoktól elveszel,
de annyit, amennyit a többieknek adsz.
- Hajnali 2 óra, sűrű köd mindenütt, San Rafael dél Nortéban
Sandino 6 segédtisztjével elindul a templomba,
hogy oltár elé vezesse Blancát. Ő pisztollyal,
hosszú szárú csizmában, vörös kendővel.
Blanca fehér ruhában,
fátyollal és kávévirágból készített koszorúval,
és a vőlegény visszatért a hegyekbe, ködfelhők
és virágzó kávéültetvények közt –
A nép azt énekelte akkoriban:
Meghalt már a keselyű,
viszik már temetni.
Minden fa, minden cserjés, minden szikla
hamarosan sandinista lőállássá változott.
(Az éhség nemcsak lepényre és babra éhes,
noha lepényre és babra is éhes).
És legyen egy plakát ezzel a fölirattal:
akik meghaltak a népért,
föltámadnak gyönyörűen a népben.
Mit énekel a karmazsin pirók, mit énekel a huncut-a-bíró
a drótkerítéseken? Új napra virradunk, és
új termelési viszonyokra holnap.
Mindenki képességei szerint,
és szükségletei szerint mindenkinek.
Rendszer, amely megoldja az élet szükségleteit,
és mindazon szükségleteket, amelyek a termelést meghatározzák.
Például:
a ruha nem azért készül, hogy pénzt csináljanak belőle, hanem
azért, az ördögbe is, hogy fölvegye a nép.
És ki lesznek sajátítva a fényűző lakosztályok,
és mindenkit, aki munkára alkalmatlan,
minden szükségletében kielégítünk
a Tupamarók programja).
A POPOL VÜH intelme így hangzik: „Keljenek föl mindenek!”
Annyi kukorica van, elvetni való, annyi gyerek, nevelni, annyi
beteg, meggyógyítani, annyi szerelem,
szerelmes éneket énekelni.
Én egy születő
országról dalolok. A tó hol kék, hol
ezüstös és aranyló. Az égen
kócsagok szállnak,
„valóban tejet és mézet ad” mondták a kizsákmányolok,
és azután Jeremiás: „Hirdessétek a messzevaló szigeteknek,
vigadoz a szűz a seregben.”
Az emberfia.
Ő hiányzik csak, az emberfia.
(„a földnek porává lesztek, de nem mindannyian”)
Kommunizmus vagy Égi Királyság a földön, a kettő ugyanaz.
Génié tábornok „kihallgató” termei
óvodatermek lesznek, ahol leánykák babákkal játszanak,
kisfiúk Pinocchióval,
a tankok traktorokká alakulnak át,
a rendőrkocsik iskolai buszokká,
és a gép az ember legjobb barátja lesz!
Szabad-emberek Tábornoka,
elmesélik majd neked hangyácskái a földnek!
Ah, ez idők Pinocchio idői
(arról a napról álmodom, amelyen nem lesznek többé
gazdagok).
Most ezt a jelszót írjuk a falakra:
AZ ÉLET FELFORGATÓ
vagy
A SZERELEM A MI AGITÁTORUNK
írjuk a falakra Leonel Rugamával:
A KURVANYÁD ADJA MEG MAGÁT!
Joaquín Pasos verssorait is írjuk a falakra:
Ki innen, ki innen, ki innen,
ki innen, ki innen, jenkik.
Amikor a tukán száraz ágon énekel, szárazságot jósol,
amikor zöld ágon énekel, esni fog.
Törd a kerítést.
Keljen föl mindenki, a holtak is.
Ez itt dalomnak földje.
És éneklek, mint a sziklafecske, rekedten, sziklás szurdokokban,
– éneke messziről mintha bőgés volna –
és a szurdokok üregeiben fészkel.
És mint a vidám gvisz Nicaragua kertjeiben és parkjaiban,
a rikoltó-gvisz, azt énekli:
RIKOLTÓ-GVISZ RIKOLTÓ-GVISZ
RIKOLTÓ-GVISZ
és mint a guan, amely Chontalesban és Chinandegában
énekel a száraz mezőkön, esőt jósol,
ilyen az én dalom.
És éneklek, mint az oroszlán-madár
vagy kokoroka, a magányos madár,
aki rettegve énekel, a puma jöttét jelzi.
És mint a harangozó madár, a nap óráit bejelentő.
Az Atlanti-óceán hajnalmadara, azt énekli, hogy hajnalodik,
olyan az én dalom.
És mint a nádasok horkoló guvata madara horkanó hangot hallat
a posványokban, a mocsarakban,
így dalolok, és úgy is, nyilvánvaló, mint a trombitás zanate,
kicsi zanate, kicsi zanate,
az elnyomottak madara,
és mint az álarcos kotina, nedves erdőkben röfög és kuruttyol,
és mint az északi hegyek ché-ché madara, a gerillákkal teli hegyeké,
aki azt énekli: CHE-CHE CHE-CHE CHE-CHE
És mint a víg madár: úgyszintén a költő hangja,
ezen boldogé, aki azt dalolja: VÍG VAGYOK
VÍG
És olyan vagyok, mint az alkonyi lappantyú, a
szomorú madár, azt énekli: MTT-MOND MIT-MOND MTT-MOND
és olyan is, mint a bagoly (szemén szemüveggel),
mint a bagoly, huhogok a romok közt.
És mint a pihilek, azt éneklik: PIHIL PIHIL PIHIL
(amikor esni fog),
a szorokontil virágjai között, San Jüanban,
ott, Coronel tanyáján
PIHIL PIHIL
(az eső érkezését bejelentve),
és mint a délután-6-órai-madár,
szomorúan énekel a hegyen,
csak egyszer énekel, délután 6 órakor,
azután elrejtőzik a hegyen,
ilyen az én dalom.
És mint az övé, földünknek talán legszebb madaráé,
a ködben úszó erdők kecáljának dala,
– a napfényben még szebb, mint a homályban –
figyelmeztető kiáltása érdes
KRAK, NAGYON MESSZIRE HANGZÓ,
de földi hívása dallamos fütyülés (2 tónusú),
ismétlődik,
és ismétlődik.
Meghazudtolni az AP-t, az UP-t,
ez is a költő küldetése.
„És bizonyos madarak csak bizonyos népeknek énekelnek”
– így mondta Joaquín Pasos.
Csakis
akkor vannak
problémák
ha megoldásuk is van.
„Egyetlen szív”
PIHUL PIHUL PIHUL
PIHUL
VÍG VÍG
KRÁK!!!
ITT VAGY MEGINT
ODÉBB ODÉBB
MIT-MOND MIT-MOND MIT-MOND
CHE CHE
MÁRIA A REGGEL ITT VAN / MÁRIA A REGGEL ITT VAN
Az árvaszúnyogok
Délután halvány szürke felhők szállnak a tó fölé,
nem felhők,
árvaszúnyogok fellegei,
olyan kicsik, hogy a szitán is átbújnak,
nem hagynak olvasni minket,
rátelepednek könyveink oldalaira,
áttetszők és zöldek, egy betű méretűek,
olykor le kell oltanunk a villanyt. Másnap
halott árvaszúnyogok dombjai a teraszon,
seprűt kell fogni. Csak 24 óráig élnek,
egyszer sem esznek,
emésztőrendszerük sincs.
Azt mondják, a Szent János folyó árnyas rejtekeiből jönnek,
ahol lárváik két méter mélyen fekszenek.
Néha
megvirrad a nyugodt tó, Balsillas felé, teli
halott árvaszúnyogokkal, 1 mm sűrűn beborítva,
roppant halak ugrálnak mindenünnen felfalni őket,
és mintha csatorna nyílna, amerre halad a csónak…
A dalos szúnyogokra hasonlítanak,
de nem csípnek
– mi lenne, ha csípnének –
Tudni szeretnétek, hogy élnek evés nélkül, hogyan nőnek.
Nem nőnek: olyanok, ahogyan megszületnek.
De előzőleg másféle módon léteztek,
fekete férgecskék voltak, úszkáltak a vízben,
és akkor ettek is.
Most egész életük nász, egyetlen nász.
Tudod, hogy mik az árvaszúnyogok? Szárnyas nemi szervek.
Azt gondoljuk, hogy csupán bosszantásunkra valók,
de ezek a levegő húsából lett csöpp állatocskák
mintegy jelképei valaminek, ott a levegőben:
Másféle létezésként, amilyennel az ember
másféle elemben létezni tud, másféle funkciókkal,
olyasféleképpen, mint az áttetsző árvaszúnyogok,
sajátos formát öltve
– csupán szárny és szerelem.
A tavon
Éjfekete égen minden csillag kigyúl,
a csillagokat egy vén ladikból nézem
– a Maria Danelia –
rizses zsákokra heverve a tatján.
A Katonai Törvényszék hallgatott ki,
és a fölöttünk levő végtelen világokra gondolok,
egyetlen galaxis
(Ha a föld olyan volna, mint egy rizsszem,
a galaxis a Jupiter pályája volna).
És „Modestó”-ra gondolok a hegyen,
parasztivadék, keresztnevét se tudjuk.
Azért harcolunk, hogy kiteljesedjék sorsunk a galaxisban.
Parasztok, csuklójuknál fellógatva,
heréjüknél vonszolva.
Lefejeztek egy 8 éves gyereket, mondják a kapucinusok.
Községi ámyékszékekbe hajított foglyok,
egyik a másikra, nő, gyerek, öreg.
És ezek a fénylő világok,
csillagok társadalma
körben fölöttünk.
Az Égi Királyság fényéveket sugárzik.
(„A világ kezdete óta nektek készült”)
Az alapgáz ideje óta,
kivált a sötétből, a csillagközi hideg terekből
és összesűrűsödve
egyre melegebb és egyre ragyogóbb lett,
egyre melegebb és egyre ragyogóbb.
Netán visszatérünk a csillagközi terekbe?
És az élet
nem jellemzi többé a világegyetemet,
mint a fény?
Mily messze leszünk az idő-térben!
Világok érkeznek hozzánk, mint a fény.
De nem látunk minden fényt. A szivárvány
ibolyaszíne mögött a láthatatlan ultraibolya,
már a szerelem övezete.
Nézek a Maria Daneliáról, és Nicaragua vize sötét,
de a fény világegyetemének része. A fény
görbülete. Mintha New York fölött repülnénk.
Vagy jobban mondva:
a galaxis csillagait kezünkbe kaparintjuk,
mint máglya körül táncolok kórusát,
és Pitagórasz hallotta a csörgőket.
De a Tejút központja nem egyetlen nagy csillag,
hanem csillagok tömege
(a Nyilas csillagképé),
1000 csillagot nézek,
de a csillagászok 1 billiót látnak.
„imádni az evolúciót”
Kubában iskolák, rendelők, óvodák sokasodnak,
mint gombák eső után.
A tömegvonzás nem más, mint a világegyetem görbülete,
vágya az egyesüléshez.
Központunk közös, és miránk vár.
Sokan vannak börtönben, mások illegalitásban.
A parasztokat helikopterekből hajítják ki.
Élettel áldozva áldozunk a jövőnek.
Egyetlen testté lenni, egyetlen értelemmé,
ugyanazt akarjuk mindannyian.
A Törvényszék elnöke azt mondta:
„Úgy gondolja, hogy a szegényekért harcolnak?
Feleljen: igen vagy nem?”
Nagyobbá lenni, mint egyvalaki.
Minden mozgás: galaxis, naprendszer, bolygó,
a Maria Daneliával, a Loríók öreg ladikjával,
minden az idő-térben utazik.
„Hiszem, hogy a szegényekért harcolnak”
Beidéztek a Törvényszékre,
és teljesítettem a te akaratodat.
Nézem a csillagokat és azt mondom:
teljesítettem parancsaidat.
Kicsiny szögletünkben, a bolygóközi forradalmat,
osztályok nélküli emberiség,
amelyért
a bolygó a nap körül forog.
A világegyetem
egyesítése!
És a „külső ködök”,
a csillagközi terek?
Minden mozog,
legyen meg a te akaratod,
miképpen a bolygón, azonképpen a galaxisokban is.
Kozmikus kantikum
14. ének
A kéz
Első szüléink a fákon
megettek mindenféle gyümölcsöt
a Jó és Rossz gyümölcsét beleértve, a fák
megnyújtották karjukat, lábukat.
Az ágakat megragadva tökéletesedtek a kezek.
A test kinyúlt, hogy a környéket jobban lássa,
az ágak közti távolságok mérlegelése
kifejlesztette a binokuláris látást,
és a fákon végzett bonyolult tennivalók
fürgévé tették az agyat.
A fák háromdimenziósak (nem, mint a föld).
Emiatt kerültek előre a szemek
binokuláris, sztereoszkópikus látást biztosítva,
az egyazon mezőre néző szemek a hosszú bajszú
pofát kicsinnyé zsugorították.
A kapaszkodó kéz hasznosabb volt, mint a mancs:
Az ágaknak köszönhetjük a vékony ujjakat a szembe szegeződő hüvelykujjal.
Előbb uszonyok voltak.
Villa alakúak, hogy egyrészt szárnyakká legyenek,
másrészt emberi kézzé.
Az öt ujj maga volt a tökély, többé nem is változott.
Uszonyokkal lehetett simogatni, de zongorázni nem.
A többitől elváló ujjal jobban meg tudtuk ragadni az ágakat.
A hüvelykujj bonyolult térközi utazásokat tett lehetővé.
A szellemi fejlődés is biztosítva lett a hüvelykujj által.
Jól meg tudtunk kapaszkodni, hogy ne zuhanjunk le.
Az újszülöttek ezért szorítják össze annyira kezecskéjüket, mint a majmocskák,
és hányszor riadunk fel álmunkból arra, hogy lezuhanunk az űrbe.
Az ember keze
teremtette meg az embert. Mondjuk úgy: kiformálta őt.
Az emberi test legmesszibbre elérő része.
A faágakon tökéletesítette magát
ügyesre és még ügyesebbre, míg végül
képes lett dolgozni, alakítani (alakítva
minket átalakít),
és simogatni is jobban tud,
mint az uszony, a szárny, a mancs.
Végül megszabadultunk a besüppedt homloktól,
az előre ugró állkapocstól.
A mancs kézzé lett, a karmok lágy ujjakká.
Változásért lelkesedő lényei
a megfordíthatatlan Evolúciónak
vagy a teljes elmúlás hipotézisével összeférhetetlennek.
Az emberi arc ezért lett sima.
Az ember legemberibb része a keze.
A delfinek zseniálisak, de nincs kezük.
Szépeknek látjuk őket, egy pillanatra, míg lélegzenek,
és szomorúan alámerülnek újra mély árnyaikba.
A szaglás odafent keveset ért a szelek világában.
Ezért nem jártunk később lehajtott fejjel szimatolva
(egyenesnek lenni fontosabb: látni és nem szaglászni),
hanem előre nézünk egyenesen a füves síkságon át,
és fel az égre.
És fel a csillagokra.
Nem tudni, miért vagy kik miatt jöttünk le a fákról.
Az ágakat és gyümölcsöket megragadó kezek
képesek voltak mindent megragadni.
Már nemcsak vándorolni, hanem teremteni és érintkezni egymással.
A felszabadított kéz, mondta Engels.
A kéz hozta létre a munkát, ahogyan a munka a kezet.
És a munka és a kéz fejlesztette tovább az elmét,
és az elme révén az emberi agyat.
A gondolkodó kéz.
Nem olyan, mint a majom keze,
ami megragad, fenntart, alig
különbözik a lábtól.
A lábtól elkülönülve szerszámmá fejlesztette magát.
A kezek barlangokat ástak, tüzet gyújtottak.
Kéz és szerszám körülbelül ugyanakkor keletkezett.
Együtt az első tudatos gondolattal.
Azzal a képességgel, hogy a gondolat valósággá legyen.
Sok hibás és szétesett tárgy jelzi,
mennyi harc volt, mennyi küszködés.
Fogunk és körmünk már nem volt fegyver.
Emberi munka teremtette az embert.
A munka első terméke a kéz volt,
és az embert az ember keze hozta létre.
A munka az embert emberek társadalmává alakította át,
és társadalmat teremtve beszélni megtanította.
Aurignacban, az aurignaci korban,
a művészet első megjelenésével egyidejűleg:
jelképes kezek a barlangok falán.
Dombormű agyag felett,
vagy színes festékkel, pozitív vagy negatív módon.
A szín első megjelenése a művészet történetében.
Nagyot ugrott előre az emberiség.
A művészet kezdete a festészetben.
S az első festmény a festékbe mártott kéz volt.
Vörös vagy fekete festékbe mártott kéz
a kövön pontos lenyomatot hagyva.
Vörös okker és sötétkék mangán a barlangok kanyarjaiban.
Vagy a kövön lenyomatot hagyó kéz, és körülötte
a színek. Ecset nélkül.
Megdöbbentő látvány, és a leggyakoribb,
mágikus erővel, fohászkodva, haloványan.
Az aurignaci kor képzőművészetének legjellemzőbbike
színekkel körülvett kezek sora
fölemelkedve a földről a göcsörtös sziklán.
Van egy hosszú és finom kéz a félhomályban,
balkéz, vékony, szétnyílt ujjak a sziklafalon,
mintha egy testet érintenének simogatva varázsos ölelésben,
egy gyönyörű vonallal a hüvelykujj és a mutatóujj között,
már nem véletlen lenyomat,
hanem kifinomult, ecsettel festett vonal.
Emberi festmény, mondják, az őstörténet legszebbike
ez a kéz, mintegy
a Homo sapiens szellemi hagyatéka,
belsejét tárja fel Művészetével a barlang külső falán.
Tevékeny kéz.
megragad, rád tapad,
gondolkodni késztet.
A belsőt a külsőre jelképként kivetíti
ez a kéz.
A forradalmi szekerek felvonulásán
– én, a zsűri egyik tagja
a tribünön, Tomás parancsnok
mellett, nézve
a szekereket elvonulni, a népek folyóját,
a többség üdvözlésként a kezét fölemelte
szétnyitott ujjakkal,
vagy ökölbe zárt kézzel:
akkor hirtelen megláttam
egy kezet.
Minden mást kitörült ez a fölemelt kéz,
mint amikor a kamera közeliként mutat egy részletet,
egy tenyér és öt szétálló ujj,
és mit mondott nekem az a kéz?
Az ember legemberibb szervét mutatta meg,
ami majomból emberekké tett minket,
az emberi test legtökéletesebb részét.
Sima tér öt fürge, henger alakú folytatással,
mint az akrobaták.
Üdvözlő kéz.
Ami az első tűzkövet kifaragta,
felhőkarcolókat, könyveket, szöveteket, traktorokat,
hegedűket készített, és ezeket a szekereket is,
tenyér öt ujjal,
ami az előembert gondolkodni és beszélni késztette,
fölfedeztette vele a tüzet,
ezeket a forradalmi szekereket létre hozta,
megteremtette a Forradalmat.
Kéz, ami fegyvert fogott a barikádokon,
stilizált puska árnyékát emelte az égre.
Mindent, ami csak van,
ami emberi a földön, kezek teremtettek.
Nem tudom, hogy férfi vagy asszony keze volt-e,
de olyan kéz, amely más kezeket vagy
egy másik kezet szorított meg,
és megsimogatni készült egy másik emberi lényt.
Semmi sem emberibb, mint egy kéz,
testvér, nyújtsd a kezed,
add a kezed, testvér, menjünk kézen fogva,
kéz a kézben,
kézen fogva.
És eltűnt az a kéz,
és jöttek más kezek, és üdvözöltek…
LATIN-AMERIKAI EGYESÜLET ALAPÍTVÁNYA
AZ EMBERI JOGOK VÉDELMÉBEN
Konferenciaterem, alkalmi amfiteátrumként,
igencsak stílustalan,
jellegzetesen interkontinentális építkezés,
gondosan bevonva
valamilyen durva, krémszerű anyaggal, tapintásra ingerelve,
ahol a barna falemez kivilágít az aranyló fény alól,
ami a fehér tető ezüstös hengerein át alávetül,
és ráadásul
vakító reflektorok, fényképészek flash-ei;
ahol a latin-amerikai zászlók sora
egyetlen, határok nélküli hazafias színné vegyül,
az emelvény mögött, ahol a vezetők asztala áll,
pezsgő vizű, villogó poharakkal,
és a pódium a nikkelezett, csillogó mikrofonnal a reflektorok előtt,
terem Quitóban.
ezt látom most, emelvényi helyemről,
különös módon, teli állatokkal.
Exelnökök. Jelentős személyiségek.
Az iguánától érkeztünk el lassan ehhez a fajhoz,
amely itt ül a konferenciateremben,
és a mikrofonon át leleplezi a fasiszta rendszereket.
16. Cikkely: A Végrehajtó Bizottság feladatai a következők
Állatok vagyunk, mindenki elkülönült, egyéni lény.
Állatok, az iguánához hasonlatosak.
Habár értelmes állatoknak neveznek minket.
De együtt NEM vagyunk állatok, emberek vagyunk:
az ember, például, ebben a teremben, megvédi az embert,
emberi jogait.
Egyedülálló faj vagyunk, szemüveggel, nyakkendővel, jól fésülten.
A fák közti életből ezekig az előadásokig az előrelépés óriási.
Különös lények vagyunk nézelődve, mosolyogva, csevegve
ebben a teremben:
egymástól eltérő és egy.
A teremben csak Egy van,
számos helyen, felkel amaz,
cigarettát vesz elő egy másik,
emez lefényképezi a többieket.
Az araukánok maguknak ezt a nevet adták,
arawak: azt jelenti: „ember”,
„emberek”.
Ruth Benedict azt mondja, a zunik, a danék, a kiowák
azért hívták így magukat, mert nevük azt jelenti: „emberi lények”,
habár más népek vették őket körül.
A kolumbiai koguik neve „emberek”.
Yaruro barátaim neve „emberek”.
És Antioquiában, az indián internátusbán
egy ifjú páez azt mondta nekem, hogy nevük nem páez, hanem naza,
„ami azt jelenti, emberek vagy személyek”.
Az állatok biológiai módon alkalmazkodnak
a környezethez, és alkalmazkodásuk öröklődik.
(így jönnek létre a fajok.)
Az embereké kulturális alkalmazkodás,
nincs alávetve az öröklődésnek. Pablo ezért mondta:
„nincs zsidó, se görög”.
Hosszan nézem itt emberi fajomat,
habár elvakítanak a flash-ek és reflektorok.
Uraim: a Bolíviával, Salvadorral való szolidaritás
emberi erőfeszítés, a testvéri iguánától ered.
De valami emberré tett minket:
a kéz már nem kúszásra való.
28. ének
Nászdal
Nagy titok, SZAKRAMENTUM,
két nemre elkülönült élet.
Két külön pólus.
„A nemiség igazi értelme előttünk még rejtve van.”
Nemiség nélkül
különbözőséget nem ismerne az egység,
egyformák lennénk, mint a kék algák,
csupa iker világ.
A nemiség nem kettő az egyben csupán,
hanem kettős egység másféle harmadiknak.
A sokféleség, a különbözőség belőle fakad,
az élet és a szépség aszimmetriája.
Egyesülni, hogy már ne legyünk ugyanazok,
és meghalni.
Alázatos, infinitezimális udvarlással kezdődött, két algasejt
vágyakozásával a romantikus vízben.
Szerelmes ostorocskáik összebújnak, simogatják egymást,
és azután a sejtek anyaga egybeolvad.
A nemiség szülte a halált.
A nemi megsokszorozódás (nem reprodukció)
a halál szükségességét teremtette meg.
A nemi megsokszorozódás nem reprodukció, hanem változtatás,
titka a születésnek.
Az amőba nem változik át, mert nem hal meg.
A szerelem és a halál gyorsította fel az evolúciót.
Meg kellett halni, hogy szeretni tudjunk.
Az amőba változás és halál nélkül osztódik tovább.
Vagyis a halál szintúgy feltétele az evolúciónak.
Az evolúció szükségszerű állapota.
A halál nem véletlen, hanem
a genetikus program előírt szükséglete.
Az evolúció harc a maradiság és a forradalom között.
A reprodukció és a változtatás között.
A nemi megsokszorozódás az eltűnés velejárója.
A nemiség különbözőség és a különbözőség evolúció.
A nemiség az evolúció kettős találmányainak egyike, a másik a halál.
A nemiség alapvető eszköze az evolúciónak,
mert a természetes kiválasztódás nemi kiválasztódás. És halál.
Erről beszélt Darío, nem tudom, miért, amikor
a Kentaurnak azt mondta:
„A Halál az emberi nemzetség diadala.”
A tenger zöld moszatjai, az egysejtűek,
nemi szétválás nélkül osztódnak tovább,
de olykor osztódás és osztódás között
a magányos chlamydomonák nemi sejteket teremtenek,
melyek társakat keresve teremtenek egyetlen sejtet,
és az már egy újféle tengeri zöld moszat,
új nemzedék variánsának letéteményese,
vagyis a nemiség hozzájárul a változáshoz,
a nemiség felfedezése meggyorsítja az evolúciót
– halálok és új egyéniségek halála révén –
az evolúció új lényei,
új változatai
jönnek létre.
Ahogy az országúti árok végén a növényzet
(ezt az országutat Kubában láttam)
amorf, egyetlen zöld, de
ha jobban megnézed,
alaposabban,
mindegyik része másféle, egyedi, a-
szimmetrikus,
egyetlen magból való, az övéből,
de két egyéni lény teremtménye,
ott az a sárga, fiatal mulatt lány,
aki az úton várja a buszt:
kétféle lény teremtménye, és egyedi lény.
De fájdalmas egyedivé lenni, egyetlenné,
nem lenni kettővé,
fájdalmas nem lenni kettővé.
Egynek lenni magány.
De többszörösen vagyok én,
miközben többszörösen egyesülök.
MEGAKADÁLYOZNI KIPUSZTÍTÁSUNKAT.
A szerelem örökös létezés.
Nem kétféleség, hanem egyetlen egység.
Egy atom üres tér, energiamező,
de másik atomot keres.
Mint például a szerelem a hidrogénatomban:
a pozitív proton egyesül a negatív elektronnal
A kozmosz két ellentétes elektromossággal
töltött részecske egyesülésével vette kezdetét.
Mintha azt mondanád: az univerzum fényből való.
Az Arkangyal azon a Hamvazó Szerdán, Managuában
(én ministráns voltam)
megjelölte az emberek homlokát a hamu keresztjével:
„Fény vagy és fénnyé leszel.”
Most már ő a fény, a fény Arkangyala.
…két ellentétes elektromossággal töltött részecske.
Egymást ölelik,
egymást ölelik elülső uszonyukkal,
órákra egyesülve,
hullám, ár se választja szét őket.
Vagy amikor megérkeznek a forró esők
a forró övezetbe,
és zöld lesz a növényzet, minden kizöldül,
az állatok párzanak
(a szerelem
az égből jön).
Kedveskedésünk nem embervoltunkból fakad, mondja Gourmont,
hanem állatlényünkből.
A kedvesség gyönyör,
mert hasznot hoz a fajnak.
Tengernél szélesebb szomjúság.
Vagy éhség: „A faj éhe” – mondta Szent Ágoston,
aki rettentően megszenvedte azt.
Bőr olvadt bőrrel,
gyönyör gyönyör ellen.
Testek bilincsében megbilincselt lelkek.
És egy test a magányos lélekkel, akár a hold.
Ó. népem, én neked énekelek.
Lány a fiúra gondol,
és a fiú a lányra.
Kétféleség az egyféleségben.
Egyféleség kétféle módon.
Ez minden.
Mindig együtt lenni a másik lénnyel,
a másik lénybe bújni,
a másik lénnyé lenni,
kezét fogni,
a kéz nem egyvalakié,
szomjas ajak szomjas ajakra
akar tapadni.
A nő kinyílik és belép a férfi,
természetes szimbolika ez,
a legnagyobb titok beszéde,
kettő az egyben,
és
egy a kettőben
(egyre inkább léteznek, miközben egyesülnek).
A nemi aktus így válik érthetővé.
Az élet a megkettőződés elnyert adománya.
Az élet egyetlen célja:
az új élet.
Életből életbe.
Élet életté válik.
A gyíkocskák újabb gyíkocskákat teremtenek.
Nem a nemzés létünk értelme?
Gyermekek vagyunk. Egyazon nemző gyermekei.
Halálunk az evolúció lételeme.
Meghalunk, hogy mások szülessenek. Mások számára halunk.
A csillagok meghalnak,
hogy helyüket átadják születő csillagoknak.
Csillagok csillagokból születnek.
Testi létünket billió évekkel ezelőtt
született és meghalt csillagokon
történt történésüléseknek köszönhetjük,
jóval a naprendszer születése előtt.
És azután csillagok gáza lesz belőlünk ismét.
Hidrogén leszek, de szerelmes hidrogén.
Jegyzetek
acre – 0,7 kat. hold
Ahau – jelentős időpont a maja kalendáriumban, a Nap
mantrája, a fény ereje, egyetemes igazság és hatalom, isteni megnyilatkozás, közelgő hajnal
alpaka – kérődző állat
Almagro, Diego de (1475-1538) – spanyol hódító, részt vett Peru leigázásában, Chile felfedezőjeként tartják számon, első európaiként járt a mai Bolívia területén. San Pedro de Riobamba ecuadori város megalapítója
Altamirám, Pedro, Pedrón (1870-1937) – a Nicaragua Nemzeti
Szuverenitását Védelmező Hadsereg ezredese, aki Sandino halála után is folytatta az ellenállási harcot
Alvarado, Pedro de (1486-1541) – spanyol hódító, kormányzó. Részt vett Közép-Amerika és Mexikó, Kuba meghódításában. A Mixtóni Háború (Salvador, Honduras, Guatemala) néven ismert indiánfelkelések elleni harcban esett el
angelus Domini – az Úr angyala; reggeli, déli, esti katolikus imádság
An insult! – Sértés!
Ari insult! I want to stop Sandino – Sértés! Meg akarom állítani Sandinót
Antifonárium – katolikus egyházi szövegek rendszerint hangjegyekkel is ellátott gyűjteménye
Any new anexetion? – van-e újabb annektálás?
AP – Associaded Press, észak-amerikai hírügynökség és lapvállalat
Arias Dávila, Pedro, másik nevénPedrarias (1440-1530) – spanyol katona, részt vett a Portugália és Franciaország elleni háborúkban. Castilla dél Oro (Nicaragua, Costa Rica, Panama és Kolumbia északi része) főkapitánya és kormányzója, 1528-tól 1531-ig Nicaragua kormányzója. Panamaváros megalapítója. Ragadványneve Furor Domini (Isten haragja) volt
Arrechavala de Vilchez, Joaquin (1728-1823) – spanyol politikus, katona, halála után Arechabala néven Nicaragua legendás figurájává változott
arroba –12-16 liter
Báez Bone, Adolfo – a Somoza elleni felkelés, az úgynevezett 1954-es áprilisi összeesküvés vezetője, a terv meghiúsulása után kivégezték
Balboa, Vasco Nuñez de (1475-1519) – spanyol hódító, felfedező, kormányzó. 1510-ben megalapította Santa María városát Dariénben, Santa María, majd Veragua kormányzója lett. Számos terület meghódítása után a Mar del Sur vagy Balboa tengerének nevezett Csendes Óceáni vidék felfedezésére és kifosztására indult. Pedro Arias Dávila Pedrarias és Gáspár de Espinosa kormányzó parancsára vádat emeltek ellene, kivégezték
because I don't know what he talked about – mert nem tudom, hogy miről beszélt
Benedict, Ruth (1887-1948) – észak-amerikai antropológus, folklorista
binokuláris – mindkét szemmel való látás
Bliss Lane, Arthur (1894-1956) – észak-amerikai diplomata, együttműködött Somozával Sandino meggyilkolásában
Bobadilla, Francisco de (7-1502) – spanyol nyomozó bíró, rövid ideig kormányzó az Indiákon
Bolivar, Simón (1783-1830) – venezuelai szabadsághős, hadvezér, államférfi, ő vívta ki több amerikai spanyol gyarmat függetlenségét. Nagy Kolumbia, Venezuela elnöke. Latin- Amerika katonai és politikai konföderációjáért küzdött,, alakja a latin-amerikai egység szimbóluma lett
Borge, Tomás (1930-2012) – nicaraguai politikus, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN) egyik megalapítója
Brown, Preston (1872-1948) – észak-amerikai katonatiszt
but I can't tell you what he talked about – de nem tudom
megmondani magának, hogy miről beszélt
Carías Andino, Tuburcio – hondurasi katonatiszt, 1932-től 1948-ig az ország diktátora
Certainly – de még mennyire
Colman, Simral (Olokintipipilele) – az 1925-ös kuna forradalom egyik vezetője, az önálló kuna kultúra, iskolarendszer egyik apostola
Colombus Circle – kör alakú térség Kolumbusz szobrával New Yorkban
compañero – elvtárs
Córdoba, Francisco Hernández de (?-1526) – spanyol hódító, Cortés támogatásával harcolt Cristóbal de Olid ellen. Pedrarias fejeztette le. Nicaragua megalapítójaként tartják számon
Coronel Urtecho, José (1906-1994) – nicaraguai költő, műfordító, kritikus, szónok, drámaíró, diplomata, történész, a nicaraguai avantgárd egyik megteremtője
Cortés, Hernán (1485-1547) – spanyol hódító, kapitány. Mexikó meghódítója. 1519 és 22 között – a belviszályokat kihasználva – meghódította és elpusztította az azték birodalmat. Moctezumát arra kényszerítette, hogy V. Károly vazallusának nyilvánítsa magát
Cosa, Juan de la (1460-1510) – spanyol tengerész, térképész.
Elkísérte Kolumbuszt második útján. 1500-ban ő készítette az első olyan térképet, amelyen szerepel az amerikai földrész
coyote – prérifarkas
Chamorro-Bryan egyezmény – 1914-től 1969-ig érvényben levő egyezmény Nicaragua és az Egyesült Államok között, amelynek értelmében az USÁ jogot szerzett haditámaszpontok létesítésére, óceánközi csatornák építésére
chlamydomona – egysejtű ostoros állatka
Chávez y Gonzales, Luis (1901-1987) – salvadori érsek
csikle – egy forró égövi örökzöld fa kérgének tejszerű nedve
Darío, Rubén (1867-1916) – nagy nicaraguai költő, a modemismo nevű irányzat megteremtője, a 20. században az ő költészete gyakorolt legtartósabb hatást a spanyol nyelvű líra alakulására
Días, Adolfo (1875-1964) – 1911-től 1916-ig, majd 1927-től 1928-ig Nicaragua elnökdiktátora
Díaz de Solis, Juan (1470-1516) – spanyol hajós és felfedező, indiánok ölték meg
Dolores Estrada, José (1792-1869) – nicaraguai nemzeti hős, az 1856-os San Jacinto-i ütközet irányítója
emoreusok – ókori sémi nép a Közel-Keleten, kiket Mózes csatában legyőzött
encomienda – indián település, birtok az ott élő indiánok
kényszermunkáját biztosítva az encomendero számára
Enrique Enríquez (1246?-1323) – Katolikus Ferdinánd, Aragónia, Szicília, Nápoly, Mallorca, Valencia, Szardínia, Navarra, majd Kasztília királyának nagybátyja
Esso, Exxon Mobil – észak-amerikai olaj- és gázcég, a világ legnagyobb energiaóriása
Fine party! – remek estély
Gabardi, Luis – nicaraguai forradalmár, az 1954 áprilisi felkelés egyik irányítója
Gage, Thomas (16007-1656) – angol dominikánus pap, később protestáns káplár. Fő műve Az angol-amerikai tengeren és szárazfóldön, avagy Nyugat-India új föltérképezése
garden party – kerti fogadás
Genie tábornok – a hírhedt nicaraguai Nemzeti Gárda egyik parancsnoka
Góg és Magóg – bibliai óriások, az istentelen hatalom jelképei az Újszövetségben is
Gonzales, Dávila, Gil (1480-1526) – spanyol hódító, katona.
Részt vett Costa Rica, Nicaragua meghódításában és kifosztásában, majd Pedrarias elől Santo Domingóba menekült
Gourmont, Remy de (1858-1915) – francia költő, regényíró, újságíró
guajava – trópusi gyümölcs
guaszima – amerikai eredetű, a mályvafélékhez tartozó cserje
Háfiz (kb. 1300-1389) – a perzsa költészet klasszikusa
He is— ő
Herrera y Tordesillas, Antonio de (1549-1626) – spanyol krónikás, történész, az amerikai földrész meghódításáról szóló egyik kiemelkedő mű szerzője
highball – koktélféle
Hojeda, Alonso de (1466-1515 vagy 16) – spanyol tengerész. Elkísérte Kolumbuszt második útján. A venezuelai és kolumbiai partvidék felfedezője. Santa Cruz városának megalapítója, Urubá kormányzója
Hughes, Howard (1905-1976) – észak-amerikai milliomos, aki jelentős vállalkozásokba kezdett Nicaraguában Anastasio Somozával társulva
Ibeorgun – a Panamában élő kuna indiánok tanítómestere
I did it– megtettem
I did it, for the good of Nicaragua – Nicaragua javáért tettem
iguana – közép- és dél-amerikai csúszómászóinfinitezimális – parányi
I talked with Sandino for halfan hour – Egy fél órán át beszéltem Sandinóval
It's very good coffee, sir. – Ez nagyon jó kávé, uram
I was in a concierto – Egy koncerten voltam
Kajafás – főpap, részt vett a Jézus ellen összeesküvésben, és jelentős része volt Jézus elítélésében
kantikum – evangéliumi dicsőítő ének
katún – a maja kalendárium időegysége, többnyire 20 év, egy időszak vége és egy új kezdete
Las Casas, Bartolomé de (1474-1565) – 1502-ben érkezett Hispaniolába, Santo Domingóban 1512-ben pappá szentelték. A bennszülöttek, az indiánok elszánt védelmezője, kormányzói rangjáról lemondott. Küzdött az Indiáknak szóló törvények megreformálásáért, az encomienda-rendszer megszüntetéséért
Las Casas, Francisco de (1461-1536) – Elkísérte Kolumbuszt második útján. 1524-ben Cortés támogatásával Mexikóváros főpolgármesterévé nevezték ki. Cortés utasítására sereget vezet Olid ellen, egyes feltevések szerint ő maga öli meg, késpárbajban
Leal, Pablo – nicaraguai forradalmár, az 1954-es felkelés egyik vezetője
living-room – nappali
Luque, Hernando de (?-1532) – spanyol pap, Diego de Almagróval és Francisco Pizarróval részt vett Peru meghódításában. Túmbez püspökévé nevezték ki
Magnavox – észak-amerikai elektronikai nagyvállalat
malincse – lila virágú trópusi növény
mel et lac sub lingua tua – méz és tej nyelved alatt, Rubén Darío idézi az Étiekek énekéből
Moncada, Jósé Maria (1870-1933) – nicaraguai tábornok, 1927-ben letette a fegyvert a Nicaraguában állomásozó amerikai csapatok előtt
money managerek – pénzemberek
Morgan, John Pierpont (1837-1913) – az USA egyik leghatalmasabb finánctőkés csoportjának feje volt, a legnagyobb amerikai bankház tulajdonosa
Murder Inc – Gyilkosság Részvénytársaság
Nele de Kantule (1868-1944) – a Panamában és Kolumbiában élő, a chibcha nyelvcsaládhoz tartozó nyelvet beszélő kuna indiánok vezetője, az 1925-ös kuna lázadások, a Kuna Forradalomnak nevezett mozgalom irányítója, melynek során kikiáltották a rövid életű Tulei Köztársaságot. A Nele szóval a kiemelkedő vezetőket, karikákat, tanítómestereket tisztelték meg
Nemlétező Szoros (Estrecho Dudoso) – feltételezett, legendás átjáró a Csendes Óceán és a Karib-tenger között. 1523-ban I. Károly utasította Hemán Cortést, hogy indítson expedíciót felfedezésére
Nicuesa, Diego de (?-1511) spanyol felfedező, a panamai Isten neve város megalapítója. Rangjától megfosztva, társaitól
elűzve hánykolódott csónakjával a Karib-tengeren, majd valószínűleg Kubában élő indiánok áldozata lett
Nindiri – nicaraguai kacika, aki Diriangennel együtt harcolt a spanyolok ellen a 16. században
Not Printed – nem kinyomtatva
Óg – Básán emoreus királya
Oh, yes. I'll have coffee. – Ó, igen, kérek kávét
Olid, Cristóbal de (1488-1524) – spanyol katona, felfedező, 1515-ben Kubába utazott, 1519-ben Hemán Cortésszel Mexikóba, akit később elárult. 1524-ben Hondurasban kivégezték
Ortez, Miguel Angel (1905-1931 – a Nicaragua Nemzeti Szuverenitását Védelmező Hadsereg tábornoka, a gerillaháború hőse
Oviedo, Fernando de (1478-1557) – spanyol krónikaíró, fő műve Az Indiák általános történet- és természetrajza
palolo – eunice vividis, a Csendes Óceánban élő féregféle
Panquiaco (1480-1512) – a panamai partvidéken élő comagre indián törzsek legnagyobb főnöke. Vasco Nuñez de Balboa tőle szerzett tudomást a Csendes Óceán létezéséről
Pasos, Joaquín (1914-1947) – jelentős nicaraguai költő, Somoza elleni szatírái miatt bebörtönözték
Pizarro, Francisco (1478-1541) – spanyol tengerész, felfedező. Az inka birodalom elleni háborúban több ezer indiánt lemészároltatott, Atahualpát kivégeztette. Lima megalapítója. Almagro hívei összeesküvést szerveztek ellene és meggyilkolták
Popol Vuh – a Guatemala területén élő kiese indiánok ősi könyve
Rugama, Leonel (1950-1970) – nicaraguai költő. A Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front tagja volt. Tűzharcban ölték meg
Sandino, Augusto César (1895-1934) – nicaraguai szabadsághős, az 1927-től 1933-ig tartó gerillaháború vezetője, aki sikeres harcot vívott a diktatúra segítségére siető USA erőkkel. 1934-ben tőrbe csalták és meggyilkolták
Sandino, Sócrates (1898-1934) – nicaraguai szabadsághős, Augusto César Sandino testvére, 1934-ben meggyilkolták
Somoza García, Anastasio (1896-1956) – nicaraguai diktátor, 1937- től 1947-ig, majd 1950-től 1956-ig az ország elnöke, neve a zsarnoki elnyomás szimbóluma lett
Somoza forever – Somoza mindörökre
Somoza is a sonofabitch, but he's ours – Somoza egy kurafi, de a miénk
Soto, Hernando de (1496-1542) – spanyol hódító, felfedező, 1538-39-ben Kuba kormányzója.
Stimson, Henry Lewis (1867-1950) – észak-amerikai tábornok, politikus. Moncada tábornok csapatai Nicaraguában 1927-ben az ő csapatai előtt tették le a fegyvert
Szent Ágoston (354-430) – nippói püspök, egyházatya, filozófus
Szikon – az emoreusok királya
Tachito Somoza, Anastasio Somoza Debayle (1925-1980) – nicaraguai diktátor, a Somoza-dinasztia utolsó tagja, uralmának a sandinisták 1979-es győzelme vetett véget
Te Deum laudamus – Téged dicsérünk; Te Dominum confitemur – Téged Úrnak ismerünk, a Szentháromságot dicsőítő zsoltárszerű imádság
that is – ez az
Thi Királynő – Tutanhamon fáraó felesége
Torres Restrepo, Jorge Camilo (1929-1966) – kolumbiai pap, a
Kolumbiai Nemzeti Felszabadító Hadsereg tagjaként halt meg egy ütközet során
tuka, tukán – trópusi madárféle
Tumanamá – Panama déli részén élő indián törzsek főnöke
Tupamaro (Movimiento de Liberadón Nadonal-Tupamaros) – Tupamaros Nemzeti Felszabadítási Mozgalom, uruguayi városi gerillaszervezet. Neve a 18. századi perui indiánfelkelés kivégzett vezetőjének nevéből származik (Tupac Amaru, Jósé Gábriel Condorcanqui)
Ubico, Jorge (1870-1946) – guatemalai politikus, több ízben az ország diktatórikus eszközökkel kormányzó elnöke
Umanzor, Juan Pablo (1903-1943) – nicaraguai szabadsághős, tábornok
Valenzuela, Julian de 1526-1578) – spanyol katona, részt vett Chile meghódításában, Concepcion városának megalapításában. Szerepel Alonso de Ercilla Araukánok könyve című hatalmas művének 19. énekében mint Ferűston legyőzője
Vanderbilt, Cornelius (1794-1877) – amerikai nagytőkés család megalapítója, nagy hajózási és vasútvállalatok tulajdonosa
Walker, William (1824-1960) – észak-amerikai kalandor, 1960-ban Hondurasban kivégezték
Webster, Daniel (1782-1852) – észak-amerikai szenátor
Welles Sumner (1892-1961) – észak-amerikai politikus, Roosevelt elnök amerikai különmegbízottja
What? – Micsoda?
What's the news from New York? New Orleans? Havanna? – Mik a hírek New Yorkból? New Orleansból? Havannából?
Will you have caffee, sir? – Óhajt egy kávét, uram?
Wrong number – téves szám
Zavala, Manuel – liberális nicaraguai politikus, aki 1934-ben szembefordult Somoza diktátorral
Zemuray, Sam – észak-amerikai kalandor, üzleti vállalkozó